A hír cimkéjű tartalom.

Madárinfluenza elleni vakcinázás indult ritka és nagy értékű állatkerti madárfajoknál

Madárinfluenza elleni vakcinázás indult ritka és nagy értékű állatkerti madárfajoknál

2025. május 13, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal közreműködve a Ceva-Phylaxia Zrt. országos vakcinázási programot indított. A nyolc állatkert részvételével megvalósuló kísérlet célja a magas patogenitású madárinfluenza elleni védelem biztosítása ritka, nagy értékű madárfajok számára. A március közepén lezárt első szakaszban mintegy 1 100 fogságban tartott madarat oltottak be, az ezt követő laboratóriumi vizsgálatok szerint a vakcina megfelelő védettséget nyújt a betegséggel szemben.

A 2024 októberében indult vakcinafejlesztés és oltássorozat elsődleges célja a nemzetközi tenyésztési programokban részt vevő állatkertek kiemelt konzervációbiológiai jelentőségű, nagy értékű madárfajainak védelme. A madárinfluenza elleni oltások kontrollált, nyomon követhető körülmények között zajlanak, az állatok egyedi megjelölésével és az állatkertek által biztosított ellenőrizhető tartási feltételek mellett. Fontos kiemelni, hogy egyik részt vevő állatkertben sem oltanak baromfifajokat, a program kizárólag különböző fajokhoz tartozó egzotikus madarakra terjed ki.

A márciusi vakcinázást követően a Nébih labortóriumában elvégzett vizsgálatok szerint a készítmény megfelelő immunválaszt vált ki a madarak szervezetében a magas patogenitású madárinfluenza vírusa ellen. Az eddigi állatkerti járványügyi adatok alapján a vakcina biztonságosnak és hatékonynak bizonyult, hozzájárulva ezzel a veszélyeztetett madárfajok megbetegedés elleni védelméhez.

Hazánkban a baromfifajok vakcinázása továbbra is tilos. Az állategészségügyi hatóság jelenleg szakmai és gazdasági szempontok alapján mérlegeli annak esetleges alkalmazását.

A programban részt vevő állatkertek: Fővárosi Állat-és Növénykert, Budakeszi Vadaspark, Nagyerdei Kultúrpark-Debrecen, Xantus János Állatkert-Győr, Jászberényi Állatkert, Miskolci Állatkert, Tisza-tavi Ökocentrum-Poroszló, Veszprémi Állatkert.


Friss hírek

2025. május 15, csütörtök

Digitális tér, globális döntések – sikerrel zárult a Codex CCMAS 44. ülése

2025. május 5-14. között virtuális formában rendezte meg szakmai ülését a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottsága (CCMAS). A CCMAS44 ülésen számos jelentős előrelépés történt az élelmiszer-analitikai módszerek és mintavételi tervek egységesítése, aktualizálása és digitalizálása terén. Az együttműködés, átláthatóság és tudományos alapú döntéshozatal előtérbe került, több kérdés véglegesítésére pedig – különösen a quinoa és gyümölcslé módszertan – további munkacsoportok és jövőbeli ülések során kerül majd sor. A következő ülés várhatóan 2026 márciusában lesz Budapesten.

Tovább >

2025. május 12, hétfő

A károsítók elleni védekezésre hívja fel a figyelmet a Nébih a Növényegészségügy Nemzetközi Napja alkalmából

Május 12-e a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok növényegészségügyi szakemberei folyamatosan e célokért dolgoznak, ám a jeles nap alkalmából a hivatal külön is szeretnék felhívni a figyelmet a károsítók elleni védekezésre. Ennek érdekében idén is csatlakozott az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) PlantHealth4Life elnevezésű kampányához, valamint közösségi média felületén a legfontosabb alapszabályokat és a Xylella fastidiosa baktériumot bemutató social tartalmakkal és edukatív minikvízzel jelenik meg.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)