Az eritrit károsíthatja a vér-agy gátat, növelve a stroke kockázatát

2025. december 23, kedd

A Coloradoi Egyetem felmérése szerint az eritrit károsíthatja a vér-agy gát sejtjeit, azt a védővonalat, amely beengedi a tápanyagokat, de meggátolja a káros anyagok bejutását az agyba.

A kutatók a sejteket akkora eritritszintnek tették ki, amely egy azzal édesített üdítő elfogyasztása után a vérben jellemző, és olyan sejtkárosodási láncreakciót figyeltek meg, amely fogékonyabbá teheti az agyat a vérrög-képződésre. Ez az eredmény összhangban van a korábbi megfigyeléses vizsgálatokkal, amelyek az eritrit fogyasztását a szívinfarktus és a stroke gyakoribb előfordulásával hozták kapcsolatba. Az eritrit fokozott oxidatív stresszt váltott ki: elszaporodtak a káros, nagy reakcióképességű szabad gyökök, miközben gyengült a szervezet természetes antioxidáns védelme. Ez a kettős terhelés – helyenként sejtpusztulást okozva – rontotta a sejtműködést. Az édesítőszer az erek véráramlás-szabályozó hatását is megzavarta: csökkent a nitrogén-monoxid által közvetített értágulat, miközben emelkedett az endothelin-1 szintje, ami tartós érszűkülethez és az agyi véráramlás romlásához vezethet — jellegzetes mintázataként az ischaemiás stroke fokozott kockázatának. Emellett az eritrit csökkentette a szöveti plazminogén aktivátor (tPA, amely gátolja az alvadási folyamatot) felszabadulását, gyengítve a szervezet természetes vérrög-oldó védekezését. 

A laboratóriumi eredmények egybevágnak több nagymintás megfigyeléses vizsgálatéval, amelyek szerint a rendszeres eritritfogyasztás a szív- és érrendszeri betegségek, köztük a szívinfarktus és a stroke emelkedett kockázatával jár: egy több ezer fős kutatásban a legmagasabb eritritszinttel rendelkezők nagyjából kétszer nagyobb eséllyel szenvedtek el súlyos kardiovaszkuláris eseményt. A kutatás klinikai jelentőségének pontos megítéléséhez további, komplexebb vizsgálatokra van szükség.


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Kopi luwak: kutatási eredmények és piaci kilátások

A híres-hirhedt kávékülönlegességet a cibetmacskafélék családjába tartozó közönséges pálmasodró (Paradoxurus hermaphroditus) által részben megemésztett kávébogyóból nyerik, a legújabb kutatások szerint azonban a természetes folyamatok laboratóriumban is utánozhatók, és az így kezelt kávészemek ízprofilja megközelítheti az állati ürülékből származó szemekét.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Több zöldség és gyümölcs fogyasztása a pihentető alvás titka

A Chicagói és a Columbia Egyetem kutatói megállapították, hogy a gyümölcs- és zöldségfogyasztás növelése gyorsan és természetes módon javíthatja az alvás minőségét.

Tovább >

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

2025. december 22, hétfő

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

A karácsony egyik legkedveltebb étele a halászlé, melynek elkészítése minden családban eltérő, azonban az alapvető élelmiszerbiztonsági szabályok megegyeznek. A tökéletes halászlé alapja a friss alapanyag, ezért fontos megbízható helyről vásárolni a halat, figyelve arra, hogy húsa rugalmas, szeme tiszta, illata pedig friss legyen. Fagyasztott hal esetén ellenőrizzük, hogy nincs-e rajta jégkristály vagy elszíneződés, mert ezek többszöri kiolvasztásra utalhatnak. A friss halat 0–2°C között, a hűtő legalsó részében tároljuk, és lehetőség szerint 24 órán belül készítsük el. Fontos, hogy a nyers hal más élelmiszerekkel, különösen készételekkel, ne érintkezzen, így elkerülhetjük a keresztszennyeződés veszélyét. A hal megtisztítása után minden eszközt és munkafelületet alaposan mossunk el forró, mosogatószeres vízzel, és a halas vágódeszkát ne használjuk más alapanyagokhoz. A megfelelő hőkezelés is kulcsfontosságú. A halászlé biztonságos, ha a halhús legalább 10 percig lobogva forr, a kész ételt két órán belül fogyasszuk vagy hűtsük le, a maradékot 1–2 napig tároljuk, újra melegítéskor mindig forraljuk fel. 

