null 250 ezer forintért „vásárolt” pár darab tiszai pontyot az ÁHSZ

250 ezer forintért „vásárolt” pár darab tiszai pontyot az ÁHSZ

2022. július 6, szerda

A Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége megkeresését követően végzett próbavásárlást a Nébih Állami Halőri Szolgálata egy tiszaburai horgásznál. A személyes kapcsolatfelvételt követően a megvásárlásra kínált halakat az ÁHSZ munkatársai a kiskörei hallépcső közelében, vízben kikötött állapotban találták, majd sikeres alkut követően meg is vásárolták. Meglepetésére a jogszabálysértő halárusnak a 250 ezer forintos vételár helyett tetemes bírság „ütheti a markát”.

A 250 ezer forintos ellenértékért egy 19 kg-os (85 cm hosszú), egy db 6 kg-os (60 cm hosszú) és egy db 5,5 kg-os (58 cm hosszú) tőpontyra tettek szert az állami halőrök. A sikeres üzletkötés azonban az eladó személy számára nem várt módon folytatódott. A pénz átadását követően a tiszai vízi rendőrök és az állami halőrök őt, valamint a halak kifogásában és eladásában közreműködő személyeket is feltartóztatták. A Nébih mindannyiukkal szemben eljárást indított, melynek végén több százezer forintos halvédelmi bírságra számíthatnak.

Az eladásra kínált halak – mérlegelés és fotózás után – visszakerültek eredteti élőhelyükre, a Tiszába. 

Az eset kapcsán felhívjuk a horgászok, halkereskedők figyelmét, hogy Magyarországon törvény* tiltja a halgazdálkodási vízterületekről kifogott halak kereskedelmét. A jogszabály előírja azt is, hogy nyilvántartott halgazdálkodási vízterületről származó hal, haltermék vagy más hasznos víziállat kereskedelmi forgalomba csak fogási tanúsítvánnyal kerülhet. 
Ezenkívül a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége által kiadott 2022. évi horgászrend is a következőképpen rendelkezik: „A kifogott (elvitelre szánt) hal a vízparton más horgásznak nem adható át, nem ajándékozható el, nem adható el, kereskedelmi forgalomba nem hozható, állatok takarmányozására nem használható.”

Természetes vizeink halállománya nemzeti kincs, élőhelyük megőrzése közös feladatunk. A Nébih kéri, hogy amennyiben horgászattal, halászattal, halkereskedelemmel összefüggésben szabálytalanságot tapasztalnak, jelezzék azt az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen.

Hivatkozott jogszabály:
*A hal védelméről és a halgazdálkodásról szóló 2013. évi CII. törvény

Friss hírek

2023. január 27, péntek

Tudnivalók a növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények drónos kijuttatásának kérelmezéséről

Az elmúlt időszakban számos kérdés érkezett a Nébih munkatársaihoz annak kapcsán, hogy ki, hol és hogyan kérelmezheti növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények engedélyezését drónnal történő kijuttatásra. Az alábbiakban összegyűjtöttük a témához kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat.

Tovább >

2023. január 26, csütörtök

Fontos határidő: 2022-es BIONYOM adatszolgáltatás a Nébih felületén!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a biomassza-kereskedők, biomassza-feldolgozók és az üzemanyag-forgalmazók figyelmét, hogy március 20-ig kell elkészíteniük és elektronikus úton benyújtaniuk a 2022. évre vonatkozó BIONYOM adatszolgáltatást. Az ehhez szükséges webes felület már elérhető a hivatal honlapján.

Tovább >