null EU-jelentés: újabb összefüggések az antibiotikum-használat és az antibiotikum-rezisztencia között nébih élelmiszer tudomány efsa szalmonella coli

EU-jelentés: újabb összefüggések az antibiotikum-használat és az antibiotikum-rezisztencia között

2017. július 27, csütörtök

Három EU-ügynökség közös jelentésben számol be az antibiotikum-fogyasztás és a rezisztens baktériumok terjedése közötti kapcsolatról. Az egyértelmű összefüggéseket látva a szakértők szigorúbb antibiotikum-felügyeletet szorgalmaznak.

Az összefoglaló az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) együttműködésének eredményeként jöhetett létre.

Vítenis Andriukaitis egészségért és élelmiszerbiztonságért felelős EU-biztos kiemelte, komplexen kezelendő problémával állunk szemben. „Az antibiotikum-rezisztencia elleni harc három fronton dől el: a humán- és az állatgyógyászatban és a környezetgazdálkodásban. Az EU nemrégiben kiadott antimikrobiális rezisztenciára vonatkozó Cselekvési Tervében pontosan e részterületek egységes kezelésére hívjuk fel a figyelmet az EU-ban és globális szinten is” – mondta. Andriukaitis hozzátette, az új jelentés igazolja az antibiotikum-fogyasztás és az antibiotikum-rezisztencia közötti kapcsolatot mind az embereknél, mind az élelmiszertermelő állatoknál.

Az összefoglaló három EU-ügynökség szoros kooperációjának eredménye. A vizsgálat kiemeli, hogy az EU-ban továbbra is fontos különbségek vannak az antibiotikum emberi és állati alkalmazása között. A felesleges gyógyszeres kezelés elkerülése révén általánosságban csökkenne a rezisztencia terjedése.

Az élelmiszertermelő állatok gyógykezelése során összességében nagyobb mennyiségű antibiotikumot használnak, mint a humánorvoslásban, de a pontos helyzet országonként és gyógyszertípusonként eltérő.

Egyes bakteriális fertőzések esetén az állatorvosok különösen szívesen folyamodnak az úgynevezett polimixinek alkalmazásához. Ezek közé tartozik a kolisztin, amelyet napjainkban a humán kórházakban is egyre gyakrabban alkalmaznak multirezisztens bakteriális fertőzések kezelésére. Ezért állatgyógyászati alkalmazása esetén fokozott óvatosságra van szükség, csak nagyon indokolt esetben, a baktériumok érzékenységvizsgálatának eredményei alapján használható.

Más antibiotikumokat gyakrabban használnak az emberi, mint az állati gyógyászatban, ilyenek például a harmadik és negyedik generációs cefalosporinok és a kinolonok. A jelentés kitér rá, hogy az embereknél a Salmonella és a Campylobacter eredetű megbetegedések kezelésére használt kinolonok rezisztenciája összefüggést mutathat az állatgyógyászati antibiotikum-használattal. Ezzel szemben a humán E. coli fertőzések esetén a harmadik és negyedik generációs cefalosporinokkal szemben tapasztalt rezisztencia az emberi antibiotikum-használattal hozható összefüggésbe. 

Az összefoglaló következtetései összecsengenek a 2015-ben publikált első jelentés megállapításaival. Mindazonáltal, a jobb minőségű adatok részletgazdagabb elemzést tesznek lehetővé.

A három EU-ügynökség szakértői további kutatásokat javasolnak az antibiotikum-használat és -rezisztencia közötti kapcsolatok feltárására.

Hivatalunk Sali Judit EFSA Focal Pointon keresztül értesül az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságot érintő hírekről.


Friss hírek

2025. április 23, szerda

Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra is szigorú szabályok vannak érvényben a ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) betegség megállítása érdekében. A vírus továbbra is komoly fenyegetést jelent Magyarországon. Bár egyelőre nem történt új kitörés, a veszély nem múlt el, ezért a hatóságok folyamatosan védekeznek és szigorú korlátozásokat tartanak fenn. A vírus elleni védekezésben az állattartók felelőssége továbbra is óriási. Az eddig fertőzött öt telepet a hatóságok teljesen felszámolták, de a védekezés folyamatos, a korlátozások és intézkedések az aktuális járványhelyzethez igazodva frissülnek.

Tovább >

2025. április 23, szerda

Továbbra is tilos az RSZKF-re fogékony állatokat bemutató rendezvények megtartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírus okán elrendelt intézkedést hosszabbított meg az országos főállatorvos. Továbbra is tilos Magyarországon az RSZKF-re fogékony állatfajt érintő vásár, bemutató és rendezvény megtartása.

Tovább >