null Az edzés előtti étrend-kiegészítők és a rövid alvás összefüggése

Az edzés előtti étrend-kiegészítők és a rövid alvás összefüggése

2026. február 6, péntek

Egy kanadai kutatás szerint az edzés előtti étrend-kiegészítőt szedő fiatalok kétszer akkora eséllyel alszanak napi 5 óránál kevesebbet, ami felveti ezen stimulánsok alvásra és regenerálódásra gyakorolt hatásának kérdését.

A Sleep Epidemiology folyóiratban megjelent tanulmányban az edzés előtti, több összetevős – általában koffeint, kreatint, nitrátokat, aminosavakat és édesítőszereket tartalmazó – étrend-kiegészítők hatását vizsgálták a serdülők és a fiatal felnőttek alvására. A kutatók az online felmérésben a 16 és 30 év közötti fiatalokat az edzés előtti étrend-kiegészítők fogyasztásáról és az elmúlt 2 hét átlagos alvásidejéről kérdezték. 

A résztvevők körülbelül ötöde (22,2%) használt az előző 12 hónapban edzés előtti étrend-kiegészítőt, a leggyakoribb alvási időtartam pedig éjszakánként kb. 7 óra volt (34,9%). 7 vagy annál kevesebb órányi alvásról a résztvevők 70,5%-a számolt be, 20,4%-uk legalább 8 órát, 9%-uk pedig 9 órát vagy még annál is többet aludt. 5 óránál kevesebb alvásról a megkérdezettek 10,6%-a nyilatkozott. 

Az edzés előtti szerhasználat a nagyon rövid alvás erős előrejelzőjének bizonyult a demográfiai adatok, a mentális egészségi tünetek és a súlyzózós edzési szokások figyelembevétele után is. Ezek az eredmények összhangban vannak az ezen étrend-kiegészítőkben található koffeinről ismert adatokkal, mivel ez az anyag a normális alvás-ébrenléti folyamatok megzavarásával lerövidítheti az alvás időtartamát. A való életben ez a minta releváns a középiskolások és az egyetemisták esetében, akik késő délután vagy este, órák vagy munka után edzenek, amikor a bevitel viszonylag közel történik a lefekvéshez — olvasható a NewsMedical cikkében.


Friss hírek

2026. február 5, csütörtök

Egy aminosav segítheti a bélrendszer természetes gyógyulását és újjáépítését

Egy új amerikai kutatás szerint a ciszteinben gazdag ételek támogatják a bél saját regenerációs képességét.

Tovább >

2026. február 4, szerda

Stretchfláció: új trükk az áremelésre

A zsugorinfláció (shrinkfláció) után itt a stretchfláció, amelynél a gyártók szintén a kiszerelésméretet használják fel burkolt árdrágításra.

Tovább >