méh

 

Méhegészségügyi felelősi tevékenység

A méhegészségügyi felelős megbízatására vonatkozó szabályokat és a feladatait a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI. 27.) FVM rendelet 5. és a 6. §-a tartalmazza.

Méhegészségügyi felelős a hatósági állatorvos méhegészségüggyel kapcsolatos munkáját segítő, megfelelő méhészeti ismeretekkel rendelkező személy. A méhcsaládok számától függően egy vagy több településenként – a méhegészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátására – egy vagy több méhegészségügyi felelős tevékenykedik. A méhegészségügyi felelős munkáját a hatósági állatorvos – a járási főállatorvos felügyelete mellett – irányítja.

A méhegészségügyi felelős köteles:

  • bejelentési kötelezettség alá tartozó betegség gyanúja, illetve jogszabályban meghatározott egyéb esetben a hatósági állatorvosnak jelentést tenni és a továbbiakban az ő utasításai szerint eljárni;
  • a hatósági állatorvos utasításait követve közreműködni a méhbetegségek felszámolásában;
  • elvégezni a 70/2003. (VI. 27) FVM rendelet által előírt vizsgálatokat (monitoring, vándoroltatási);
  • elkészíteni a vizsgálatokkal kapcsolatos, előírt kimutatásokat;
  • részt venni a vármegyei kormányhivatal által szervezett továbbképzéseken;
  • közreműködni a méhek mérgezésével kapcsolatos eljárásban, különös tekintettel a mérgezés gyanúja esetén a mintavételben.

A megbízott méhegészségügyi felelősökről az illetékes vármegyei kormányhivatalnak nyilvántartást kell vezetnie, amely tartalmazza a méhegészségügyi felelős nevét, lakcímét és azon település(ek) nevét, ahol a feladatát ellátja.

 

Frissítve: 2024.05.06.

Vármegye
Méhegészségügyi felelős neve
Méhegészségügyi felelős FELIR azonosítója
Ellátott terület (települések)
Vármegye Méhegészségügyi felelős neve Méhegészségügyi felelős FELIR azonosítója Ellátott terület (települések)
Tolna Bátai József AA1482960 Báta, Sárpilis, Decs
Tolna Török Sándor AA1049217 Bátaszék, Alsónyék, Pörböly
Tolna Horváth Zoltán AA0667717 Harc, Sióagárd
Tolna Károly János AA1036459 Szedres, Medina
Tolna Csere Tibor János AA3468450 Szekszárd
Tolna Koller Zoltán AA0666884 Fadd, Tolna, Fácánkert
Tolna Liszkai Ferenc AA2630203 Bogyiszló
Tolna Vassné Borza Éva AA2347084 Kölesd, Kistormás, Sárszentlőrinc, Kajdacs, Nagydorog
Tolna Kocsis Balázs AA5826810 Alsónána Várdomb, Őcsény, Szálka
Tolna Simon János AB2676169 Aparhant, Bátaapáti, Bonyhád, Cikó, Felsőnána, Grábóc, Izmény, Kakasd, Kéty, Kisdorog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Nagymányok, Mórágy, Mőcsény, Mucsfa, Tevel, Váralja, Závod, Zomba
Tolna Tóth Gábor AB2675775 Bölcske
Tolna Antal Zsolt AA0635396 Bikács, Pálfa
Tolna Jenei Ferenc AA0677897 Dunaföldvár
