null Fajtabemutatókat, nyílt napokat szervez a NAK és a NÉBIH

Fajtabemutatókat, nyílt napokat szervez a NAK és a NÉBIH

2014. május 15, csütörtök

Az idei évtől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága (NÉBIH NKI) újra elindítja az államilag elismert növényfajták kísérletét. A fajtakísérletek eredményeit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) közösen szervezett fajtabemutatókon, nyílt napokon mutatják be az érdeklődő gazdálkodóknak.

A fajtabemutatókat a NÉBIH NKI Fajtakísérleti Állomásain, az ország több régiójában rendezik meg. A rendezvénysorozat célja, hogy egy független szakmai szervezet által mutassák be a Magyarországon termeszthető, gazdaságilag legjelentősebb növényfajok (őszi káposztarepce, őszi búza, kukorica, napraforgó, szója, burgonya, cirok) fajtáit, illetve a fajták termesztési tulajdonságait.

A fajtabemutatók, nyílt napok közös megrendezése a NAK és a NÉBIH közötti, hosszú távra tervezett szoros szakmai együttműködés egyik lépése. A közeljövőben aláírandó megállapodásban a NAK és a NÉBIH az élelmiszerlánc-biztonság javítását tűzik ki célul, amely magában foglalja az egészséges környezet megteremtését, az egységes, kiváló minőségű, biztonságos termékek előállítását, forgalmazását, felhasználását a gazdálkodók és a vállalkozások tevékenységének sikeressége érdekében.

A szakmai együttműködés első rendezvényeként 2014. május 27-én őszi káposztarepce fajtabemutatót és nyílt napot rendeznek a NÉBIH Tordasi Növényfajta-kísérleti Állomásán, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A rendezvény részletes programja a NAK és a NÉBIH honlapján rövidesen elérhető lesz. Az év folyamán megrendezésre kerülő további fajtabemutatók helyszíneiről és időpontjáról a NAK és a NÉBIH folyamatos tájékoztatást ad a termelőknek.

A rendezvényeken történő részvétel a gazdák számára ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges.


Friss hírek

2024. január 15, hétfő

Tájékoztató a növényfajták állami elismerés iránti kérelmének 2024. január 1-től alkalmazandó gyakorlatáról

Tájékoztató a növényfajták állami elismerés iránti kérelmének, valamint fajtaoltalom céljából végzett fajtakísérletekre történő bejelentésének 2024. január 1-től alkalmazandó gyakorlatáról

Tovább >

2023. december 14, csütörtök

Elismert tenyésztő szervezetek

Magyarországon elismert tenyésztő szervezetek

Tovább >