Az ünnepi asztal másik nagy klasszikus fogása a májas töltelékkel készített, egészben sült pulyka, amely kiemelt odafigyelést igényel. A tölteléket - közvetlen a töltés előtt - frissen készítsük, a májat és a többi hozzávalót lehetőség szerint előre hőkezeljük. A legfontosabb szabály, hogy a pulyka és a töltelék belső hőmérséklete egyaránt elérje a 75°C-ot, ami garantálja, hogy az esetleges kórokozók (pl. Salmonella, Campylobacter) elpusztuljanak. Maghőmérő segítségével érdemes a comb legvastagabb részén, a mellben és a töltelék közepében is ellenőrizni a hőmérsékletet.  Az egészben sült pulyka sütése hosszabb időt vesz igénybe: 180°C-on általában 3,5–4,5 óra szükséges a mérettől függően. A maradékokat két órán belül ajánlott lehűteni, és maximum 1–2 napig tároljuk vagy fagyasszuk le. 

A mézeskalács a karácsonyi ünnepek elmaradhatatlan finomsága, melynek készítése során elsősorban a tojás felhasználása igényel nagyobb odafigyelést. A tojást nem szükséges megmosni, legfeljebb közvetlenül a felhasználás előtt. Ha a boltban hűtőből vettük ki a tojást, otthon is tároljuk hűtve. Friss tojásokat használjunk és mindig külön edénybe üssük fel őket. A romlott tojást kellemetlen, kénes szag, híg fehérje és széteső vagy elszíneződött sárgája jelzi, ilyen tojásokat ne használjunk. A mézeskalács készítése közben nehéz megállni, hogy a készülő nyers tésztából ne csipegessen a család, legfőképp a gyerekek. Élelmiszerbiztonsági szempontból azonban nem javasolt nyers tésztát fogyasztani. A tojást tartalmazó ételeket alaposan meg kell sütni vagy főzni, hogy belső hőmérsékletük legalább 75 °C legyen, így elpusztulnak a kórokozók. A nyers süteménytészta fogyasztása is kockázatos, mert a liszt E. coli-t tartalmazhat. 

A díszítésnél kerüljük a nyers tojásos máz használatát. A tojás hőkezelés nélkül Salmonella baktériumot tartalmazhat, ami már kis mennyiségben is káros lehet az egészségre. Különösen veszélyes lehet a gyermekekre, idősekre, kismamákra vagy legyengült immunrendszerű személyekre. A biztonságos megoldás a hőkezelt máz (vízgőz felett felvert tojáshab), amely ugyanolyan szép és tartós, mégis alacsonyabb kockázatú.

További hasznos tanácsok és oktatási anyagok a Nébih Oktatási Program oldalán elérhetők:
https://nebihoktatas.hu


Friss hírek

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >

2025. december 18, csütörtök

Megjelent az Európai Bizottság útmutatója a BPA betiltásával kapcsolatban

Az Európai Bizottság tavaly év végén betiltotta a biszfenol-A (BPA) használatát az élelmiszerekkel érintkező anyagokban, ami jelentős változásokat hoz a csomagolóanyagok és fogyasztási cikkek területén. A rendelet gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban felmerült kérdések tisztázására a Bizottság most egy kérdés–válasz alapú útmutatót adott ki.

Tovább >

null Fajtakísérleti eredmények

Fajtakísérleti eredmények

Szíves tájékoztatásul közöljük a NÉBIH MGEI Szántóföldi Fajtakísérleti Osztály kísérleti eredményeit. Felhívjuk figyelmüket, hogy az itt megjelentetett adatok szakmai tartalmáért csak  az általunk közzétett formában vállaljuk a felelősséget. A  NÉBIH MGEI nem vállal felelősséget  az eredmények módosított, megtévesztésre alkalmas formában való közléséért, az ilyen publikációk hitelességéért.