Tolna Hahn Mihály AA0635633 Nagydorog, Györköny, Pusztahencse
Tolna Klippel Ádám AA2412830 Németkér
Tolna Fleisz István AA1037629 Paks, Dunaszentgyörgy, Madocsa
Tolna Kránitz József AA3009103 Tengelic
Tolna Bakonyi István AA0863973 Diósberény, Dúzs, Gyönk, Hőgyész, Kalaznó, Kisdorog, Miszla, Mucsi, Szakadát, Szakály, Szárazd, Udvari, Varsád
Tolna Csókás Gyula AA2456210 Pári, Tamási
Tolna Mártek Zoltán AA2453396 Értény, Újireg, Koppányszántó, Nagykónyi
Tolna Rabóczki Szabolcs AA8873657 Simontornya, Nagyszékely, Belecska, Tolnanémedi, Pincehely
Tolna Szabó Tamás AA5964318 Ozora, Fürged, Iregszemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Felsőnyék,
Tolna Tislér Zoltán AA0989905 Regöly
Tolna Liziczai Imre AA0826882 Tamási
Tolna Pópity Mihály AA1505551 Attala (Szentivánpuszta), Kaposszekcső (Homokpuszta), Csikóstőttős, Kapospula, Dombóvár-Szőlőhegy,
Tolna Illés József AA3242764 Döbrököz
Tolna Balogh János AA1396245 Dombóvár, Nak, Lápafő, Várong, Szakcs, Kapospula-Alsóhetény
Tolna Kugler Levente AA1422649 Dombóvár-Alsóleperd-Szilfás, Dalmand, Kocsola
Tolna Kovács Károly AA2933872 Gyulaj, Csibrák, Kurd,
Bács-Kiskun Pap István AA2497271 Csátalja
Bács-Kiskun Pintér Zoltán AA5646113 Nagybaracska
Zala Bakos István AA0803821 Keszthely, Vonyarcvashegy, Várvölgy, Gyenesdiás, Balatongyörök, Vállus
Zala Bedő Szabolcs AA0089063 Sormás, Szepetnek, Eszteregnye (Obornok), Petrivente, Becsehely, Borsfa, Oltárc, Várfölde, Bánokszentgyörgy, Szentliszló, Bucsuta, Pusztamagyaród, Rigyác, Valkonya
Zala Bíró Csaba AA1477267 Tilaj, Kehidakustány, Tilajújhegy, Szentgyörgyvár, Alsópáhok, Zalacsány, Nemesbük, Felsőpáhok, Zalaköveskút, Hévíz, Alsó- Felsőmándpuszta
Zala Bartus János AA3204650 Zalaszentgrót (Csáford, Zalaudvarnok, Zalakoppány) Zalaszentlászló, Tekenye, Kallósd, (Kallósd-hegy)
Zala Boczkó Lajos AA0767730 Rédics, Külsősárd, Baglad, Lendvajakabfa, Resznek, Belsősárd, Gáborjánháza, Zalaszombatfa, Szijártóháza, Bödeháza
Zala Cséber Gyula AA2124223 Kustánszeg, Becsvölgye, Gombosszeg, Németfalu, Csonkahegyhát, Böde, Milejszeg, Pálfiszeg, Dobronhegy
Zala Dóber Tamás AA3493885 Pókaszepetk, Kemendollár, Vöckönd, Zalaistvánd, Gyűrűs, Bezeréd, Orbányosfa
Zala ifj. Gaál Kálmán AA2777081 Nagykanizsa
Zala Gerencsérné Szabó Krisztina AA9291764 Lenti, Lendvadedes, Gosztola, Kerkateskánd, Iklódbördöce, Hernyék, Alsószenterzsébet, Felsőszenterzsébet, Csesztreg, Kerkakutas, Kerkafalva, Ramocsa,
Zala Györök Gábor AA2424642 Letenye, Zajk, Kistolmács, Murarátka
Zala ifj. Hampuk Gábor AA2460114 Hahót (Fakospuszta), Zalaszentbalázs
Zala Hencz Attila AA1047529 Dobri, Lovászi, Tornyiszentmiklós, Kerkaszentkirály
Zala Horváth György AA2346027 Nova, Barlahida, Mikekarácsonyfa
Zala Horváth Róbert AA1371710 Bocska, Börzönce, Magyarszerdahely, Magyarszentmiklós, Fűzvölgy, Hosszúvölgy, Homokkomárom
