null Már Somogy vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Már Somogy vármegyében is megjelent a madárinfluenza

2024. január 17, szerda

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ezúttal Somogy vármegye területén igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. Az érintett állományt már felszámolták.

A Somogy vármegyei Kaposvár településen található az a nagyjából 39 000 hízópulykát számláló telep, ahol az állattartó az állatok megemelkedett elhullását tapasztalta. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból vett mintákból.

Az okokat feltáró járványügyi nyomozás még folyamatban van, ugyanakkor az állomány ‒ már a gyanú alapján megkezdett ‒ felszámolása be is fejeződött. Az érintett gazdaság körül a járványügyi szakemberek a szabályoknak megfelelően kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet is. 
A szóban forgó eset is igazolja, hogy a magas patogenitású madárinfluenza vírusa bárhol megjelenhet az országban. Amennyiben a járványügyi helyzet összességében kedvezően alakul, a hatóság az ország nagy részében rövidesen feloldhatja a korlátozást a jelenleg még az alatt álló területeken.

Figyelembe kell azonban venni, hogy a betegség elszórtan továbbra is jelen van hazánkban. A fertőzés elleni védekezés érdekében a járványügyi előírások teljes mértékű betartása a továbbiakban is kiemelt jelentőségű lesz. Az állatartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy baromfiállományuk se közvetlen, se közvetett módon ne érintkezhessen vadon élő madarakkal. 

A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza 


Friss hírek

2025. április 23, szerda

Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra is szigorú szabályok vannak érvényben a ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) betegség megállítása érdekében. A vírus továbbra is komoly fenyegetést jelent Magyarországon. Bár egyelőre nem történt új kitörés, a veszély nem múlt el, ezért a hatóságok folyamatosan védekeznek és szigorú korlátozásokat tartanak fenn. A vírus elleni védekezésben az állattartók felelőssége továbbra is óriási. Az eddig fertőzött öt telepet a hatóságok teljesen felszámolták, de a védekezés folyamatos, a korlátozások és intézkedések az aktuális járványhelyzethez igazodva frissülnek.

Tovább >

2025. április 23, szerda

Továbbra is tilos az RSZKF-re fogékony állatokat bemutató rendezvények megtartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírus okán elrendelt intézkedést hosszabbított meg az országos főállatorvos. Továbbra is tilos Magyarországon az RSZKF-re fogékony állatfajt érintő vásár, bemutató és rendezvény megtartása.

Tovább >