Vissza

Beköszöntött a medvehagymaszezon

Beköszöntött a medvehagymaszezon

Beköszöntött a medvehagymaszezon
2019. március 19.

A medvehagyma – a hóvirág mellett – a kora tavaszi erdő egyik jellegzetes növénye. A vadfokhagymaként is ismert, jótékony hatású növény gyűjtési szezonja március végére, április elejére esik. Cikkünkben a medvehagymával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, elsősorban a gyűjtésére vonatkozó szabályokat foglaljuk össze.

A medvehagyma friss, finom íze mellett sokféle jótékony étrendi hatással bír, fogyasztása kedvezően hat többek között a vérkeringésre és az emésztő szervrendszerre, éppen ezért a gyűjtése sokak kedvelt tavaszi elfoglaltsága.

Fő szabályként fontos tudni, hogy a növényt saját fogyasztásra, naponta legfeljebb 2 kg mennyiségben szabad gyűjteni azokban az állami erdőkben, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek. A témával kapcsolatban az érintett területet kezelő erdőgazdaság, illetve nemzeti park esetén az azt irányító igazgatóság nyújthat további hiteles információt. Az egyes erdőterületek besorolásáról interaktív erdőtérképünkön is tájékozódhatnak az érdeklődők (http://erdoterkep.nebih.gov.hu/).

Fontos, hogy a medvehagyma kereskedelmi célú gyűjtéséhez minden esetben engedély szükséges. Az előzetes hozzájárulást magánterületre annak tulajdonosa, állami erdő esetén a területet kezelő erdészet állítja ki.

A kereskedelmi forgalomba hozott medvehagymára jelölési kötelezettség vonatkozik, azaz a címkén fel kell tüntetni a gyűjtő vagy forgalmazó nevét és címét, valamint a származási országot. Vásárlóként is könnyen ellenőrizhetjük, hogy a csomagoláson szerepelnek-e ezek az adatok, így elkerülhetjük, hogy illegális terméket vegyünk.

Akár saját részre, akár kereskedelmi célra gyűjtjük a medvehagymát, tanácsos azt a szezon elejére időzíteni, amikor még nem bújtak elő a gyöngyvirág hasonló küllemű, ám mérgező levelei. A két erdei növényt legegyszerűbben a levél dörzsölésével lehet megkülönböztetni, ugyanis csak a medvehagyma levelének van hagymaszaga.

Kérjük a medvehagyma kedvelőket, hogy egészségük megóvása érdekében ne vásároljanak alkalmi árusoktól jelöletlen, bizonytalan eredetű terméket. Felhasználás előtt pedig mind a vásárolt, mind a saját gyűjtésből származó medvehagymát alaposan mossák meg

Friss hírek

Ismét gyerekeknek szánt „bambusz” étkészletből mértek melaminkioldódást
2019. augusztus 15, csütörtök

Ismét gyerekeknek szánt „bambusz” étkészletből mértek melaminkioldódást

Ne feledkezzünk meg kedvenceinkről az ünnepi tűzijáték alatt!
2019. augusztus 15, csütörtök

Ne feledkezzünk meg kedvenceinkről az ünnepi tűzijáték alatt!

Ismét ingyenesen hozzáférhető a „Parlagfű kisokos”
2019. augusztus 14, szerda

Ismét ingyenesen hozzáférhető a „Parlagfű kisokos”

Fémdarab lehet a párizsiban
2019. augusztus 13, kedd

Fémdarab lehet a párizsiban

Jó eredménnyel zárult a mozgóboltok számára a nyári szezonális ellenőrzés első félideje
2019. augusztus 8, csütörtök

Jó eredménnyel zárult a mozgóboltok számára a nyári szezonális ellenőrzés első félideje

December közepétől változnak a szőlő-gyümölcs szaporítóanyag címkék
2019. augusztus 8, csütörtök

December közepétől változnak a szőlő-gyümölcs szaporítóanyag címkék

A kiskapacitású baromfikeltetőket is be kell jelenteni a TIR-be
2019. augusztus 6, kedd

A kiskapacitású baromfikeltetőket is be kell jelenteni a TIR-be

Megjelent Magyarország új ASP mentesítési terve
2019. augusztus 5, hétfő

Megjelent Magyarország új ASP mentesítési terve

Országos parlagfű helyzetkép (2019.08.01.)
2019. augusztus 5, hétfő

Országos parlagfű helyzetkép (2019.08.01.)

Augusztus 14-ig meghosszabbítottuk az OMÉK Élelmiszerpazarlás Megelőzéséért Díj nevezési határidejét
2019. augusztus 2, péntek

Augusztus 14-ig meghosszabbítottuk az OMÉK Élelmiszerpazarlás Megelőzéséért Díj nevezési határidejét

Bővült az ASP miatti fertőzött terület hazánkban
2019. augusztus 1, csütörtök

Bővült az ASP miatti fertőzött terület hazánkban

Termelők figyelmébe: a növényvédelmi gépek kötelező időszakos műszaki felülvizsgálatáról
2019. augusztus 1, csütörtök

Termelők figyelmébe: a növényvédelmi gépek kötelező időszakos műszaki felülvizsgálatáról

Növényvédőszer-maradékok az élelmiszerekben – Van ok az aggodalomra?
2019. augusztus 1, csütörtök

Növényvédőszer-maradékok az élelmiszerekben – Van ok az aggodalomra?

Változás a növényvédelmi permetező gépek műszaki felülvizsgálatában
2019. július 31, szerda

Változás a növényvédelmi permetező gépek műszaki felülvizsgálatában

Ezentúl háromévente kötelező a növényvédelmi permetező gépek műszaki felülvizsgálata
2019. július 30, kedd

Ezentúl háromévente kötelező a növényvédelmi permetező gépek műszaki felülvizsgálata

Holnap lejár az élelmiszerlánc-felügyeleti díj befizetési határideje
2019. július 30, kedd

Holnap lejár az élelmiszerlánc-felügyeleti díj befizetési határideje