Zala ifj. Kiss László AA1463420 Söjtör, Bak, Pusztaszentlászló, Tófej, Baktüttős, Pusztaederics, Sárhida, Bocfölde, Csatár
Zala Kámán Levente AA1821350 Sármellék, Zalavár, Egeraracsa, Dióskál, Gétye, Zalaszentmárton, Esztergályhorváti, Bókaháza, Zalaapáti, Ligetfalva, Padár, Almásháza, Pacsa (Pacsatüttős) Zalaigrice, Zalaszentmihály, Misefa, Nagykapornak, Szentpéterúr, Nemesrádó,
Zala Kiss Ferencné AA0805766 Liszó, Belezna, Surd, Nemespátró
Zala Kovács Henrik Imre AA2428950 Zalaszentiván, Zalaszentlőrinc, Nemesapáti, Alsónemesapáti, Pethőhenye, Alibánfa
Zala Kovács Jenő AA0050454 Nemesnép, Szentgyörgyvölgy, Magyarföld, Márokföld
Zala Lukács László AA2153034 Csömödér, Pördefölde, Ortaháza, Páka, (Dömefölde), Kányavár, Kissziget, Zebecke, Tormafölde, Szécsisziget, Bázakerettye, Lasztonya
Zala Miklós Balázs AA1452765 Zalaegerszeg (Csácsbozsok, Botfa, Zalabesenyő, Pózva, Ságod, Andráshida, Hatház, Szenterzsébethegy városrészek) Kispáli, Nagypáli, Egervár, Gősfa, Lakhegy
Zala Molnár István AA1705520 Zalabaksa, Kerkabarabás, Pórszombat, Kálócfa, Kozmadombja, Szilvágy, Pusztaapáti
Zala Nyírő István AA1472723 Vasboldogasszony, Kiskutas, Nagykutas, Teskánd, Hottó, Bagod, Zalaboldogfa, Boncodfölde, Zalavég, Batyk, Türje, Zalabér, Pakod, Dötk
Zala Rigó Árpád AA0861195 Csertalakos, Szentpéterfölde, Gutorfölde
Zala Sterzl Károly AA2412852 Sümegcsehi, Vindornyalak, Zalaszántó, Rezi, Kisvásárhely, Mihályfa, Szalapa, Döbröce, Óhid, Kisgörbő, Vindornyaszőlős,Cserszegtomaj, Nagygörbő, Sénye, Karmacs, Vindornyafok
Zala Szabó József AA1203994 Balatonmagyaród, Zalakomár, Zalaszentjakab, Galambok
Zala Szabó Péter AA2578428 Nagybakónak, Nagyrécse, Csapi, Kisrécse, Zalasárszeg, Zalaújlak
Zala Szekeres János AA0825342 Petrikeresztúr, Nagylengyel, Ormándlak, Gellénháza, Babosdöbréte, Zalatárnok, Szentkozmadombja, Lickóvadamos, Iborfia, Zalaegerszeg városrészei: Bazita, Ebergény, kőolajfinomító környéke
Zala Tomor László AA0751913 Zalalövő, Csöde, Keménfa, Salomvár, Zalacséb, Kávás, Vaspör (Velence), Zalaháshágy, Zalaszentgyörgy, Ozmánbük, Hagyárosbörönd
Zala Tóth Roland AA2719616 Zalakaros, Zalamerenye, Garabonc, Nagyrada, Zalaszabar, Sand, Miháld, Pat
Zala Tóth Tamás AA3148163 Lispeszentadorján, Kiscsehi, Szentmargitfalva
Zala Virovecz Csaba AA2599746 Murakeresztúr, Fityeház, Nagykanizsa-Bajcsa, Molnári, Semjénháza, Tótszerdahely, Tótszentmárton
Zala Virth István AA1181449 Kilimán, Gelse, Kerecseny, Orosztony, Pölöskefő, Gelsesziget, Újudvar, Morgánypuszta, Alsórajk, Pötréte, Kacorlak, Felsőrajk
Zala Zalavári Szilveszter AA2592974 Búcsúszentlászló, Nemessándorháza, Kisbucsa, Nemesszentandrás, Pölöske Nemeshetés
