null Elfogadható-e a saját csomagolás használata?

Elfogadható-e a saját csomagolás használata?

2019. március 6, szerda

Az élelmiszerek előállításának, forgalmazásának, raktározásának, valamint szállításának feltételeit meghatározó Európai Uniós és nemzeti jogszabályok fő célja, hogy a fogyasztók egészségét védjék. A hatályos jogszabályok szerint az élelmiszer biztonságosságáért és minőségéért mindig az élelmiszer-vállalkozás felel, éppen ezért ő dönthet arról is, hogy hozzájárul-e a vásárló által vitt, saját csomagolóanyag használatához.

A fentieken túl, az élelmiszerrel rendeltetésszerűen érintkező anyagok felhasználásával kapcsolatban alapkövetelmény, hogy azok ne szennyezzék az élelmiszert. A vásárló által vitt csomagolóanyag – például saját vászonzsák, zárható doboz – használata az élelmiszer-vállalkozás szempontjából élelmiszer-biztonsági kockázatot jelenthet, hiszen ránézésre, különösen a mikrobiológiai szennyezettséget szabad szemmel nem lehet megítélni.

Mivel az élelmiszerek biztonságosságáért és minőségéért az élelmiszer-vállalkozások felelősek, így azt is jogukban áll eldönteni, hogy vállalják-e a vásárlók által vitt, ismeretlen higiéniai állapotú csomagolóanyagba történő élelmiszer átadásából adódó kockázatot. Főként a szigorú belső rend szerint működő, nagyobb vállalkozásoknál fordulhat elő, hogy a saját szabályozásukba nem illeszthető bele az ilyen típusú csomagolóanyag használata.

Amennyiben a vásárló által hozott saját doboz vagy más csomagolóeszköz használatát az élelmiszer-vállalkozó elfogadja, gondoskodnia kell arról, hogy a csomagolóanyagok sem közvetlenül, sem közvetett módon ne jelenthessenek szennyező forrást a berendezésekre (mérleg, pult) vagy a forgalmazott élelmiszerekre. Mindezek megvalósítására a jogszabályok nem adnak részletes útmutatást, kizárólag azt a célt határozzák meg, miszerint az élelmiszert a teljes élelmiszerláncban meg kell óvni mindennemű szennyeződéstől.

A témához kapcsolódó fontosabb jogszabályok:
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény
178/2002/EK rendelet – az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról
Az Európai Parlament és a Tanács 852/2004/EK rendelete az élelmiszer-higiéniáról


Friss hírek

2025. május 20, kedd

Idén is folytatódik a Safe2Eat élelmiszerbiztonsági kampány

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2025-ben is folytatja szemléletformáló kampányát, amelynek célja, hogy egyértelmű és tudományosan alátámasztott élelmiszerbiztonsági tanácsokkal lássa el a fogyasztókat a biztonságos élelmiszervásárlási és -kezelési döntések meghozatala érdekében. Magyarország a Safe2Eat kampányba idén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai támogatásával kapcsolódik be.

Tovább >

2025. május 20, kedd

Május elején rendezték meg az FAO Európai Ragadós Száj- és Körömfájás Bizottságának közgyűlését

A FAO Ragadós Száj- és Körömfájás Bizottsága (EuFMD) május eleji közgyűlésén áttekintette és értékelte a betegség európai helyzetét. Az ülésen dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos ismertette az aktuális magyar járványügyi helyzetet.

Tovább >