null Hatékonyabb információcserére törekszik a Nébih és a Központi Statisztikai Hivatal

Hatékonyabb információcserére törekszik a Nébih és a Központi Statisztikai Hivatal

2019. szeptember 26, csütörtök

Együttműködési megállapodást kötött a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A dokumentumot dr. Vukovics Gabriella, a KSH elnöke és dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke hitelesítette aláírásával szeptember 4-én, Budapesten. A partnerség kiemelt célja a két fél közötti információcsere szakmai és technikai kereteinek rendszerbe foglalása, illetve hatékonyabbá tétele.

Együttműködési megállapodásba foglalta a kölcsönös, hatékony információ-áramlással kapcsolatos vállalásait a Nébih és a KSH. A két hivatal általános célja a hatályos jogszabályok által kötelezően előírt információcsere szakmai és technikai feltételeinek fejlesztése, valamint az adatszolgáltatási folyamatok rendszerbe foglalása.

Az együttműködés elősegíti, hogy a KSH az adatvédelmi szabályok maximális betartása mellett, az eddigieknél egyszerűbben és kiszámíthatóbb módon jusson hozzá a Nébihtől minden olyan adathoz és információhoz, amely nélkülözhetetlen a feladatai ellátásához.

Ideértve például a termőföld védelmével, az őstermelői igazolványokkal, a hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésével kapcsolatos adatszolgáltatást, továbbá az állattenyésztéssel, a szarvasmarha-, sertés-, juh- és kecskefélék jelölésével, valamint a Baromfi Információs Rendszer működtetésével összefüggő kötelezettségek teljesítését.

Kapcsolódó anyag:
Együttműködési megállapodás


Friss hírek

2026. július 2, csütörtök

Megjelent az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2025-ös évösszefoglalója

Az EU Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) biztosítja a tagállamok közötti gyors és hatékony információcserét, valamint az összehangolt együttműködést, ezzel elősegítve a fogyasztók biztonságát veszélyeztető kockázatok mielőbbi kezelését. A hálózat a tavalyi évet összefoglaló beszámolója szerint 2025-ben összesen 10490 bejelentést kezelt. A legtöbb az elmúlt évben is az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszerhez (RASFF) érkezett, ami az összes értesítés 51%-át tette ki. A hazai kezdeményezések főként élelmiszerbiztonsági, nyomon követhetőségi és állatjóléti problémákhoz kapcsolódtak.

Tovább >

2026. július 2, csütörtök

EU Riasztási és Együttműködési Hálózat – 2025-ös évösszefoglaló

A Riasztási és Együttműködési Hálózat (ACN) 2025-ös évre vonatkozó beszámolója alapján a tavalyi évben rekordszámú, mintegy10.000 bejelentést rögzítettek a tagállamok. Változatlanul a RASFF rendszer értesítéseinek száma a legmagasabb. A 2025-ben közzétett több mint 5300 élelmiszerbiztonsági bejelentés 92%-a kötődött élelmiszerekhez. A Magyarországot is érintő 249 RASFF-ügy nagy része zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és abból készült termékekhez, valamint gabonatermékekhez és pékárukhoz kapcsolódott. 44 esetben volt kifogás hazai gyártású termékkel szemben, a magyar hatóságok pedig kockázatos élelmiszerek kapcsán 30 bejelentést indítottak.

Tovább >