Komárom-Esztergom Árvai Géza AB3043203 Bakonysárkány, Császár, Vérteskethely, Kisbér, Súr
Komárom-Esztergom Babarczi Norbert AA2846099 Ács, Bana, Bábolna, Komárom
Komárom-Esztergom Bederna János AB3032740 Gyermely, Szomor, Héreg, Tarján, Bajna, Epöl, Tát, Nagysáp
Komárom-Esztergom Ilovszki Krisztián AB2580646 Leányvár, Csolnok, Nagysáp, Sárisáp, Dág, Úny, Bajna, Bajót, Tokod, Lábatlan, Süttő, Nyergesújfalu, Kesztölc, Mogyorósbánya, Piliscsév, Pilismarót
Komárom-Esztergom Izing József AA1577932 Tatabánya, Szárliget, Oroszlány
Komárom-Esztergom Markovics István AA2818964 Aka, Réde, Súr, Bakonybánk, Bakonyszombathely, Ácsteszér, Csatka, Császár, Bábolna
Komárom-Esztergom Mikle György AA1250749 Tárkány, Nagyigmánd, Kisigmánd, Csép, Csém, Komárom, Almásfüzitő, Neszmély, Dunaalmás, Vértesszőlős
Komárom-Esztergom Nagy Zoltán AA1341997 Oroszlány, Kecskéd
Komárom-Esztergom Petróczy István AA1013375 Pilismarót, Dömös, Dorog, Esztergom, Tokodaltáró, Máriahalom
Komárom-Esztergom Somhegyi János AA1572948 Dad, Bokod, Környe
Komárom-Esztergom Stróbl János AA1497809 Bokod, Kömlőd, Környe, Oroszlány, Szákszend, Tatabánya
Komárom-Esztergom Szőke István AA1577943 Tata, Tatabánya, Vértesszőlős, Baj, Vértestolna, Tardos, Naszály, Kocs, Szomód, Oroszlány, Nagyigmánd
Komárom-Esztergom Tóth Csaba AA1391790 Esztergom, Oroszlány, Vértessomló, Várgesztes, Tatabánya
Komárom-Esztergom Varga János AA1553824 Dad, Bokod, Oroszlány, Környe, Tata, Kocs, Szomód, Vértessomló, Mocsa
Komárom-Esztergom Venter Mihály AA0606956 Kecskéd, Környe, Bokod, Kömlőd, Tata
Komárom-Esztergom Zaja István AA5536234 Kisbér, Ászár, Bársonyos, Kerékteleki, Bakonybánk, Súr, Ete, Császár
Békés Ábrahám Péter AA2160964 Bucsa
Békés Árgyelán János AA1727579 Gyula
Békés Balogh Imre AA1032163 Sarkad, Méhkerék, Kötegyán, Újszalonta
Békés Balla István Zoltán AA5663123 Újkígyós
Békés Berke Zsolt Nándor AA1789241 Orosháza, Csanádapáca, Nagyszénás
Békés Borgula Pál AA0907141 Csárdaszállás
Békés Csicsely András AA1342167 Mezőberény
Békés Csikós Zoltán AA1963155 Szeghalom
Békés Csompora Mihály AA2015839 Kondoros
Békés Drahó Imre AA2562960 Dévaványa, Ecsegfalva
Békés Drahota Róbert AA0679642 Orosháza
Békés Erdei Gábor AA0720267 Vésztő, Körösújfalu, Okány
Békés Füredi László AA0809995 Békéscsaba, Kétsoprony, Kamut, Murony, Szabadkígyós
Békés Gazsóné Kovács Andrea AA9462438 Füzesgyarmat
Békés Gyebnár Tibor AA0796170 Végegyháza, Mezőhegyes, Kaszaper
Békés Gyenge Tamás AA6077505 Battonya, Kunágota
Békés Hajdu Gyula AA1031612 Szeghalom
Békés Hankó Gábor AA1467367 Békéscsaba
Békés Házse György AA2576246 Elek, Kevermes, Dombiratos, Nagykamarás, Almáskamarás, Dombegyház, Kisdombegyház, Magyardombegyház
Békés Hursánné Hadobás Erika AB2739103 Kaszaper
Békés Kiss Péter AA0149611 Nagybánhegyes, Magyarbánhegyes, Medgyesbodzás