Állásfoglalás a NÉBIH MGEI fajtakísérleti eredményeinek másodközléséről

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2025.

GOSZ-VSZT-NAK Őszi káposztarepce Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2025.

Őszi búza

Őszi káposztarepce

Őszi tritikálé

Napraforgó

Őszi rozs

Szója

Őszi durum búza

Rostkender

Őszi árpa

Cirokfélék

Őszi zab

Lucerna

Kalászos zöldtakarmány

Cukorrépa

Tönköly búza

Burgonya

Tavaszi árpa

Szemes kukorica

Tavaszi zab

Silókukorica

Szöszös bükköny

Olajretek

Tavaszi bükköny

Fénymag

Őszi takarmányborsó

Baltacim

Homoki zab

Alexandriai here

 

 

 

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2024.

GOSZ-VSZT-NAK Őszi káposztarepce Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2024.

Őszi búza

Őszi káposztarepce

Őszi tritikálé

Napraforgó

Őszi rozs

Szója

Őszi durum búza

Rostkender

Őszi árpa

Cirokfélék

Őszi zab

Bíborhere

Kalászos zöldtakarmány

Cukorrépa

Tavaszi árpa

Burgonya

Tavaszi búza

Szemes kukorica

Tönköly búza

Silókukorica

Szöszös bükköny

Olajretek

 

 

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2023.

GOSZ-VSZT-NAK Őszi káposztarepce Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2023.

Őszi búza

Őszi káposztarepce

Őszi tritikálé

Napraforgó

Őszi rozs

Szója

Őszi durum búza

Bíborhere

Őszi árpa

Szemescirok

Őszi zab

Őszi mák

Tavaszi zab

Cukorrépa

Tavaszi árpa

Burgonya

Tavaszi búza

Szemes kukorica

Tönköly búza

Silókukorica

Szöszös bükköny

 -

 

 

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2022.

GOSZ-VSZT-NAK Őszi káposztarepce Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2022.

Őszi búza

Őszi káposztarepce

Őszi tritikálé

Napraforgó

Őszi rozs

Szója

Őszi durum búza

Bíborhere

Őszi árpa

Szemescirok

Őszi zab

Szudánifű

Tavaszi zab

Cukorrépa

Tavaszi árpa

Burgonya

Tavaszi búza

Tönköly búza

Lucerna

Silókukorica

 

 

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2021.

GOSZ-VSZT-NAK Őszi káposztarepce Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2021.

Őszi búza

Őszi káposztarepce

Őszi tritikálé

Napraforgó

Őszi rozs

Szója

Őszi durum búza

Földimogyoró

Őszi árpa

Szemescirok

Őszi zab

Szudánifű

Tavaszi zab

Cukorrépa

Tavaszi árpa

Burgonya

Tavaszi búza

Tönköly búza

Lucerna

Kukorica

 

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2020.

GOSZ-VSZT-NAK Őszi káposztarepce Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2020.

Őszi búza

Őszi káposztarepce

Őszi tritikálé

Pannon bükköny

Őszi rozs

Keleti kecskeruta

Őszi durum búza

Szemescirok

Őszi árpa

Silócirok

Őszi zab

Szudánifű

Tavaszi zab

Cukorrépa

Tavaszi árpa

Burgonya

Rizs

Nádképű csenkesz

Lucerna

Kukorica

Szója

Napraforgó

Földimogyoró

 -

 

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2019.

Őszi káposztarepce

GOSZ-VSZT-NAK Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT-NAK Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2019.

Őszi búza

Őszi káposztarepce

Őszi tritikálé

Pannon bükköny

Őszi rozs

Szöszös bükköny

Őszi durum búza

Szemescirok

Őszi árpa

Silócirok

Őszi zab

Szudánifű

Tavaszi zab

Cukorrépa

Tavaszi árpa

Burgonya

Tavaszi tritikálé

Nádképű csenkesz

Lucerna

Kukorica

Szója

Napraforgó

Rizs

-

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2018.

Őszi káposztarepce

GOSZ-VSZT Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2018.

