null Keddtől élesedik a mezőgazdasági termékek behozatalát bejelentő felület

Keddtől élesedik a mezőgazdasági termékek behozatalát bejelentő felület

2024. április 13, szombat

Április 16-án hatályba lép az egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalára vonatkozó kormányrendelet1. A jogszabály szerint a bejelentésköteles termékek nem magáncélú behozatalát tervező természetes személynek, egyéni vállalkozónak, jogi személynek vagy egyéb szervezetnek e szándékát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) előzetesen jeleznie kell. Az elektronikus adatszolgáltató űrlap, valamint a tematikus ügyfélszolgálati csatornák keddtől lesznek elérhetőek az ügyfelek számára.

Az érintettek a mezőgazdasági termékek behozataláról szóló bejelentésüket a Nébih honlapján közzétett formanyomtatványon tudják majd megtenni, amit légi vagy vízi úton történő szállítás esetén legkésőbb 6, egyéb esetekben legkésőbb 24 órával a behozatalt megelőzően kell teljesíteniük. A hiánytalanul kitöltött bejelentés befogadásáról a hivatal azonnal visszaigazoló levelet küld a megadott e-mail címre.

Az érintett termékek listáját, továbbá a bejelentés elmulasztásához kapcsolódó közigazgatási bírságra vonatkozó szabályokat az egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalára vonatkozó kormányrendelet1 tartalmazza.
A Nébih az érintettek kérdéseinek minél gyorsabb és hatékonyabb megválaszolása érdekében elkülönített ügyfélszolgálati csatornákat is indít. Az mgbehozatal@nebih.gov.hu e-mail cím, valamint a 06-1-336-9090-es ügyfélszolgálati telefonszám szintén április 16-tól áll majd az ügyfelek rendelkezésére.

A bejelentéshez szükséges adatokat az alábbi összefoglaló tartalmazza:
„Mezőgazdasági termékek behozatalának bejelentéséhez szükséges adatok (docx, pdf)”
Fontos, hogy a segédlet tényleges bejelentésre nem alkalmas, azt kizárólag a keddtől elérhető online űrlap segítségével lehet majd teljesíteni. 

Hivatkozott jogszabály:
1Az egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalával kapcsolatos intézkedésekről szóló 80/2024. (IV. 11.) Korm. rendelet

Friss hírek

2025. március 26, szerda

Újabb telepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás jelenlétét a Nébih vizsgálatai

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen egy tejelő szarvasmarha-állományban igazolta a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) betegség jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A vírusürítés csökkentése érdekében a 3000 állatot számláló gazdaság vakcinázását a vármegyei kormányhivatal szakemberei haladéktalanul megkezdték, és napokon belül elindul a telep felszámolása is. A Győri és Mosonmagyaróvári járásokban több korlátozó intézkedés is életbe lépett. A járványterjedés megelőzésében kiemelten fontos szerepe van a háztáji, fogékony állatok mielőbbi levágásának.

Tovább >

2025. március 26, szerda

Élelmiszerbiztonság húsvétkor is: elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Az idei évben március 24. és április 18. között zajlik a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amelyet a húsvéti időszak élelmiszerbiztonsága érdekében Tállai András, az Agrárminisztérium élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára rendelt el. A húsvéti hagyományokhoz kapcsolódó, népszerű termékekre fókuszálva, a közel egy hónapig tartó ellenőrzési periódusban a szakemberek többek között sonkákat, húsvéti édességeket, kalácsot, étkezési tojásokat és borokat vizsgálnak.

Tovább >