Békés Kiss Tamás AA0860509 Gyula, Doboz, Geszt, Mezőgyán, Körösnagyharsány, Biharugra
Békés Kovács Zoltán AA2452025 Bélmegyer
Békés Körözsi Imre AA1050152 Békés, Murony, Tarhos
Békés Kővári Enikő AA9107175 Lőkösháza
Békés Lajos Mihály AA5810071 Mezőberény
Békés Laukó Pál AA1452248 Örménykút, Kardos, Szarvas, Békésszentandrás
Békés Látkóczki Béla AA3196515 Gyomaendrőd, Hunya
Békés Lehoczki Zsolt AA0102014 Tótkomlós, Békéssámson
Békés Lestyan Attila János AA5819913 Szarvas
Békés Liszkai Tamás János AA1016378 Békés, Tarhos
Békés Makra Ferenc Róbert AA0796798 Körösladány
Békés Matusek Tamás Csaba AA1621572 Szeghalom
Békés Mihalik Ferenc AA2131063 Csorvás, Gerendás
Békés Mundrucz Zoltán AA1249691 Körösladány
Békés Oláh László Attila AA2599735 Gyomaendrőd
Békés Oravecz Gábor AA9000605 Medgyesbodzás-Gábortelep, Medgyesegyháza,
Pusztaottlaka
Békés Orosz László AA2371025 Mezőkovácsháza
Békés Rajki József AA1248623 Kardoskút
Békés Roszik Tamás AA2596204 Szarvas, Csabacsűd, Kardos, Örménykút
Békés Sipos Péter AA1135730 Kétegyháza
Békés Szabó László Bálint AA1093227 Gyomaendrőd
Békés Szakács Gábor AA2619862 Orosháza
Békés Szekera Zoltán AA2537636 Kondoros
Békés Szekeres Zoltán AA2096355 Körösladány
Békés Szirony György AA2020037 Szarvas, Békésszentandrás
Békés Szlávik Gergő AA9002315 Békéscsaba, Csabaszabadi, Telekgerendás
Békés Szűcs Sándor AA1434899 Dévaványa
Békés Tóth Miklós AA1057597 Köröstarcsa
Békés Tóth Sándor AA2237767 Köröstarcsa
Békés Tóth Sándor AA1181292 Pusztaföldvár
Békés Török Istvánné AA0668617 Sarkad, Sarkadkeresztúr, Zsadány, Nagygyanté
Békés Turák Csaba AA1449570 Tótkomlós, Békéssámson
Békés Uhrin Kálmán AA3143786 Gádoros
Jász-Nagykun-Szolnok André Tamara Alexandra AA6081553 Jászárokszállás
Jász-Nagykun-Szolnok Cseh József AA3349795 Jászjákóhalma
Jász-Nagykun-Szolnok Donkó Sándor AA2578406 Jászapáti
Jász-Nagykun-Szolnok Molnár György AA2939698 Jászberény
Jász-Nagykun-Szolnok Pethes Gyula AA1196164 Jászárokszállás
Jász-Nagykun-Szolnok Pintér Ferenc AA5526132 Jászkisér
Jász-Nagykun-Szolnok Rabati András AA1084575 Szászberek
Jász-Nagykun-Szolnok Takács László AA2621641 Jászboldogháza
Jász-Nagykun-Szolnok Vízi Dániel AA2003353 Jászberény
Jász-Nagykun-Szolnok Ábrahám Péter AA2160964 Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok Barkóné Ádám Gabriella AA2589655 Tiszaszentimre
Jász-Nagykun-Szolnok Bokor Péter AA5972485 Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok Cs. Nagy Ádám AA9351020 Kisújszállás
Jász-Nagykun-Szolnok Garabecz János AA0989770 Tiszafüred
Jász-Nagykun-Szolnok Halász István Ferenc AA0616407 Tiszafüred
Jász-Nagykun-Szolnok Herczeg János AA2211859 Kisújszállás
Jász-Nagykun-Szolnok ifj. Ökrös Sándor AA5547494 Abádszalók
