Kampányok és aloldalak
Kampányok és programok
A Nébih küldetése a magyar élelmiszerlánc-biztonság védelme és javítása a termőföldtől az asztalig. Szakmai és fogyasztói körökben egyaránt kiemelt szerepet kap a folyamatos tudásmegosztást, a naprakész, közérthető tájékoztatás. Kiemelt cél a kisgyermekkorban kezdődő szemléletformálás, a tudatos vásárlóvá nevelés, valamint a több területen végzett szemléletformálás kampányokon és programokon keresztül.
Szupermenta
A Nébih felvállalta, hogy egy új szemléletű, független, hiteles fogyasztói kommunikáció részeként rendszeresen bevizsgál különböző, nagyobb társadalmi réteget érintő termékcsoportokat, segítve ezzel a vásárlók döntését. Az eredményeket egy saját online felületen, a https://szupermenta.hu/ weboldalon ismerteti rendszeresen. A terméktesztek különlegessége, hogy olyan komplex vizsgálat áll mögöttük, amelyek a termékek a Nébih nemzeti referencia laboratóriumaiban végzett vizsgálatait is tartalmazza.
Maradék nélkül
Hazánkban évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, aminek jelentős hányada – körülbelül harmada – a háztartásokban termelődik. A legfrissebb adatok alapján ez megközelítőleg 68 kg élelmiszerhulladékot jelent fejenként, éves szinten. Bár ez a mennyiség elmarad néhány szélsőségesen pazarló országtól – mint amilyen az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Németország –, a hazai vásárlók kosarának mégis meghatározó részét teszi ki.
Az élelmiszerhulladékok esetében azonban olyan problémával állunk szemben, amelynek megoldásához kivételesen nem több pénzre, hanem mindössze több figyelemre lenne szükség. A Nébih Maradék nélkül programjának feladata, hogy tudatosítsa a vásárlókban, hogyan tehetnek többet a környezetükért, a tudatos és biztonságos élelmiszervásárlás, tárolás és kezelés segítségével.
A Maradék nélkül kampánynak iskolai programja is van: az általános iskolásoknak szóló foglalkozásokon a hivatal szakemberei interaktív formában beszélik át a témát a gyerekekkel, de a tematikus tankönyvet, a munkafüzetet és a tanári kézikönyvet bárki ingyenesen letöltheti a https://maradeknelkul.hu/ weboldalról.
Veszettségmentesítés kampány
A kampány célkitűzése, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városokban is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat. Weboldal: https://www.veszettsegmentesites.hu/
A kampány fő üzenete: „Ha olyan rókát vagy egyéb vadállatot lát, amely hagyja magát néhány lépésre megközelíteni, vagy támadó magatartást mutat, esetleg róka, vagy más vadállat tetemét találja meg, értesítse a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívja a Nébih zöldszámát, a +36 80 263 244 telefonszámot!”
Élelmiszerbiztonsági Világnap
Az Élelmiszerbiztonsági Világnap évente megrendezésre kerülő esemény, amely felhívja a figyelmet az élelmiszerekből eredő kockázatok megelőzésére, felismerésére és a kezelését segítő intézkedésekre. Az élelmiszerbiztonság elengedhetetlen egészségünkhöz és általános jólétünkhöz. Mindenkinek megvan a maga feladata, akár termeszt, feldolgoz, szállít, tárol, elad, vásárol, ételt készít vagy felszolgál. Weboldal: https://portal.nebih.gov.hu/vilagnap
Ételt csak okosan!
Magyarországon minden 3. ember betegszik meg évente élelmiszer eredetű megbetegedésekben, melynek 70%-a a háztartásokban történik, az élelmiszerek nem megfelelő tárolása, feldolgozása során. Az ilyen jellegű megbetegedések évente több milliárd forint kiesést okoznak az államnak. Ennek súlyosságát és társadalmi jelentőségét felismerve a Nébih 2013 februárjában felvilágosító programot indított Ételt csak okosan! Élelmiszerbiztonságról mindenkinek címmel, amelynek célja a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatása a tudatos vásárlástól kezdve a megfelelő konyhatechnikai módszereken át a biztonságos ételkészítésig.
