null A tavaszi mezőgazdasági munkálatok időszakában még fontosabb az ASP elleni védekezés

A tavaszi mezőgazdasági munkálatok időszakában még fontosabb az ASP elleni védekezés

2020. április 23, csütörtök

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a sertéstartó gazdák figyelmét, hogy az intenzív tavaszi mezőgazdasági munkálatok időszakában fokozott figyelmet kell fordítaniuk a házisertés-állományok védelmére. Az afrikai sertéspestissel (ASP) fertőzött vaddisznóval való, akár közvetett érintkezés lehetősége miatt a mezőgazdasági területek, valamint az onnan származó termékek komoly veszélyt jelenthetnek a házi sertésekre.

Az ASP elleni védekezésben továbbra is elsődleges feladat a vírus házisertés-állományokba való bekerülésének megakadályozása, amely a sertéstartók részéről az alábbi intézkedések és előírások betartását kívánja meg:

  • A sertéseket zártan kell tartani, olyan módon, hogy vaddisznóval sem közvetlenül, sem közvetve ne tudjanak érintkezni.
  • A sertések gondozását végző személynek a sertésállománnyal kapcsolatos munkák megkezdése előtt kezet kell mosnia, ezt követően az utcai ruházatát olyan öltözékre és lábbelire kell cserélnie, amelyet csak a sertésólban és annak környékén használ. A sertésólba történő belépés előtt ismét lábbelit és kezet kell fertőtleníteni.
  • A sertések etetéséhez, a sertésól takarításhoz szükséges eszközöket máshol, más munkákra nem szabad használni.
  • Idegeneket vagy sertést tartó ismerősöket, vadászokat a sertések közelébe engedni nem szabad.
  • Sertéshústt tartalmazó élelmiszerek, kiemelten a nem hőkezelt termékek (pl. kolbász, szalámi), továbbá a nyers vagy fagyasztott húsok feldolgozásánál keletkező mosólé, illetve bármely egyéb élelmiszerhulladék nem kerülhet a sertések takarmányába, ezzel való etetésük szigorúan tilos!
  • A fertőzött vaddisznók nagy száma, általuk az erdők és szántóföldek fertőződése miatt szántóföldről, kaszálóról, legelőről betakarított takarmányt vagy alomanyagot frissen nem szabad felhasználni a házisertések ellátására. Kifejezetten tilos a zöldtakarmány etetése! Felhasználás előtt a szálas takarmányt és gabonát, valamint a szalmát 90 napig száraz helyen kell tárolni. A takarmányt és az alomanyagot elkülönítve, zártan kell tárolni, úgy, hogy a vadon élő állatok ne férjenek hozzá.
  • Élő állatot csak sertés szállítólevéllel és érvényes állatorvosi bizonyítvánnyal ellátva szabad vásárolni! A vásárolt sertéseket az állomány többi egyedétől minimum 30 napig el kell különíteni.

Nyomatékosan kérjük a sertéstartó gazdákat, hogy amennyiben a sertés megbetegszik, azonnal értesítsék az állatorvost!

  • Ha egy vagy több sertés hirtelen, minden látható tünet nélkül elhullik, ha egy vagy több állat bágyadt, nem eszik, lázas, gyenge, bizonytalanul mozog, ha a bőrön vérzések figyelhetők meg, a bőr vöröses-lilásan elszíneződik, véres hányást, hasmenést látnak, minden esetben gondolni kell az ASP lehetőségére.

A vaddisznókban megállapított afrikai sertéspestis miatt fertőzötté minősített területeken a fenti, alapvető óvintézkedéseken túl be kell tartani a Nébih által kiadott „Jó Sertéstartási Gyakorlat” útmutató előírásait is! Ezenkívül kötelező a járási hivatalban bejelenteni a sertésvásárlási, eladási, valamint a háznál történő vágási szándékot is.

Felhívjuk az érintett állattartók figyelmét, hogy Magyarország sertéságazatának megvédése érdekében, a betegség legkisebb gyanúja esetén is a legszigorúbb módon jár el az állategészségügyi hatóság, ideértve egy adott sertésállomány megelőzési célból történő felszámolását is.

Amennyiben az állattartó a betegség megelőzésében és a betegségmentesítésben a tőle elvárható módon közreműködik – azaz a betegséget időben bejelenti, az előírt járványvédelmi zártságot megteremti –, az esetleges járványvédelmi intézkedések állami kártalanítás mellett történnek.

A járvány aktuális hírei valamint a betegséggel kapcsolatos hasznos információk az alábbi, folyamatosan frissülő weboldalon elérhetőek: http://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis


Friss hírek

2026. február 13, péntek

Tájékoztatás az EUDR informatikai rendszer ideiglenes korlátozásáról

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az erdőirtásmentes termékek forgalmazásáról szóló uniós rendelet (EUDR) végrehajtását támogató informatikai rendszer (IS) elérése és funkciói 2026. február 16-tól (hétfőtől) ideiglenesen megváltoznak.

Tovább >

2026. február 13, péntek

Fontos tudnivalók az EUTR-regisztrációval kapcsolatban

Az utóbbi időszakban megnövekedett az érdeklődés az EUTR-kötelezettségekkel kapcsolatban. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintettek figyelmét az EUTR-rel kapcsolatos nyilvántartásba vételi és ügyintézési lehetőségekre.

Tovább >