Jász-Nagykun-Szolnok Nagy János AA1471047 Abádszalók
Jász-Nagykun-Szolnok Nagy Sándor AA5988190 Tiszafüred
Jász-Nagykun-Szolnok Soltész József AA1741340 Tiszafüred
Jász-Nagykun-Szolnok Szabó Miklós AA1612976 Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok Szabó Tibor AA1182349 Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok Takács Sándor Richárd AA2492603 Kunhegyes
Jász-Nagykun-Szolnok Varga Zoltán AA2213716 Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok Arany Gábor AA9780510 Mezőhék
Jász-Nagykun-Szolnok Bencsik Tamás AA1207033 Szelevény
Jász-Nagykun-Szolnok Hajnal Attila AA9137066 Tiszaföldvár
Jász-Nagykun-Szolnok Hegedűs Árpád Zsolt AA2921431 Mesterszállás
Jász-Nagykun-Szolnok Kondi Kristóf Sándor AA2870322 Öcsöd
Jász-Nagykun-Szolnok Kovács Miklós AA2369448 Kunszentmárton
Jász-Nagykun-Szolnok Mátyus Ádám AA0724395 Tiszakürt
Jász-Nagykun-Szolnok Csikós Lajos AA2911979 Túrkeve
Jász-Nagykun-Szolnok Gönczi András AA2464051 Túrkeve
Jász-Nagykun-Szolnok Horváth István AA1553521 Túrkeve
Jász-Nagykun-Szolnok Lévai Krisztián AA2940779 Mezőtúr
Jász-Nagykun-Szolnok Molnár-Kun Lilla Ágnes AA1113578 Mezőtúr
Jász-Nagykun-Szolnok Ősz József AA0942016 Mezőtúr
Jász-Nagykun-Szolnok Rácz Ferenc AA9442458 Túrkeve
Jász-Nagykun-Szolnok Szegedi Lajos AA0975775 Mezőtúr
Jász-Nagykun-Szolnok Turai Mihály AA1202364 Kétpó
Jász-Nagykun-Szolnok Ugrai Zsigmond AA6216049 Mezőtúr
Jász-Nagykun-Szolnok Bana Tibor AB2676215 Törökszentmiklós
Jász-Nagykun-Szolnok Bezzeg László AA1825130 Szászberek
Jász-Nagykun-Szolnok Bontovics Mihály AA3228948 Törökszentmiklós
Jász-Nagykun-Szolnok Buczkó Endre AA0745141 Tószeg
Jász-Nagykun-Szolnok Csőke Zoltán AA1544059 Fegyvernek
Jász-Nagykun-Szolnok Donkó Ferenc AA0982683 Fegyvernek
Jász-Nagykun-Szolnok Fehér János AA1869273 Örményes
Jász-Nagykun-Szolnok ifj.Futás Sándor AA1841059 Törökszentmiklós
Jász-Nagykun-Szolnok Kecskés Tibor AA2061784 Tószeg
Jász-Nagykun-Szolnok Kelemen László AA0676076 Szolnok
Jász-Nagykun-Szolnok Lakatos László AA5764248 Tiszasüly
Jász-Nagykun-Szolnok Major Péter AA3421628 Kengyel
Jász-Nagykun-Szolnok Majzik Milán Mihály AA2736020 Törökszentmiklós
Jász-Nagykun-Szolnok Molnár Ferenc AA1959891 Szolnok
Jász-Nagykun-Szolnok Munkácsi Ferenc AA3514092 Kőtelek
Jász-Nagykun-Szolnok Rádi Zsolt AA1774177 Szolnok
Jász-Nagykun-Szolnok Sarkanti Károly AA0806767 Tiszpüspöki
Jász-Nagykun-Szolnok Szakali Csaba AA2161167 Besenyszög
Jász-Nagykun-Szolnok Sztrunga László AA0902090 Újszász
Jász-Nagykun-Szolnok Torda Tibor AA3130535 Szajol
Jász-Nagykun-Szolnok Vékony József AA0605191 Hunyadfalva
Baranya Baán Gábor AA9682409 Máriakéménd, Szederkény
Baranya Balogh Imre AA1401725 Kárász, Köblény, Magyaregregy, Szalatnak, Vékény
Baranya Barta Attila Dr.
