null Globalizáció és új kockázatok az élelmiszerlánc-biztonságban

Globalizáció és új kockázatok az élelmiszerlánc-biztonságban

2014. október 13, hétfő

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Élelmiszerbiztonsági Kockázatértékelési Igazgatósága (NÉBIH-ÉKI), együttműködésben az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatallal (EFSA) konferenciát rendez a globalizáció élelmiszerbiztonságra gyakorolt hatásainak megvitatására. A rendezvényen neves szakemberek, többek közt az EFSA, a WHO, a FAO, valamint a NÉBIH munkatársai mutatják be és elemzik az új, illetve újonnan előtérbe kerülő kockázatokat. A konferencián szinkrontolmácsolás biztosított.

A szakma jeles hazai képviselői mellett szép számban érkeztek külföldi neves szakemberek; többek között az EFSA új kockázatokkal foglalkozó munkacsoportjának tagjai is részt vettek az eseményen, amelyen közel kétszáz érdeklődő volt jelen. 
 

A rendezvényt Dr. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke nyitotta meg, aki az utóbbi 50 év élelmiszer-ellátásának változásairól beszélt; azokról a tényezőkről, amelyek új kihívásokkal állítják szembe a hatóságokat és a szakembereket. 
 

A konferencia szervezője, és a délelőtti szekció levezető elnöke Dr. Szeitzné Dr. Szabó Mária (NÉBIH-ÉKI) volt, aki bevezetőjében ismertette a rendezvény célját, és kapcsolódását az EFSA Emerging Risk Network (növekvő kockázatok hálózata) munkájához. 
 

Az első szekció során a nemzetközi kitekintésé volt a főszerep; a részvevők többek között arról hallhattak, hogy milyen hatással van a globalizáció az újonnan felmerülő kockázatokra, milyen szerepe van az élelmiszer eredetű megbetegedések elterjedésében, és milyen befolyással van a világ élelmiszer-szabályozására. A külföldi szakemberek számos, Európát és az egész világot érintő példákon keresztül (mint a kiterjedt hamisítási ügyek, vagy az Ebola járvány) mutatták be a globalizáció következményeit és annak hatásait. Az előadásokat neves külföldi szakemberek tartották, mint dr. Tobin Robinson, az EFSA növekvő kockázatokkal foglalkozó egységének vezetője, dr. Hilde Kruse, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Irodájának élelmiszerbiztonsággal foglalkozó munkatársa, valamint dr. Eleonora Dupouy, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) fogyasztóvédelemi ügyekért és élelmiszerbiztonságért felelős tisztségviselője. 

 

A második szekció során, melynek levezető elnöki feladatait Dr. Gombos Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője látta el, hazai szakemberek kiváló előadásaiban láthattunk példákat arra, hogyan érintheti a globalizáció a hazai élelmiszerlánc-biztonsági helyzetet. 
 

A szekció első előadását Dr. Józwiak Ákos (NÉBIH-REFI) tartotta, aki a globalizáció és az élelmiszerlánc-biztonság kapcsolatát járta körül a befolyásoló tényezőkön, elemzési módszereken és a hatósági ellenőrzésekre történő kihatásokon keresztül. A továbbiakban Tóthné Lippai Edit (NÉBIH-ÉKI) a globalizáció növény-egészségügyi veszélyeiről és azok jelentőségéről, Dr. Helik Ferenc (NÉBIH-KÜI) a világhálón történő értékesítés kockázatairól és ellenőrizhetőségéről beszélt, záró előadásként pedig Dr. Szeitzné Dr. Szabó Mária Gál Veronikával közös előadásában (NÉBIH-ÉKI) az új fogyasztói szokások megjelenéséről, a hazai lakosság számára egyelőre még idegen, de egyre inkább előtérbe kerülő jelenségről, a rovarok étkezési célú tenyésztéséről és fogyasztásáról tartott ismertetőt. 
 

A rendezvény jelentősége, hogy ráirányította a figyelmet napjaink jelentős kihívásaira, arra hogyan változik és a jövőben hogyan változhat a világ, milyen globalizációs jelenségekre kell odafigyelnünk, milyen egészségügyi, gazdasági jelentősége van ezeknek a változásoknak, és hogyan vehetik fel a harcot a hatóságok a globalizáció adta kihívásokkal, és nem utolsósorban ezek a folyamatok milyen hatással vannak az élelmiszerláncra és a mindennapi életünkre.

 

Letölthető állományok (Downloadable files):

Meghívó (magyar nyelvű), Invitation (English version)

Megnyitó beszéd (Opening speech) 
Dr. Oravecz Márton (NÉBIH elnök)

1. A globalizáció hatása az újonnan felmerülő kockázatokra (Globalisation and its impact on emerging risks) 
Tobin Robinson (EFSA)

2. A globalizáció és az élelmiszer eredetű megbetegedések a WHO szemszögéből (Globalisation and foodborne diseases – a WHO perspective) 
Hilde Kruse (WHO)

3. A globalizáció hatásai az élelmiszer-szabályozásban (Implications of globalisation for food safety regulation) 
Eleonora Dupouy (FAO)

4. Globalizáció és élelmiszerlánc-biztonság: befolyásoló tényezők, elemzési módszerek és kihatások a hatósági ellenőrzésre (Globalisation and food chain safety: drivers, analysis tools and implications on official control)

Józwiak Ákos (NÉBIH)

5. A globalizáció növény-egészségügyi veszélyei (Threats for plant health from globalisation) 
Tóthné Lippai Edit (NÉBIH)

6. Értékesítés a világhálón: kockázatok és ellenőrizhetőség (Trading via Internet: risks and official control options) 
Helik Ferenc (NÉBIH)

7. Tányérunkon a világ: a rovarevés előnyei és kockázatai (Globalisation of diet: risk/benefit of insect consumption) 
Szeitzné Szabó Mária – Gál Veronika (NÉBIH)

 


Friss hírek

2024. december 11, szerda

Tájékoztatás: elveszett hatósági bélyegzők

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatala tájékoztatása

Tovább >

2024. december 4, szerda

Tájékoztatás a dísznövény szaporítóanyag-kísérő okmányról

A dísznövénytermesztőknek vagy forgalmazóknak értékesített dísznövény szaporítóanyag csak olyan tételekben forgalmazható, amely rendelkezik úgynevezett szaporítóanyag-kísérő okmánnyal.

Tovább >