Mivel a szemléletformálást nem lehet elég korán elkezdeni, ezért a program szárnyai alatt önálló részt Ételt csak okosan Gyerekeknek! címmel a kisebbeknek szóló információk. A gyerekek játékokon, érdekes cikkeken és recepteken keresztül ismerhetik meg a legfontosabb alapszabályokat. Idén március óta pedig óvodákban is tartanak tematikus foglalkozásokat a Nébih szakemberei.
Szabad a Gazdi
A 2013 decemberében indított Szabad a gazdi program célja a felelős állattartás szabályainak megismertetése a kutyát vásárló vagy örökbe fogadó emberekkel. A praktikus tanácsok, érdekes cikkek mellett a program 2015-ben bővült a Látótárs projekttel, amely a vakvezető kutyák kiképzésének folyamatát mutatta be egy vakvezető kutya életének a születésétől a kiképzés végéig történő követésével.
Helyből jobb
A világ számos pontjához hasonlóan a magyar vásárlók körében is egyre nagyobb az érdeklődés a helyben termelt, helyben készült termékek iránt. A termelői piacok és a helyi termék-védjegyek száma az elmúlt években jelentősen gyarapodott, a piacok látogatottsága és a termékek kedveltsége is nőtt. A Helyi termék program célja, hogy a vásárlókat megismertesse a helyi termékekkel.
Vegyél számba
A Nébih „Vegyél számba!” kampánya hármas célt kíván elérni: felhívni a vásárlók figyelmét arra, hogy nem csak a legfrissebb, legszabályosabb, legesztétikusabb zöldség-gyümölcs tápláló,hogy a zöldség-gyümölcs fogyaszthatósági ideje meghosszabbítható a megfelelő élelmiszerbolti, illetve otthoni tárolással és érdemes hazai termékeket vásárolni, mert azok garantáltan frissebbek, frissességük „kevésbé időzített”. A „Vegyél számba!” kampány eddigi anyagait a https://maradeknelkul.hu/vegyel-szamba/ honlapon olvashatják az érdeklődők.
Erdőtűz-megelőzési projekt
A Firelife Erdőtűz-megelőzési projek a magyarországi erdőtüzek megelőzéséről, a tűzgyújtási szabályokról és a tűzgyújtási tilalmakról ad információt. Weboldal: http://erdotuz.hu/kezdolap/
Nébih állatvédelmi kampány
A sertések rutinszerű farokkurtításának megelőzéséről
A Nébih egyik kiemelt feladata a haszonállatok védelme, ezért minden évben megvalósul egy kampány, melynek témája szorosan kapcsolódik a felelős állattartáshoz. A 2022-es évben, a sertések rutinszerű farokkurtításának megelőzését célzó szemléletformáló kampány hívta fel a sertéstartók és a társadalom figyelmét az állatjólétre.
Miért van erre szükség? A sertések – azon belül is leginkább a fiatal malacok – körében gyakran előfordul a farokrágás problémája, mely komoly gazdasági károkat okozhat a sertéstartóknak. Ennek megelőzésére alakult ki a malacok körében végzett rutinszerű farokkurtítás gyakorlata.
A szemléletformáló kampány célja a figyelmfelhívás a farokrágás valódi okaira, és a gazdák buzdítása, arra, hogy a rutinszerű farokkurtítás helyett vizsgálják meg a tartási körülményeket, melyek a legtöbb esetben a farokrágás valódi okai. Ha ingergazdag környezetet, jó levegőt és megfelelő tartási körülményeket biztosítunk, könnyűszerrel megelőzhetjük a sertések körében a frusztrációból fakadó farokrágást.