AA0967002
Alsószentmárton, Beremend, Egyházasharaszti, Illocska, Ivánbattyán, Kásád, Kisjakabfalva, Kislippó, Kistapolca, Lapáncsa, Magyarbóly, Márok, Nagyharsány, Old, Palkonya, Siklósnagyfalu, Villány, Villánykövesd
Baranya Beck Mátyás AA5907832 Baranyaszentgyörgy, Gödre, Gödre-Szénáspuszta, Szágy, Tormás
Baranya Benkő János Zoltán AA1039610 Kisdobsza, Kistamási, Merenye, Molvány, Nagydobsza, Nemeske, Tótszentgyörgy
Baranya Csigeti József AA1156104 Almáskeresztúr, Mozsgó (Mozsgó-Szőlőhegy)
Baranya Csordás Ferenc AA0724384 Bürüs, Endrőc, Gyöngyösmellék, Kétújfalu, Szörény, Teklafalu, Várad, Zádor, Pettend
Baranya Fullér Sándor AA2853682 Apátvarasd, Erdősmecske, Lovászhetény, Martonfa, Nagypall, Pécsvárad, Zengővárkony
Baranya Gábor András folyamatban Baranyajenő, Felsőegerszeg, Meződ, Oroszló, Palé, Sásd, Varga, Vázsnok, Kishajmás-Szatina, Ág, Gerényes, Kisvaszar, Szárász, Tarrós, Tékes, Vásárosdombó
Baranya Gál Attila AA2585785 Pécs-Vasas, Pécs-Somogy, Pécs-Daniczpuszta, Pécs-Hird, Pécs-Újhegy, Pécsbánya
Baranya Halmai Sándor Zoltán AA6004178 Kisnyárád, Mohács
Baranya Hay István AA2012791 Erdősmárok, Himesháza, Székelyszabar, Szűr
Baranya Herold Zsolt AA0673714 Bezedek, Ivándárda, Lippó, Majs, Nagynyárád, Sárok, Sátorhely, Udvar
Baranya Herr János AA1192216 Csányoszró, Kákics, Marócsa, Okorág, Sellye
Baranya Horváth István AA1228801 Bodolyabér, Komló, Liget, Magyarhertelend, Magyarszék, Mecsekpölöske
Baranya Hörnyéki Roland AA6118286 Alsómocsolád, Bikal, Egyházaskozár, Hegyhátmaróc, Mágocs, Mekényes, Nagyhajmás, Tófű
Baranya Juhász László AA2597700 Kisharsány, Nagytótfalu, Siklós
Baranya Kárpáti László AA1730584 Bóly, Borjád, Kisbudmér, Monyoród, Nagybudmér, Pócsa, Töttös
Baranya Kilmajer Gábor AA1369458 Kölked, Lánycsók, Mohács
Baranya Király Csaba Kálmán AA5907810 Bánfa, Botykapeterd, Dencsháza, Katádfa, Nagypeterd, Nagyváty, Nyugotszenterzsébet, Rózsafa, Szentdénes, Szentegát
Baranya Király Gábor AA1822317 Bakóca, Kisbeszterce, Kishajmás, Mindszentgodisa
Baranya Klasz Péter Menyhért AA6062486 Fazekasboda, Geresdlak, Maráza
Baranya Kóródi János AA0793188 Gordisa, Matty, Siklós
Baranya Kovács Tibor AA1182091 Drávaiványi, Drávasztára, Lúzsok, Piskó, Sósvertike, Zaláta, Kemse
Baranya Kozma József AA5560871 Adorjás, Baranyahídvég, Cún, Drávapiski, Kémes, Kisszentmárton, Kórós, Sámod, Szaporca, Tésenfa, Vejti
Baranya Kozma Norbert AA0917063 Vejti, Vajszló, Baranyahidvég, Sámod, Kórós, Rádfalva
