Vissza

A halfogáshoz szükséges területi jegy formai és tartalmi követelményei

A halfogáshoz szükséges területi jegy formai és tartalmi követelményei

A halfogáshoz szükséges területi jegy formai és tartalmi követelményei
2018. július 30.

A Nébih által működtetett Állami Halőri Szolgálat halászati őrei ellenőrzésük során még mindig találkoznak olyan területi jeggyel, amely nem felel meg a 2014. január elseje óta hatályos halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (továbbiakban: Hhvtv.) és a hozzá kapcsolódó halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet előírásainak.

A Nébih ezúton is felhívja a halgazdálkodásra jogosultak figyelmét a területi jegy formai követelményeire, valamint a kiadott területi jegyekről a nyilvántartás vezetésének kötelezőségére.

A Hhvtv. értelmében nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen halfogási tevékenység végzéséhez fogási napló, valamint, ha azt nem a halgazdálkodásra jogosult vagy a halászati engedéllyel rendelkező személy végzi, a halgazdálkodásra jogosult területi jegye is szükséges.

A területi jegy kiadásával a halgazdálkodásra jogosult, a területi jegyet kiváltó személy részére horgászati vagy halászati lehetőséget biztosíthat. Területi jegyet két vagy több halgazdálkodásra jogosult együttesen is kiadhat.

Területi jegy csak nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre adható ki, melyen a halgazdálkodásra jogosultnak fel kell tüntetnie a halgazdálkodási tervében a hatóság által jóváhagyott korlátozásokat, amelyek betartása a feljogosított személy számára kötelező.

A területi jegy részletes tartalmi követelményeit a törvény végrehajtására kiadott, a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet (továbbiakban: Vhr.) határozza meg.

A Vhr. 27. § (1) bekezdése alapján a területi jegyen a halgazdálkodásra jogosult köteles feltüntetni

a) a jegyet kiadó nevét (cégnevét), címét (székhelyét),

b) az engedélyes nevét,

c) a halgazdálkodási vízterületet, amelyre a területi jegy érvényessége vonatkozik,

d) a területi jegy érvényességének időtartamát,

e) a területi jegy kizárólag csak horgászatra jogosít, vagy a rekreációs célú halászat esetében e rendelet szerint alkalmazható halász eszközt vagy eszközöket, a halgazdálkodásra jogosult által meghatározott területi korlátozásokat,

f) a halgazdálkodásra jogosult által megállapított, jogszabályoktól eltérő bármilyen fogási korlátozást,

g) az egyes halfajok kifogható mérettartományától, illetve fajlagos tilalmi idejétől való eltéréseket, melyeket a halgazdálkodási hatóság állapított meg,

h) a kíméleti terület vagy területek határainak részletes leírását és időbeli hatályát,

i) a területi jegy váltásának időpontját (év, hónap, nap, óra, perc),

j) az állami horgászjegy, állami halászjegy vagy turista állami horgászjegy számát,

k) a területi jegy érvényességével érintett nyilvántartott halgazdálkodási vízterület (vagy vízterületek) víztérkódját (vagy víztérkódjait), valamint

l) az adózás rendjéről szóló törvény azon adattartalmi előírásait, amely a nyugtaadási feltételek szerinti megfelelőségét biztosítják.

Továbbá a vonatkozó jogszabályi előírás kimondja, hogy a területi jegynek a nyomon követhetőség érdekében sorszámozottnak és tőpéldányosnak kell lennie.

Abban az esetben, ha a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület országhatárral metszett, akkor a területi jegyen az (1) bekezdés c)–h) pontja szerinti tartalmát a szomszédos ország hivatalos nyelvén is elérhetővé kell tenni elektronikus vagy nyomtatott formában.

A Vhr. 27. § (3) bekezdése értelmében az (1) bekezdés f), g) és h) pontja szerinti adatok a területi jegy helyett az azzal együttesen, annak mellékleteként kiadott tájékoztatóban is feltüntethetőek.

Az ágazati jogszabályi rendelkezés értelmében a halgazdálkodásra jogosultnak további feladatai is vannak a kiadott területi jegyekkel kapcsolatosan, tekintettel arra, hogy a Hhvtv. 44. § (6) bekezdése értelmében a halgazdálkodásra jogosult köteles nyilvántartást vezetni az általa kiadott területi jegyekről, továbbá köteles a halgazdálkodási hatóságnak és – területi jeggyel rendelkező személy családi és utóneve kivételével – a tagszervezeti, speciális jogállású tagi vagy tagszervezeti tagi jogviszonya esetén, a horgászok és a horgász egyesületek országos érdekképviseletét és koordinációját ellátó, bírósági nyilvántartásba vett szervezetnek a nyilvántartásba való betekintést lehetővé tenni és a nyilvántartásból adatot szolgáltatni.

