null Elindult a rókák és aranysakálok parazitológiai monitoringja

Elindult a rókák és aranysakálok parazitológiai monitoringja

2026. szeptember 25, péntek

Szeptember közepén kezdődött hazánkban a róka- és aranysakálállomány parazitológiai monitoringprogramja. A több szervezet összefogásával megvalósuló vizsgálatok célja az emberre is veszélyt jelentő Echinococcus multilocularis és Trichinella fajok hazai előfordulásának nyomonkövetése. A több, mint 5 hónapon át tartó program során várhatóan mintegy 700 róka és aranysakál vizsgálata történik meg.

A kezdeményezés a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK), valamint az Állatorvostudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) együttműködésében valósul meg. A monitoringprogram keretében országszerte, kockázatelemzés alapján meghatározott számban gyűjtenek mintákat. A tervezésnél a többi között a korábbi állati és humán megbetegedések területi előfordulását is figyelembe vették a szakemberek. A minták begyűjtése a vadászatra jogosultak közreműködésével, a vizsgálat pedig a Nébih laboratóriumaiban történik.

A parazitológiai monitoring azért kiemelten fontos, mert a rókák és az aranysakálok a szóban forgó paraziták terjesztésében jelentős szerepet töltenek be. A vadon élő ragadozók vizsgálatával naprakész információ nyerhető a fertőzöttség hazai helyzetéről, és nyomon követhetők az eddig ismert gócpontok esetleges területi változásai is. A vizsgálatok eredményei a későbbi monitoringtevékenységek tervezéséhez is alapul szolgálnak.

Az Echinococcus multilocularis egy galandféreg, amelynek természetes végleges gazdái a kutyafélék, elsősorban a rókák, aranysakálok és nyestkutyák. Az ember a parazita petéinek szájon át történő felvételével fertőződhet, például nem megfelelően megmosott élelmiszer vagy szennyezett kéz közvetítésével. A kialakuló betegség, az alveoláris echinococcosis, elsősorban a májat érinti, lassan fejlődik és kezelés hiányában végzetes kimenetelű megbetegedést okozhat. Magyarországon a parazitát először 2002-ben mutatták ki rókában. Jelenleg hazánk több régiója is erősen fertőzöttnek tekinthető. A Trichinella fajok fonálférgek, amelyek szintén jelentős humán-egészségügyi kockázatot hordoznak. Az ember rendszerint a házisertés vagy vadonélő állatok (például vaddisznó) fertőzött, nyers vagy nem kellően hőkezelt húsa, valamint érleléssel tartósított húskészítmények (sonka vagy kolbász) elfogyasztásával fertőződhet. A paraziták életciklusában a húsevő vadon élő állatok, így a róka és az aranysakál is fontos szerepet töltenek be.

A monitoringprogram 2027. február végén zárul, ezt követően lehetőség nyílik az eredmények átfogó, több szempontból történő értékelésére.


Friss hírek

2026. október 12, hétfő

A Nébih idén már mintegy 400 kiskultúrára engedélyezett növényvédőszer-felhasználást

A Nébih mint a növényvédőszerek engedélyezésére kijelölt hatóság Magyarországon, prioritásként kezeli, hogy a kisebb területet elfoglaló, úgynevezett kiskultúrák termesztése is biztonságos, kiszámítható és jövedelmező legyen. A munka különböző szakmai szervezetekkel: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Növényvédelmi Szövetség, FruitVeb, Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, valamint növényvédőszer gyártókkal szorosan együttműködve folyik. Célja, hogy a szükséghelyzeti engedélyek helyett a már forgalmazási és felhasználási engedéllyel rendelkező növényvédőszer készítmények elérhetőek legyenek a különböző kiskultúrák termesztése során is.

Tovább >

2026. október 9, péntek

Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezéshez

Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate Zeon 5 CS, Decis Forte, Lamdex Extra rovarölő szerek és az Oroganic gomba-, rovar- és atkaölő szer kijuttatására. Az engedélyek célja, hogy elősegítse a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni hatékony védekezést. A készítmények 2026. október 9. és 2027. február 5. között felhasználhatóak országosan, mezőgazdasági és kertészeti kultúrákban, közterületeken és házi kertekben földi permetezéssel történő kijuttatással.

Tovább >