Baranya Kőnig Sándor AA0023577 Aranyosgadány, Gyód, Keszü, Kökény, Pellérd, Pécs, Bicsérd, Boda, Velény, Zók (Zók-Pázdány)
Baranya Kötőné Váczi Viktória AA1188727 Csányoszró, Kákics, Marócsa, Sellye, Sellye-Dobina
Baranya Kráner Ferenc AA2719605 Bogdása, Drávafok, Drávakeresztúr, Felsőszentmárton, Markóc, Sumony, Szentegát, Zádor
Baranya Kubatov Józsefné AA2832443 Homorúd, Mohács
Baranya Lantos János AA0803865 Berkesd, Ellend, Nagykozár, Pereked, Romonya, Szilágy, Orfű, Abaliget, Bogád, Kovácsszénája
Baranya Major-Schreiber Edit AA0677662 Basal, Csertő, Magyarlukafa, Patapoklosi, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Vásárosbéc
Baranya Martini Viktor AA2977320 Palotabozsok, Szebény, Véménd
Baranya May Gábor AA2395212 Hetvehely, Királyegyháza, Cserdi, Szentlőrinc, Kacsóta, Bükkösd, Dinnyeberki, Helesfa, Csonkamindszent, Pécsbagota, Szabadszentkirály, Gerde
Baranya Müller János AA3253036 Hidas, Mecseknádasd, Óbánya, Ófalu
Baranya Ózdi Lajos AA1004320 Diósviszló, Drávacsehi, Drávacsepely, Drávapalkonya, Drávaszabolcs, Drávaszerdahely, Harkány, Ipacsfa, Kovácshida, Márfa, Rádfalva
Baranya Pál Zsolt AA3138274 Görcsönydoboka, Somberek
Baranya Papp Zsolt AA2363374 Hobol, Mozsgó, Szigetvár
Baranya Petrics Gábor AA3503887 Bakonya, Cserkút, Kővágószőlős, Kővágótöttös, Husztót, Szentkatalin, Okorvölgy
Baranya Sebők Péter dr. AA2329365 Birján, Bosta, Kozármisleny, Lothárd, Magyarsarlós, Pécs, Pécsudvard, Pogány, Szalánta, Bisse, Csarnóta, Garé, Túrony, Vokány
Baranya Sütő Gábor Zoltán AA0885191 Görcsöny, Ócsárd, Regenye, Szilvás, Szőke, Szalánta, Babarcszőlős, Kisdér, Siklósbodony, Szava-Vaskapupuszta
Baranya Szabó András Gyula AA2097097 Bár, Dunaszekcső
Baranya Szendrő Donát Zsolt AA0702414 Áta, Egerág, Kisherend, Szemely, Szőkéd, Kiskassa, Kistótfalu, Pécsdevecser, Peterd, Újpetre
Baranya Szilágyi József AA0683973 Almamellék, Boldogasszonyfa, Csebény, Ibafa, Horváthertelend, Szentlászló, Szulimán (Boldogasszonyfa-Terecseny, Boldogasszonyfa-Antalszállás)
Baranya Szokoly Károly AB3022312 Máza, Szászvár
Baranya Tiber Mihály AA2174802 Hosszúhetény
Baranya Váczi László AA1182372 Baksa, Besence, Bogádmindszent, Gilvánfa, Gyöngyfa, Hegyszentmárton, Hirics, Kisasszonyfa, Magyarmecske, Magyartelek, Nagycsány, Ózdfalu, Páprád, Tengeri, Téseny, Vajszló, Vejti
Baranya Vér Ferenc AA1468256 Komló, Mánfa
Baranya Wahler Bálint AB2375592 Babarc, Liptód, Szajk, Versend
Baranya Wesz Tibor AA0762241 Feked
Baranya Zsdrályevics János AA1551473 Erzsébet, Kátoly, Kékesd, Szellő, Belvárdgyula, Hásságy, Olasz