A efsa cimkéjű tartalom.

Újabb összefüggések az antibiotikum-használat és az antibiotikum-rezisztencia között nébih élelmiszer tudomány efsa

Újabb összefüggések az antibiotikum-használat és az antibiotikum-rezisztencia között

2017. július 31, hétfő

Az Európai Unió három kompetens ügynöksége közös jelentésben számol be az antibiotikum-fogyasztás és az -ellenállóság kapcsolatáról. Az egyértelmű összefüggéseket látva a szakértők szigorúbb antibiotikum-felügyeletet szorgalmaznak mind közösségi, mind pedig globális szinten.

Az Európai Unió egészségért és élelmiszerbiztonságért felelős biztosa kiemelte, hogy az antibiotikum-rezisztencia elleni harc három fronton dől el: a humán- és az állatgyógyászatban, valamint a környezetgazdálkodásban. Az EU nemrégiben kiadott antimikrobiális rezisztenciára vonatkozó Cselekvési Tervében pontosan e részterületek egységes kezelésére hívják fel a figyelmet, amelynek az unióban és globális szinten egyaránt érvényre kell jutnia a jövőben.

A közös vizsgálat azt is feltárja, hogy az EU-ban továbbra is fontos különbségek vannak az emberi és állati antibiotikum-használat között. A felesleges gyógyszerezés elkerülése mindkét területen lényeges, hiszen eredményesen visszaszoríthatná az antibiotikum-rezisztenciát.

A téma részleteiről a NÉBIH aloldalán tájékozódhatnak.


Friss hírek

2023. június 6, kedd

További étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nébih

Újabb két, férfiak számára készült étrend-kiegészítő nem felelt meg az előírásoknak, ugyanis a termékek gyógyszerhatóanyagot tartalmaztak. A Nébih kötelezte a Dr. Hard és a Superhero étrend-kiegészítő kapszulák forgalmazóit a termékek visszahívására és a forgalomból való kivonásra. A termékek adatai elérhetőek a jogsértés listán.

Tovább >

2023. június 6, kedd

Kereskedelmi célú kutya-, macska-, vadászgörény-szállítás

Kereskedelmi célú kutya-, macska-, vadászgörény-szállítás

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)