Amit a fogási naplóról tudni kell!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a fogási napló leadási határideje 2016. február 28-a!
A halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet 35. § (2) bekezdése kimondja, hogy az állami horgászjegyhez kiadott, (1) bekezdés szerinti fogási naplót az állami horgászjegy jogosultja legkésőbb a fogási naplón feltüntetett tárgyévet követő év február 28. napjáig köteles leadni annak a szervezetnek, amelynél az állami horgászjegyét kiváltotta vagy a következő évi állami horgászjegyét kiváltani szándékozik.
A fogási napló határidőben történő leadása a kiváltás szerinti szervezet címére tértivevény-szolgáltatással is teljesíthető.
Az állami horgászjegy jogosultja köteles úgy átadni a fogási naplóját, hogy éves fogási adatait nyilvántartott halgazdálkodási vízterületenként és halfajonként összesíti, valamint összegzi a horgászattal eltöltött napok számát (lásd mellékletek).
A határidőben és megfelelően összesített formában leadott horgász fogási naplóról az átvevő az átvételről igazolást ad. Az igazolás kiadására nincs szükség, ha a horgász nyilatkozik arról, hogy ott kívánja kiváltani új állami horgászjegyét, ahol leadta előző évit.
Érdemes odafigyelni a leadási határidő betartására, továbbá az összesítésre is!
Az érvényben lévő hatályos jogszabályok szerint, határidőn túli leadás esetén is kiadható az új állami horgászjegy, amely így a mindenkori díj összegének kétszeresébe, jelen esetben 2000 forint helyett 4000 forintba kerül!
Szintén a mindenkori díj összegének kétszeresét, azaz 2000 forint helyett 4000 forintot kell fizetnie annak a horgásznak, aki fogási naplójának összesítését elmulasztja!
Az a horgász, aki eddig díjmentességben részesült, a leadási határidő be nem tartása vagy az összesítés hiánya miatt 2000 forintért válthat új állami horgászjegyet.
Felhívjuk figyelmüket, hogy postai úton történő leadás esetén, a fogási napló átvételről ajánlatos írásbeli igazolás megkérése az átvevőtől.
A turista állami horgászjegyhez kiadott fogási naplót a turista állami horgászjegy érvényességének lejártát követő 30 napon belül kell megküldeni a NÉBIH-nek.
A turista állami horgászjeggyel rendelkező személy, ezt a kötelezettségét az online értékesítési rendszeren keresztül is teljesítheti. Ha fogási napló leadási kötelezettségét elmulasztja, akkor a következő évben nem válthat turista állami horgászjegyet.
A fogási napló kitöltése
A horgászat megkezdésekor a horgász jól látható módon köteles megjelölni a fogási naplóban szereplő 13 hónapra kiterjedő naptárban a horgászati tevékenység megkezdésének napját.
Vízi járműből végzett horgászat esetén a vízi jármű indulása számít a horgászat megkezdésének.
A horgászat során, legkésőbb a kifogott hal tömegének feljegyzésekor a fogási napló fogásösszesítő táblázatában fel kell tüntetni a halgazdálkodási vízterület megnevezését, víztérkódját, valamint a fogás dátumát.
Darabszám-korlátozás alá eső hal kifogása esetén a fogás időpontja (óra, perc) is beírandó.
A kifogott és megtartani kívánt, darabszám-korlátozás alá eső halat horgászat esetén a horogtól való megszabadítás után, a horgász azonnal köteles a fogási naplóba kitörölhetetlen módon bejegyezni!
A megtartani nem kívánt, a fogást követően haladéktalanul visszaengedett halat a fogási naplóba nem kell bejegyezni.
A darabszám-korlátozással nem védett halfajok mennyiségét azok össztömegében kifejezve a horgászat befejezését követően, a vízpart elhagyása előtt a horgász köteles a fogási naplóba bejegyezni.
A bejegyzést naponta akár többször is el kell végezni, ha a horgász a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületet napközben elhagyja, azaz ismét el kell végezni, ha ugyanazon a napon horgászva ismét darabszám-korlátozással nem védett halfajokat fog ki.
Érvényes halászati engedéllyel rendelkező halászok számára a fogási napló kitöltése megegyezik a horgászokra vonatkozó előírásokkal.
Kedves Horgászok!
Jogosulatlan halászattal, horgászattal, továbbá az állami halőri szolgálat feladatvégzését érintő bejelentését az alábbi e-mail címen teheti meg: allamihalor@nebih.gov.hu
A bejelentéshez az alábbi adatok megadását kérjük
Megye, település, vízterület (lehetőség szerint pontos, víztérkód) megnevezése
Bejelentő neve (nem kötelező)
Címe (nem kötelező)
Elérhetősége (telefon, e-mail cím) (nem kötelező)
Bejelentett adatok megadása (ki, hol, mikor, mit?)