null A virtuális térben él tovább a Nébih rajzpályázata

A virtuális térben él tovább a Nébih rajzpályázata

2021. április 12, hétfő

Március 20-án lezajlott a Halak Napja, egyúttal véget ért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálatának „Alkoss a halakért” című rajzpályázata. Legalábbis eredetileg így terveztük. Azonban a verseny minden előzetes elvárást meghaladó sikerére (250 iskolából több mint 1300 pályamű érkezett) és a pályamunkák rendkívüli színvonalára való tekintettel a beérkezett művekből „kiállítást” nyitunk az online térben, ahol minden rajzot közzéteszünk!

Idén februárban hagyományteremtő szándékkal indította útjára a Nébih Állami Halőri Szolgálata az „Alkoss a halakért” című rajzpályázatát. A kreatív versenyre két kategóriában (3-4. osztályosok és 5-6. osztályosok) jelentkezhettek az alkotókedvű fiatalok. És ezt igen szép számban meg is tették, hiszen egy hónap alatt több mint 1300 alkotás érkezett a megmérettetésre, amelyet az ország összes régióját felölelő, csaknem 250 iskolából küldtek el a pályázók.

A beérkezett pályaműveket dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke, valamint a hivatal szakemberei véleményezték. Az értékelés során kategóriánként választották ki az 5 legjobbat, amelyekre azután a Nébih Facebook oldalán szavazhattak a zsűrizni vágyók. Végül több mint 500-an „hallatták” is véleményüket.

Az összegyűlt virtuális voksok alapján március 20-án, azaz éppen a Halak Napján hirdettük ki a közönségdíjast. Idén a két győztes: 
•    Barabás Vivien (6.oszt.), Lenti Arany János Általános Iskola és AMI 
•    Kiss Gergely Benedek (3.oszt), Várkerti Általános Iskola
Az Elnöki különdíjat pedig Víg Andrea (5.oszt.), a Dr. Mező Ferenc Általános Iskola tanulója kapta.

A két kategória összes pályamunkája, valamint egy külön „Top10”-es gyűjtemény elérhető ezen a linken.

 


„Alkoss a halakért” című rajzpályázat különdíjas és közönségdíjas rajzai.


Friss hírek

2025. július 16, szerda

Házisertésben igazolták az ASP-t Horvátországban

Horvátországban, a magyar határ közelében található Jagodnjak és Bolman településeken megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) megjelenését a házisertés-állományban. A kitörések nyomán jelentősen nőtt a vírus magyarországi behurcolásának kockázata, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az érintett közepes kockázatú vármegyék sertéstartóinak fokozottan ajánlja a kiemelt járványvédelmi intézkedések alkalmazását, betartását.

Tovább >

2025. július 15, kedd

Fontos a hazai állomány védelme: juh- és kecskehimlő az Európai Unióban

A juh- és kecskehimlő rendszeresen megjelenik egyes európai országokban. Júniusban a román állategészségügyi hatóság több kitörést is megerősített. Magyarországon nincs jelen a betegség. A magyar juh- és kecskeállomány védelme érdekében dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte az élő kiskérődző szállítmányok fokozott ellenőrzését. A Nébih arra kéri az állattartókat, hogy kizárólag legális forrásból és módon vásároljanak állatot, betegséggyanú esetén pedig haladéktalanul értesítsék a szolgáltató vagy hatósági állatorvost.

Tovább >