null Horgászok figyelmébe: az elektronikusan megváltott területi horgászjegyet is be kell mutatni a vízparton

Horgászok figyelmébe: az elektronikusan megváltott területi horgászjegyet is be kell mutatni a vízparton

2022. május 25, szerda

A Nébih Állami Halőri Szolgálatának halőrei az elmúlt időszakban az ország több ellenőrzött vízterületén tapasztalták, hogy az elektronikusan értékesített területi horgászjegyeket nem nyomtatják ki a horgászok, de még egy elektronikus eszközön bemutatható másolattal sem rendelkeznek arról a horgászat közben. A Nébih fokozottan felhívja a horgászok figyelmét, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően, tartsák maguknál a területi horgászjegyeket akár papírra nyomtatva, akár elektronikus eszközön bemutatható módon! Ezzel számos kellemetlenségtől, például a horgászattól való eltiltástól is megkímélhetik magukat.

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény* úgy rendelkezik, hogy a halfogási tevékenységet végző személy a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen folytatott horgászat során köteles magánál tartani a horgászegyesületi tagságot igazoló, a horgászszövetség által kiadott Magyar Horgászkártyát, a papíralapú állami horgászjegyet vagy a turista állami horgászjegyet, a területi jegyet és a horgász fogási naplót (a továbbiakban együtt: halfogásra jogosító okmányok), és azokat a halgazdálkodási hatóság, a halgazdálkodásra jogosult, a mezőőr, a természetvédelmi őr, az állami halőr, a hivatásos halőr, a társadalmi halőr és a rendvédelmi hatóság ellenőrzésre felhatalmazott képviselőjének felhívására bemutatni és átadni.

Elektronikus formában kiadott halfogásra jogosító okmányok esetében a halfogásra irányuló tevékenység jogosultságának igazolását az érintett személy a horgászhelyen és a horgászat teljes ideje alatt – a fentiektől eltérően – informatikai eszközén keresztül köteles biztosítani.

Az előírások szerint a horgásznak a területi jegyet a horgászat teljes ideje alatt be kell tudnia mutatni az ellenőrző hatóság kérésére.

A horgászok körében elterjedt tévhit alapja az lehet, hogy a HORINFO rendszerben értékesített területi horgászjegyekkel rendelkező horgászvizeken a halgazdálkodásra jogosult hivatásos halőrei hozzáféréssel rendelkeznek a kiadott területi jegyek adatbázisához, azaz a MOHOSZ által üzemeltett halőri applikációval vagy mobilalkalmazás segítségével ki tudják keresni a szükséges információkat. 

Ugyanakkor a fent idézett jogszabályban olvasható, hogy a területileg illetékes hivatásos halőrökön kívül számos más szervezet (pl. a halgazdálkodási hatóság, az Állami Halőri Szolgálat, a természetvédelmi őri szolgálat, valamint a rendőrhatóság) felhatalmazott munkatársai szintén ellenőrizhetik a horgászokat, akik a legtöbb esetben nem rendelkeznek hozzáféréssel a MOHOSZ által kezelt területi jegyek adatbázisához. Mivel ők ellenőrzés alkalmával csupán azt tudják megállapítani, hogy a horgászatot végző személy nem tudja bemutatni a területi engedélyét, a jogosulatlan horgászat miatt eljárást kell kezdeményezniük vele szemben. Ilyen esetben a horgász állami jegyét bevonják legalább addig, amíg a halvédelmi eljárást a hatóság lefolytatja, és a horgász tisztázza a területi engedélyének meglétét. A hatósági eljárás befejezése több napot is igénybe vehet.

A Nébih továbbra is kéri, hogy amennyiben halászattal, horgászattal, halkereskedelemmel kapcsolatos jogsértést tapasztalnak, jelezzék azt az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen!

Hivatkozott jogszabály:
* A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (HHvTv) 45. § (1) bekezdésének ac) pontjában, valamint az (1a) bekezdés

Friss hírek

2026. február 6, péntek

Elstartolt a Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP szakmai felülvizsgálata

Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai vendéglátás és közétkeztetés élelmiszer-biztonsága. Megkezdődött a hazai Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP aktualizálása. A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) koordinálásával felálló munkacsoport célja, hogy a jelenlegi kiadást az időközben megváltozott jogkörnyezethez, legmodernebb technológiákhoz, változásokhoz és a gyakorlathoz igazítsa.

Tovább >

2026. február 6, péntek

Fokozódik a behurcolás kockázata – már Horvátországban is megjelent a japán cserebogár

A kiemelt zárlati károsítók közé tartozó japán cserebogár (Popillia japonica) a szomszédos országok közül Ausztria és Szlovénia mellett már Horvátországban is megjelent. Ezzel jelentősen megnövekedett a „stopposként” terjedő kártevő behurcolási és a hazai növényvilágra gyakorolt növényegészségügyi kockázata. A szakemberek munkája mellett a lakosság együttműködése is elengedhetetlen. A kártevő hazánkba való behurcolásának és terjedésének megakadályozása érdekében tilos külföldről növényeket, növényi részeket vagy talajt behozni az ország területére. Emellett a japán cserebogár észlelése esetén haladéktalanul értesíteni kell az illetékes vármegyei kormányhivatalt, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih).

Tovább >