null A Szupermenta paprikákat nevelt a Nébih fajtakitermesztő állomásán

A Szupermenta paprikákat nevelt a Nébih fajtakitermesztő állomásán

2021. augusztus 31, kedd

A Szupermenta tavaszi terméktesztjén vizsgált paprikavetőmagokkal végeztek kísérletet a Nébih monorierdei fajtakitermesztő állomásán a szakemberek. Összesen 23 terméket vetettek el, és figyelemmel kísérték a fejlődésüket a mag földbe kerülésétől egészen a „tölteni való” paprika betakarításáig.

A vetőmag-minősítés egyik fontos része, hogy az adott növényi és vetőmag minták mennyire tudják megőrizni a fajtaazonosságukat és fajtatisztaságukat. Ezt a vizsgálatot végzik Monorierdőn a fajtakitermesztő állomáson. Így adott volt, hogy a Szupermenta csapata fel is neveli a tavaszi tesztjén vizsgált 23 „tölteni való” paprikavetőmagot.

A vetőmagokat a Nébih szakemberei április elején vetették el, és 20-22 °C-os hőmérsékletű fóliában helyezték el a tálcákat. A napi öntözésnek és szellőztetésnek köszönhetően két hét múlva már ki is bújtak a földből a növények, a vetés után 1 hónappal pedig 5-6 cm-es palánták fejlődtek.

A 23 mintából felnevelt paprikapalánta 20-20 egyedét május végén ültették ki az előkészített aprómorzsás talajba. Ekkor már 6-8 lomblevéllel rendelkeztek a növények, a gyökereik pedig jól átszőtték a tápkockát. Az időjárástól függően, heti 1-2 alkalommal öntözték a palántákat csepegtető szalag segítségével. A június eleji lombtrágyázásnak köszönhetően a növények növekedni, majd virágozni kezdtek, július közepén pedig egytől-egyig meghozták első terméseiket.

A vizsgálat során a különböző „tölteni való” paprikavetőmagok termését a szakemberek összevetették a csomagoláson feltüntetett képpel, a tasakon szereplő leírással, valamint a hivatali adatbázisban szereplő fajtaleírással. Egy esetben találtak eltérést: az egyik vetőmag csomagolása szerint a növény bogyója felálló, míg a Monorierdőn felnevelt paprika bogyója csüngő helyzetű volt. Összességében azonban elmondhatjuk, hogy jól vizsgáztak a termékek; egy paprika kivételével minden vetőmag hozta az ígért termést.

A Szupermenta terméktesztek egyik legnépszerűbb mozzanata sem maradhatott el. A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a paprikatermést. Az eredményekről itt olvashat: https://szupermenta.hu/a-tolteni-valo-paprikak-kedveltsegi-vizsgalata/

További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/szupermenta-paprikak-nevelkedtek-monorierdon-a-nebih-fajtakitermeszto-allomasan/


Képriport a kísérletről


Friss hírek

2024. június 11, kedd

Nem csípősek a hegyes-erős paprika vetőmagok teszteredményei

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei hegyes-erős paprikák vetőmagjait vizsgálták a Szupermenta program legújabb tesztjén. A termékteszt megnyugtató eredménnyel zárult, ugyanis minden követelménynek megfelelt ‒ mind a 12 termék. A végső rangsor a kedveltségi és a hatósági vizsgálat összesített eredményei alapján alakult ki. A teszt a Nébih monorierdei fajtakitermesztő állomásán folytatódik.

Tovább >

2024. március 1, péntek

Folytatódott a Szupermenta fehérjepor terméktesztje: az eredmények most sem felhőtlenek

A Szupermenta program legfrissebb terméktesztjén állati eredetű, tejsavófehérje-alapú fehérjeporokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központ együttműködésével. A tesztelt 21 csokoládéízű fehérjepor közül 20 termék nem felelt meg maradéktalanul a jelölési előírásoknak. Továbbá probléma akadt még többek között a fehérje-, aminosav- és édesítőszer-tartalommal, valamint a weboldalakon szereplő jelölésekkel is.

Tovább >