Őszi búza

Magkender

Őszi tritikálé

Őszi káposztarepce

Őszi rozs

Kukorica

Őszi durum búza

Szemescirok

Őszi árpa

Silócirok

Tavaszi árpa

Szudánifű

Tavaszi zab

Cukorrépa

Tavaszi búza

Szöszös bükköny

Rizs

Nádképű csenkesz

Lucerna

Napraforgó

Szója

-

 

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2017.

Őszi káposztarepce

GOSZ-VSZT Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2017.

Őszi búza

Olajlen

Őszi tritikálé

Őszi káposztarepce

Őszi rozs

Napraforgó

Őszi durum búza

Szemescirok

Őszi zab

Silócirok

Őszi árpa

Szudánifű

Homoki zab

Kukorica

Tavaszi árpa

Cukorrépa

Tavaszi zab

Szója

Tönköly búza

Magkender

Tavaszi búza

Burgonya

Tavaszi tritikálé

-

 

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2016.

Őszi káposztarepce

GOSZ-VSZT Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2016.

Őszi búza

Tavaszi káposztarepce

Őszi tritikálé

Őszi káposztarepce

Őszi rozs

Napraforgó

Őszi durum búza

Szemescirok

Őszi zab

Silócirok

Őszi árpa

Szudánifű

Homoki zab

Kukorica

Tavaszi árpa

Cukorrépa

Tavaszi zab

Szója

Tönköly búza

Szarvaskerep

Tavaszi búza

Lucerna

Olajlen

Mézontófű

Burgonya

 -

 

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2015.

Őszi káposztarepce

GOSZ-VSZT Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2015.

Őszi búza

Tavaszi káposztarepce

Őszi tritikálé

Őszi káposztarepce

Őszi rozs

Napraforgó

Őszi durum búza

Szemescirok

Őszi zab

Silócirok

Őszi árpa

Kukorica

Homoki zab

Szója

Tavaszi árpa

Cukorrépa

Tavaszi zab

Lucerna

Tönköly búza

Szarvaskerep

Magkender

Bíborhere

Burgonya

-

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2014.

Őszi káposztarepce

GOSZ-VSZT Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2014.

Őszi búza

Homoki zab

Őszi tritikálé

Őszi káposztarepce

Őszi rozs

Napraforgó

Őszi árpa

Szemescirok 

Őszi durum búza

Kukorica

Őszi zab

Cukorrépa

Tavaszi búza

Szója

Tavaszi árpa

Bíborhere

Tavaszi zab

Lucerna

Magkender

Tavaszi takarmányborsó

Mézontófű

Tavaszi bükköny

Burgonya

-

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2013.

Őszi káposztarepce

GOSZ-VSZT Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2013.

Őszi búza

Homoki zab

Őszi tritikálé

Őszi káposztarepce

Tönkölybúza

Napraforgó

Őszi árpa

Szemescirok

Őszi durum búza

Kukorica

Őszi zab

Cukorrépa

Tavaszi árpa

Szója

Tavaszi zab

Lucerna

Őszi takarmányborsó

Burgonya

 

 

Államilag elismert fajták kísérleti eredményei 2012.

Őszi káposztarepce

GOSZ-VSZT Őszi búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet

GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2012.

Őszi búza

Cukorrépa

Őszi tritikálé

Napraforgó

Tönkölybúza

Szója

Őszi árpa

Kukorica

Őszi durum búza

Magkender

Őszi zab

Rostkender

Őszi káposztarepce

Silócirok

Tavaszi árpa

Szemescirok

Tavaszi zab

Olajlen

Homoki zab

Olajretek

Tavaszi káposztarepce

Lucerna

Rizs

Burgonya

 

 

 

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2010.

Őszi búza

Cukorrépa

Kukorica

Napraforgó

Szója

Tavaszi árpa

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2009.

Őszi búza

Cukorrépa

Kukorica

Napraforgó

Szója

Tavaszi árpa

 

Fajtajelöltek kísérleti eredményei 2008.

Őszi búza

Cukorrépa

Kukorica

Napraforgó

Szója

Tavaszi árpa