null Az áron aluli hús torzítja a piaci versenyt

Az áron aluli hús torzítja a piaci versenyt

2016. március 30, szerda

A friss sertéshúsok beszerzési, illetve önköltségi ár alatti értékesítését vizsgálta egy kereskedelmi lánc öt üzletében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az ellenőrzés feltárta, hogy a forgalmazott termékek 44%-át az önköltségi árnál alacsonyabb fogyasztói áron adták el, ami sérti a kereskedők közötti tisztességes versenyt. Az eljárás során 5 millió forint termékpálya felügyeleti bírságot szabott ki a hatóság.

Az ellenőrök mind az öt üzletben megállapították a tisztességtelen forgalmazói magatartást, mivel a forgalmazott friss sertéshús termékek 44%-át az önköltségi árnál alacsonyabb fogyasztói áron adták el. Jellemző hiba volt például az árképzés során, hogy a csomagolóanyag költsége nem jelent meg az árban, vagy – azon esetekben például, amikor a forgalmazott termékeket a kereskedő állította elő helyben, félsertés feldarabolásával – a plusz munkaigény költségeinek kihagyása. Ez utóbbi szintén jelentősen torzítja a piaci versenyt, hiszen a beszállítók ezektől a költségektől nem tudnak eltekinteni. A kiszabott termékpálya felügyeleti bírság összege 5 millió forint.

Az árképzés az egyik leglényegesebb eleme a kereskedők közötti tisztességes versenynek, a kiegyensúlyozott élelmiszerellátásnak, a hazai élelmiszer-előállító vállalatok fennmaradásának, a munkahelyek és ezzel a fizetőképes kereslet megőrzésének. A beszerzési árnál alacsonyabb fogyasztói árak hosszabb távú hatása a piac torzítása, valamint a kereskedők között kialakuló (gyakran fékezhetetlen) verseny, ami az áruellátásban jelentkező problémákhoz, majd később áremelésekhez vezet.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


Friss hírek

2026. július 6, hétfő

Az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértők listája

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm.rendelet szabályozza az eb okozta fizikai sérülés, illetve ennek veszélye keletkezésekor felmerülő hatósági feladatokat, valamint a veszélyes eb tartását és annak engedélyezését. Ezen eljárások során szükség esetén be kell vonni az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértőt.

Tovább >

2026. július 3, péntek

Újra elérhető az EUDR Információs Rendszer

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja az EUDR szereplőket, hogy ismét elérhető az EUDR Információs Rendszer. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint megszűnt az új felhasználói fiókok regisztrációjára vonatkozó korábbi korlátozás is.

Tovább >