null Babapiskóták a Szupermenta tesztjén

Babapiskóták a Szupermenta tesztjén

2021. november 25, csütörtök

A Szupermenta termékteszten ezúttal 24 babapiskótát, illetve babapiskóta jellegű terméket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, nyolc termék esetében azonban előfordultak az aromával bevitt színezék jelölésének hiányával, a tápértékjelöléssel vagy épp az összetevők felsorolásával kapcsolatos jelölési hibák.

Összesen 24, köztük glutén-, tej- és laktózmentes babapiskótát vizsgált a Szupermenta. Bár „formára”, felhasználásukat tekintve mind hasonlóak voltak, azonban a Magyar Élelmiszerkönyv pontosan szabályozza, mit nevezhetnek a gyártók, forgalmazók babapiskótának. Épp ezért a tesztben végül 8 babapiskóta, köztük 1 gluténmentes, és 16 piskóta elnevezésű termék szerepelt, melyek között 1 gluténmentes volt.

A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek ez alkalommal is elvégezték az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatokat. Sor került a mikotoxin- és akrilamid-tartalom mérésére, valamint ellenőrizték – többek között – a termékek tartósítószer-tartalmát is. E szempontok szerint mindent rendben találtak. 

A hatósági felügyelők megvizsgálták a termékek csomagolásán a zsír-, cukor-, fehérje- és sótartalomra vonatkozó jelöléseket, és ellenőrizték a tej-, laktóz- és gluténmentesség jelölését is. E téren sem akadt probléma. 

A Magyar Élelmiszerkönyv irányelve szerint jelenleg a babapiskóták jelölésén kötelező feltüntetni a „6 hónapos kortól fogyasztható” feliratot. A termékek jelentős cukortartalma miatt azonban rendszeres fogyasztásuk nem javasolt csecsemők és kisgyermekek számára, ezért folyamatban van a szabályozás módosítása. 

Nyolc terméknél akadtak jelölési hibák. Gond volt az aromával bevitt színezék feltüntetésének hiányával, a tápértékjelöléssel és az összetevők felsorolásával is. A hibák miatt az érintett élelmiszer-vállalkozók ellen hatósági eljárás indult, és a hatósági felügyelők élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki. A bírságok összege együttesen mintegy 550.000 forint volt.

A babapiskóták kedveltségi vizsgálatán szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a dobogó legfelső fokára a Penny Löffel Biscuits Babapiskóta állhatott, a második helyen az Auchan Boudoirs piskóta, friss tojással végzett, míg a harmadik helyet a Savoiardi cukrozott piskóta érdemelte ki.

További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/morzsaira-szedtuk-a-babapiskotakat/
 


Friss hírek

2024. március 1, péntek

Folytatódott a Szupermenta fehérjepor terméktesztje: az eredmények most sem felhőtlenek

A Szupermenta program legfrissebb terméktesztjén állati eredetű, tejsavófehérje-alapú fehérjeporokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központ együttműködésével. A tesztelt 21 csokoládéízű fehérjepor közül 20 termék nem felelt meg maradéktalanul a jelölési előírásoknak. Továbbá probléma akadt még többek között a fehérje-, aminosav- és édesítőszer-tartalommal, valamint a weboldalakon szereplő jelölésekkel is.

Tovább >

2023. december 19, kedd

Ünnepre hangolva: kékfrankos száraz vörösborok a Szupermenta tesztjén

A Szupermenta terméktesztjén ezúttal kékfrankos száraz vörösborokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A tesztben 35 bor vett részt, melyek a hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálatokon is bizonyítottak.

Tovább >