null Fontos változás: a felügyeleti díj bevallásokat már a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz kell benyújtani

Fontos változás: a felügyeleti díj bevallásokat már a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz kell benyújtani

2025. február 20, csütörtök

Az idei évtől módosul az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallás benyújtásához kapcsolódó kötelezettség. A változások értelmében a 2025. évi felügyeleti díj bevallásokat már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé kell benyújtani.

Az új bevallási kötelezettséggel kapcsolatos részletes tájékoztató, valamint a szükséges nyomtatványok elérhetőek a NAV hivatalos honlapján

A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a hivatal 2025-től kizárólag a korábbi évekre vonatkozó hatósági feladatokban illetékes. Ennek megfelelően a 2025. évre vonatkozó bevallásukat már kizárólag a NAV felületén tudják benyújtani.

Kapcsolódó jogszabályok:

  • Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. „Átmeneti rendelkezések” 76/D. § (1) alapján az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi L. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított 47/B. §-át és 63/ A. § (4) bekezdését első alkalommal a 2025. évben teljesítendő felügyeleti díj bevallási kötelezettség esetében kell alkalmazni
  • Módtv 76/D. § (2) A 2025. január 1-jét megelőzően teljesítendő felügyeleti díj bevallási kötelezettséggel kapcsolatos hatósági feladatokat a Kormány rendeletében a 2024. december 31-én hatályos szabályok szerint kijelölt élelmiszerlánc-felügyeleti szerv látja el.

 


Friss hírek

2026. február 6, péntek

Elstartolt a Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP szakmai felülvizsgálata

Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai vendéglátás és közétkeztetés élelmiszer-biztonsága. Megkezdődött a hazai Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP aktualizálása. A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) koordinálásával felálló munkacsoport célja, hogy a jelenlegi kiadást az időközben megváltozott jogkörnyezethez, legmodernebb technológiákhoz, változásokhoz és a gyakorlathoz igazítsa.

Tovább >

2026. február 6, péntek

Fokozódik a behurcolás kockázata – már Horvátországban is megjelent a japán cserebogár

A kiemelt zárlati károsítók közé tartozó japán cserebogár (Popillia japonica) a szomszédos országok közül Ausztria és Szlovénia mellett már Horvátországban is megjelent. Ezzel jelentősen megnövekedett a „stopposként” terjedő kártevő behurcolási és a hazai növényvilágra gyakorolt növényegészségügyi kockázata. A szakemberek munkája mellett a lakosság együttműködése is elengedhetetlen. A kártevő hazánkba való behurcolásának és terjedésének megakadályozása érdekében tilos külföldről növényeket, növényi részeket vagy talajt behozni az ország területére. Emellett a japán cserebogár észlelése esetén haladéktalanul értesíteni kell az illetékes vármegyei kormányhivatalt, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih).

Tovább >