null Ellenőrizték a tűzifa vásárlásának és szállításának szabályait Zala megyében

Ellenőrizték a tűzifa vásárlásának és szállításának szabályait Zala megyében

2022. március 8, kedd

Közös akcióban ellenőrizték februárban a tűzifavásárláshoz és szállításhoz kötődő szabályokat a Zala Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya és a Nébih munkatársai Zala megyében. A korábban megkezdett hatékony együttműködés eredményeképp ezúttal is fény derült a visszaélésekre és a szabálytalanságokra.

Az együttműködésben résztvevő hatóságok az ellenőrzések alkalmával több esetben találtak tisztázatlan eredetigazolású faanyagot, valamint közúti szállításra alkalmatlan vagy túlterhelt járműveket. 

A Nébih a helyszínen öt esetben indított eljárást, amelyek során a megfelelő eredetigazolás nélküli faanyagot zár alá vették, összesen mintegy 65 m3 mennyiségben.

A kormányhivatal szakemberei ugyancsak öt esetben indítottak közigazgatási eljárást, ebből három esetben a túlsúllyal való közúti közlekedés mellett további halmozott hiányosságok (például rögzítetlen és letakarás nélküli rakomány, műszaki hibák, lejárt forgalmi engedély) miatt is intézkedniük kellett. Az előzőeken kívül az ellenőrzések során egy járműszerelvényt soron kívüli műszaki ellenőrzésre rendeltek, egy esetben pedig a jármű lejárt forgalmi engedélye miatt rendőrhatósági eljárást kezdeményeztek. 
 


Friss hírek

2026. június 8, hétfő

Már mobilalkalmazáson is rögzíthetik a szakértők az amerikai szőlőkabóca észleléseket

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült. Mostantól a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) betegség terjesztésért felelős amerikai szőlőkabóca előfordulási adatai és fejlődési alakjai már Android alapú mobilalkalmazáson keresztül is bejelenthetőek. A fejlesztés révén a szakemberek a terepi észleléseket közvetlenül, azonnal rögzíthetik a rendszerben.

Tovább >

2026. június 7, vasárnap

„Biztonságos élelmiszert mindenkinek” Élelmiszerbiztonsági Világnap 2026

Rosszul tárolt ebéd, nem megfelelően átsült hús vagy egy elmulasztott kézmosás – ennyi is elég lehet ahhoz, hogy az élelmiszer ne táplálékot, hanem veszélyt jelentsen. Erre hívja fel a figyelmet a 2026-os Élelmiszerbiztonsági Világnap. „Kockázatoktól a megoldásig – biztonságos élelmiszert mindenkinek!” a június 7-ei világnap idei mottója, melyhez kapcsolódva a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is a megelőzés jelentőségét emeli ki szemléletformáló kampányában.

Tovább >