A halgazdálkodásra jogosult által vezetett nyilvántartás az alábbi adatokat kell, hogy tartalmazza:

a) a területi jeggyel rendelkező személy családi és utóneve;

b) a területi jeggyel rendelkező személy állami horgászjegyének, turista állami horgászjegyének vagy állami halászjegyének száma, amelyhez a területi jegy kiadásra került;

c) a területi jegy sorszáma;

d) a területi jegy váltásának időpontja az év, hónap, nap, óra, perc megadásával;

e) a területi jeggyel érintett nyilvántartott halgazdálkodási vízterület vagy vízterületek megnevezése, víztérkódja;

f) a területi jegy érvényességének időtartama.

A horgászati és halászati szabályokat illetően a halgazdálkodásra jogosult a Hhvtv-ben meghatározottaktól eltérő korlátozásokat is megszabhat a hasznosításában lévő halgazdálkodási vízterületen, amennyiben ezeket a halgazdálkodási terv részeként a halgazdálkodási hatóság jóváhagyta (pl. napi kifogható halmennyiség (darab), kifogható halfajok, nagyobb méretkorlátozás). Ezeket korlátozásokat a területi jegyen fel kell tüntetni.

A Nébih felhívja a horgászok és a halászok figyelmét, hogy halfogási tevékenységük megkezdése előtt, minden esetben alaposan tanulmányozzák át a vízterületre vonatkozó helyi horgászrendet, mivel a helyi horgászrend, valamint a Hhvtv. előírásainak megsértése közigazgatási eljárás megindítását eredményezheti.

A halgazdálkodási és a halvédelmi bírságról szóló 314/2014. (XII. 12.) Korm. rendelet értelmében a jogsértést elkövető személlyel szemben a kiszabható halvédelmi bírság összege 10.000 – 500.000 forintig, az állami horgászjegy, turista állami horgászjegy, állami halászjegy váltásától, illetve a halászati engedély kérelmezésétől való eltiltás időtartama ideje 3 hónaptól 3 évig terjedhet.



Friss hírek

Megváltoztak a méhtartás regisztrálására vonatkozó előírások
2019. június 25, kedd

Megváltoztak a méhtartás regisztrálására vonatkozó előírások

Bejelentéskötelezetté váltak a harminc hektár alatti halastavak is
2019. június 12, szerda

Bejelentéskötelezetté váltak a harminc hektár alatti halastavak is

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei
2019. június 11, kedd

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei

Megváltozott a vadfarm-állományváltozások bejelentési helye
2019. június 4, kedd

Megváltozott a vadfarm-állományváltozások bejelentési helye

Tilalom indul, marad és zárul is május elején
2019. május 1, szerda

Tilalom indul, marad és zárul is május elején

Járműátvizsgálás során buktak le a Sajó halállományát fosztogató orvhalászok
2019. április 15, hétfő

Járműátvizsgálás során buktak le a Sajó halállományát fosztogató orvhalászok

Újabb hat halfaj fogási tilalma kezdődik április 15-én
2019. április 12, péntek

Újabb hat halfaj fogási tilalma kezdődik április 15-én

Brexittel kapcsolatos tájékoztatás
2019. március 28, csütörtök

Brexittel kapcsolatos tájékoztatás

2019 tavaszán ismét vakcinázzák veszettség ellen a rókákat
2019. március 22, péntek

2019 tavaszán ismét vakcinázzák veszettség ellen a rókákat

Eljött a fogási naplók leadási határideje és négy halfajnál is fogási tilalom kezdődik
2019. február 27, szerda

Eljött a fogási naplók leadási határideje és négy halfajnál is fogási tilalom kezdődik

Tájékoztató az állami horgászjegyről és az éves területi engedéllyel kifogható halak mennyiségéről
2019. február 6, szerda

Tájékoztató az állami horgászjegyről és az éves területi engedéllyel kifogható halak mennyiségéről

Február 1-jén elkezdődik a csuka fogásának fajlagos tilalmi ideje
2019. január 31, csütörtök

Február 1-jén elkezdődik a csuka fogásának fajlagos tilalmi ideje

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény takarmányigazgatást érintő módosításai
2019. január 30, szerda

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény takarmányigazgatást érintő módosításai

A halgazdálkodáshoz kapcsolódó kötelező adatok dokumentumai
2019. január 11, péntek

A halgazdálkodáshoz kapcsolódó kötelező adatok dokumentumai

Tájékoztatás a rendszeres gyógyszerbiztonsági jelentések értékeléséről kiadott határozatok megszűnéséről
2019. január 4, péntek

Tájékoztatás a rendszeres gyógyszerbiztonsági jelentések értékeléséről kiadott határozatok megszűnéséről

Állati melléktermék elektronikus bejelentési rendszer (MR)
2019. január 2, szerda

Állati melléktermék elektronikus bejelentési rendszer (MR)