2016 a hüvelyes növények nemzetközi éve
Tápláló magok a fenntartható jövőért – ezzel a jelmondattal választotta az ENSZ közgyűlése 2016-ot a Hüvelyesek Nemzetközi Évének. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet e termények fogyasztásának előnyeire, támogassák a termelőket és a kereskedőket, és az élelmezési láncban új, innovatívabb megoldásokat indítsanak el. A tejből származó fehérje például ötször drágább a hüvelyes termésből származó fehérjéhez képest. A hüvelyes növények, mint a bab, a borsó, a lencse, kedvező áruk és jó ízük mellett magas tápértékű fehérjéket és mikro-tápanyagot tartalmaznak. Alacsony zsírtartalom és magas rosttartalom jellemzi őket, a bennük található magas vas- és cinktartalom segíthet a vérszegénység elkerülésében. Alapvető fontosságúak tehát a változatos étrendben, s mivel nem tartalmaznak glutént, az arra érzékenyek is fogyaszthatják.
Az ún. hüvelyes növények a gabonafélékhez hasonlóan a legősibb termesztett növények közé tartoznak. Egyesek évezredek óta alapélelmiszernek számítanak, mások termesztése az idők során többé-kevésbé visszaszorult vagy éppen előtérbe került, vagy a fogyasztási szokások változtak meg, de valamilyen módon folyamatosan jelen vannak a táplálkozásunkban.
A zöldborsólevest kanalazva valószínűleg nem is gondolunk rá, hogy milyen régóta termeszti az ember ezt a növényt. Nagyon régóta, régészeti leletek szerint már a kőkori ember is fogyasztotta a borsót, az ókorban már szántóföldön termesztették. Nem csak emberi fogyasztásra, hanem takarmányként is értékes, a borsószalma a juhok kedvelt téli takarmánya.
A borsó szárazon hosszú ideig eltartható, ezért sokáig a szárazborsó volt a felhasználás formája, napjainkban azonban a zöldborsó nagyobb népszerűségnek örvend (az iskolai menzán is általában jobban szeretik a gyerekek a zöldborsófőzeléket vagy levest a „betonfőzeléknek” nevezett sárgaborsónál). A modern tartósítási eljárások, a konzerv, a mélyfagyasztás elterjedésével tört előre a zöldborsó, egyszersmind a modern, intenzív szántóföldi vetésforgóba is jól beilleszthető. A zöldborsó még újabb (legalábbis Magyarországon korábban kevésbé ismert) felhasználási formája a cukorborsó, amely fajtáknak az a jellegzetessége, hogy a hüvellyel együtt lehet fogyasztani, mivel az érés során a hüvely kemény, rostos hártyája nem alakul ki. Gyakran mondják cukorborsónak a zsenge zöldborsót is, de azok általában velőborsó fajták, amelyek édesek, viszonylag lassan vesztik el a zsengeségüket, de a hüvely nem ehető.
A borsó rokona a bab, amely hasonlóan ősidők óta termesztett növény, de Amerika felfedezéséig csak a dél-amerikai indiánok fogyasztották, ugyanis itt van az őshazája. A XVI. századtól kezdve Európában is gyorsan elterjedt és sokféle formája és fajtája alakult ki, de a XIX. századig alapvetően a szárazbabként (vagy kifejtőbabként, ha friss) fogyasztották. Ekkor kezdett a zöldbab teret hódítani, nálunk a sárga és görbe hüvelyű fajták terjedtek el, de pl. Nyugat-Európában szinte csak a zöldhüvelyű fajtákat fogyasztják és azokból is az egyenes ún. ceruzabab a legkedveltebb. Nem mondható, hogy egyik jobb lenne, mint a másik, ez inkább fogyasztói szokás kérdése.
Ha hüvelyes növényekről beszélünk, mindenképpen meg kell említeni a lencsét, amely szintén a legrégebbi kultúrnövények egyike (szerepel a Bibliában is, amikor Ézsau egy tál lencséért adja el elsőszülöttségi jogát Jákobnak). Rendkívül sokféle változata ismert, pl. a magok méretét (kis-, közepes és nagymagvú lencsék) és színét (barna, vörös, sárga, zöld) tekintve. A bab és a borsó mellett a lencsének is fontos szerepe volt a régi paraszti táplálkozásban, hiszen magas fehérjetartalmával és egyéb értékes tápanyagaival jól ellensúlyozta a húst, ami viszonylag ritkábban került az asztalra. Napjainkra eléggé visszaszorult a fogyasztása, sokszor csak az Újévkor főzött lencselevesre korlátozódik, pedig érdemes lenne gyakrabban fogyasztani, hiszen a levesen kívül sokféle módon elkészíthető, ráadásul ma már sok olyan változata is kapható, ami korábban nem volt hozzáférhető.
Forrás: Konyhasziget magazin
A hüvelyesek érdekessége a nitrogéngyűjtő képességük
A pillangósvirágú növények a gyökérgümőkben élő ún. nitrifikáló baktériumok segítségével képesek a levegő nitrogénjének megkötésére. E tulajdonságuk azért előnyös, mert így nem kell annyi nitrogén trágya a talajba, hiszen nagyrészt megoldják a levegőből. A zöldborsó alá csak éppen egy kevés nitrogént kell adni az elején, amíg a növény gyükérgümői kialakulnak és a felszaporodnak a baktériumok, amelyek azután már átveszik a feladatot. A borsó ezért jó elővetemény is, hiszen a megkötött nitrogén egy része ott marad a talajban, a zöldborsó elővetemény jótékony hatása még akár két-három évig is érvényesül.
A NÉBIH honlapján szakmai anyagokat találnak:
- Csicseriborsó, a szárazságtűrő fehérjenövény
- A takarmányborsó jelentősége
- A szója termesztéséről - gazdálkodóknak
A NÉBIH honlapján érdekességek is találhatóak:
Az Ételt csak okosan honlapján a hüvelyes növények termesztéséről érdekes cikket és recepteket is találnak:
- Legelső zöldség a kertben
- Zöldbab mindenkor
- Égig érő paszuly
- Az egyik legrégebbi kultúrnövény – lencse
- Lencse ősszel, télen ... mindig
Receptek
- Sárgaborsó-krémleves
- Borsókrém és babkrém
- Borsó saláta
- Chili Con Carne
- Rakott zöldbab
- Fehérbab-saláta
- Füstölt rakott lencse
- Feijoada
- Gyömbéres vöröslencse-főzelék
- Újévi lencsesaláta