Vissza

Mindannyian fogyasztók vagyunk!

Mindannyian fogyasztók vagyunk!

Mindannyian fogyasztók vagyunk!
2015. április 21.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a WESSLING Hungary Kft. által szervezett konferencia és kiállítás fontos jubileumhoz érkezett: április 22-23-án immár tízedik alkalommal, 19. éve rendezik meg a rangos tanácskozást. A rendezvény célja, hogy a vizsgálati eredményeket hasznosító, döntéshozó szakemberek, az élelmiszerek és takarmányok vizsgálatát végző laboratóriumok munkatársai, az élelmiszeripar képviselői és minden érdeklődő számára elérhetővé tegye az analitikai kémia, a mikrobiológia és a molekuláris biológia tudományos és gyakorlati aspektusait.

A Hungalimentaria kiállítás az élelmiszer-biztonság egyik legnagyobb hazai seregszemléje

A 2015-ös rendezvény mottója: „Laboratóriumok a kockázatkezelés szolgálatában”. A konferencia arra a kérdésre keres válaszokat, hogyan tudnak az élelmiszer-vizsgáló laboratóriumok elemzései és eredményei alapján a hatósági, a gyártó és a forgalmazó szakemberek a leghatékonyabban tevékenykedni az élelmiszerek minőségének magas szinten tartása érdekében.

A tanácskozáson elhangzó előadások tematikája rendkívül változatos: a méz, a pálinka, a búza, a növényvédő szerek vagy éppen a különböző toxinok vizsgálatától kezdve az étrend-kiegészítőkön, a víz arzéntartalmán, az állatgyógyászati melléktermékeken át a mintavételig, a gluténmeghatározásig vagy a közétkeztetés problémaköréig, az élelmiszeriparban használt fertőtlenítőszerek alkalmasságáig és még számos más témában több mint hatvan előadást hallgathat meg a közönség.

A szervezők szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági, ipari vagy szolgáltató ágazatban mindannyian fogyasztók vagyunk. Az élelmiszereink által hordozott egészségügyi és gazdasági kockázatok felismerése, nagyságának meghatározása, ezek nyilvánosságra hozatala és elhárítása széleskörű társadalmi érdek. Ennek a folyamatnak az egyik legfontosabb szereplői azok a laboratóriumok, amelyek tudásuk legjavát adva képesek elvégezni a szükséges vizsgálatokat, olyan minőségben, ami korunk követelményeinek megfelel.

A konferencia fővédnöke: Zsigó Róbert, az FM élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára

A konferencia védnökei: dr. Bognár Lajos, az FM élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, és dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) elnöke.

A konferencia helye és időpontja:

Aquaworld Resort Budapest Hotel, Amazonas konferenciaterem, 1044 Budapest, Íves út 16.,
2015. április 22-23.



Friss hírek

Tűzgyújtási tilalom az alföldi térségben
2019. június 13, csütörtök

Tűzgyújtási tilalom az alföldi térségben

Egész szezonban kötelező védekezni a parlagfű ellen
2019. június 13, csütörtök

Egész szezonban kötelező védekezni a parlagfű ellen

Ne hagyj az autóban! – matricakampány újratöltve
2019. június 13, csütörtök

Ne hagyj az autóban! – matricakampány újratöltve

Kiváló minőséget garantáló, kétszintű védjegyrendszer segítheti a vásárlókat a jövőben
2019. június 12, szerda

Kiváló minőséget garantáló, kétszintű védjegyrendszer segítheti a vásárlókat a jövőben

Bejelentéskötelezetté váltak a harminc hektár alatti halastavak is
2019. június 12, szerda

Bejelentéskötelezetté váltak a harminc hektár alatti halastavak is

Akadozhat a ZöldSzám szolgáltatás
2019. június 12, szerda

Akadozhat a ZöldSzám szolgáltatás

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei
2019. június 11, kedd

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei

Élelmiszerbiztonság: Magyarországon rend van
2019. június 7, péntek

Élelmiszerbiztonság: Magyarországon rend van

A SafeConsume üzenete az I. Élelmiszerbiztonsági Világnap alkalmából
2019. június 7, péntek

A SafeConsume üzenete az I. Élelmiszerbiztonsági Világnap alkalmából

Módosult a vetőmag előállításról és forgalmazásról szóló jogszabály
2019. június 6, csütörtök

Módosult a vetőmag előállításról és forgalmazásról szóló jogszabály

Egy nap alatt tripláztak a Nébih halőrei
2019. június 5, szerda

Egy nap alatt tripláztak a Nébih halőrei

Felfüggesztette a Nébih egy olasz gyártású növénykondicionáló készítmény engedélyét
2019. június 5, szerda

Felfüggesztette a Nébih egy olasz gyártású növénykondicionáló készítmény engedélyét

Az élelmiszerbiztonság fontosságára hívják fel a figyelmet június 7-én
2019. június 4, kedd

Az élelmiszerbiztonság fontosságára hívják fel a figyelmet június 7-én

Jó hír a horgászoknak: május végén hét halfaj tilalmi ideje ér véget
2019. május 30, csütörtök

Jó hír a horgászoknak: május végén hét halfaj tilalmi ideje ér véget

Közeleg az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának határideje
2019. május 27, hétfő

Közeleg az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának határideje

Ismét Budapesten ülésezik a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottsága
2019. május 27, hétfő

Ismét Budapesten ülésezik a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottsága