null Ételünk és életünk - Az élelmiszerlánc-biztonság állatorvosi és humán egészségügyi kihívásai; a jövő irányai

Ételünk és életünk - Az élelmiszerlánc-biztonság állatorvosi és humán egészségügyi kihívásai; a jövő irányai

2013. október 28, hétfő

2013. október 15-én, a budapesti Hotel Aquincumban megrendezésre került „Az élelmiszerlánc-biztonság jövője” című szakmai konferencia, amelynek aktualitását az idén 125 éves magyar állat-egészségügyi szolgálat adta. A rendezvényen bemutatásra került a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által kidolgozott Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia 2013-2022 is, amely a partnerségen és tudásmegosztáson alapuló szemlélet bevezetésével új, korszerű alapokra helyezi az élelmiszerlánc-biztonságért felelős szereplők viszonyát.

A délelőtti plenáris ülésen a résztvevők megismerhették az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiát, majd a hazai előadók mellett, más tagállamok (dán, finn, lengyel, német) országos főállatorvosai mutatták be országuk élelmiszerlánc-biztonsági rendszerét és aktualitásait.

A délutáni program keretében négy szekcióülésre került sor, amelyek közül az egyik szakmai programját a NÉBIH Élelmiszerbiztonsági Kockázatértékelési Igazgatósága (ÉKI) szervezte, Dr. Szeitzné Dr. Szabó Mária, az ÉKI igazgatója vezetésével. A szekció címe: „Ételünk és életünk: az élelmiszerlánc-biztonság állatorvosi és humán-egészségügyi kihívásai; a jövő irányai” volt, amelyen meghívott külföldi és hazai előadók mellett az ÉKI egyik munkatársa is előadást tartott.

A programot Dr. Szeitzné Dr. Szabó Mária (NÉBIH-ÉKI) szekcióvezető nyitotta meg. Bevezetőjében kiemelte, hogy az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia több pontja is kitér arra, hogyan kapcsolódik az állatorvos-tudomány, az állatorvosi egyetemen tanított élelmiszerhigiénia és az ezzel kapcsolatos gyakorlati cselekmény a társadalom többi szereplőjéhez, a többi hatósághoz, a többi tudományhoz, amelynek bemutatása a konferenciának is része volt. Az esemény során mindezekből igyekeztek pillanatképeket bemutatni. A szekció programjának rövid ismertetése után felkérte Dr. Oravecz Mártont, a NÉBIH elnökét, országos főállatorvos-helyettest köszöntője megtartására.

Dr. Oravecz Márton (NÉBIH elnök) köszöntötte a megjelenteket, mind az állatorvosokat, mind a többi szakterület képviselőjét. Beszédében felhívta a figyelmet „Az együttműködés fontosságára az élelmiszerbiztonság területén”. Hangsúlyozta a más szakterületek munkatársaival való kooperáció jelentőségét, és elmondta, hogy a megelőzésben is lényeges az egyeztetés a társhatóságokkal. Kiemelte, hogy az állatorvosi gondolkodásban fontos szerepe van az egészségügyi szemléletnek és aktualitásként hívta fel a figyelmet az állategészségügy antibiotikum felhasználására, amely humán egészségügyi szempontból is fontos. Záró gondolatként megjegyezte, hogy rugalmasnak kell lenni és a lehető leggyorsabban, legpontosabban szükséges reagálni a felmerülő problémákra és mindezt csak együttműködéssel lehet megvalósítani.

Első előadó Francesco Vernazza az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) adatgyűjtésért és expozícióbecslésért felelős egységének, az Étrendi és Kémiai Monitoring Egységnek vezető tudományos munkatársa volt. Prezentációjának különlegessége volt, hogy olasz származása ellenére magyarul tartotta meg „Az ember étellel, a kockázatértékelés adattal él” című előadását, amelyben az EFSA intézményrendszerét, feladatait, az adatgyűjtésére vonatkozó legfontosabb munkáit, PRk folyamatát, jelentőségét és a különböző adatbázisok összefüggését mutatta be.

Dr. Szabó Enikő, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalának helyettes országos tisztifőorvosa „Új kockázatok a humán orvos szemével” című előadásában négy aktuális témát - az energiaitalok, a mesterséges transzzsírsavak, az étrend-kiegészítők és az antimikrobiális-rezisztencia kérdéskörét - mutatta be. Kiemelte, hogy a többi tagállam mellett, mind a négy problémakör súlyosan érinti Magyarországot is, amely ellen nem csak közösségi, de nemzetközi összefogás is szükséges.

Harmadik előadó Prof. Dr. Tuboly Tamás, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának Járványtani és Mikrobiológiai Tanszékének vezetője volt, „Új kockázatok az állatorvos szemével” című előadásával. Prezentációjához összegyűjtötte az állategészségügyi szempontból jelentős kockázati tényezők forrásait, amelyek a természetben bekövetkező változások, kiemelve a klímaváltozás, a gazdasági változások valamint a szervezeti változások. Bemutatójában továbbá jellemezte az állatorvosok igen tág feladatkörét az élelmiszerbiztonság területén és tisztázta szerepüket az emberi megbetegedések megelőzésében, majd példákat hozott fel a járványvédelem területéről.

Prof. Dr. Farkas József az MTA rendes tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem emeritus professzora prezentációjában a klímaváltozás élelmiszerbiztonsági kihatásait elemezte. Hangsúlyozta a globális felmelegedés problémáját, amelyet nagyrészt az üvegház hatású gázok légköri koncentrációjának növekedése okozza. Prezentációjában bemutatta a felmelegedés és a szélsőséges időjárási viszonyok növekvő gyakoriságának és terjedelmének várható hatásait az élelmiszergazdaságra, amelyek által romolhat az élelmiszerek, a takarmányok és vizeink mikrobiológiai és kémiai biztonsága. Kiemelte, hogy a Kárpát-medence Európának a klímaváltozásra érzékeny területei közé tartozik és néhány példával szemléltette a bakteriológiai biztonsági kockázatokat és toxinogén penészgombáknak a hazai élelmiszergazdaságot fokozódó mértékben érintő problémakörét.

Záró előadásként a NÉBIH-ÉKI Kockázatbecslési Osztályának munkatársa, Gál Veronika, „Inkább egyenek meg a férgek, minthogy a férget megegyem?” című beszámolóját hallgathatták meg a jelenlévők. Előadásában beszélt a rovarevésről, amely aktualitását az adta, hogy szakértők szerint 2050-re várhatóan 9 milliárd ember népesíti majd be Földet, és ellátásukra a jelenlegi élelmiszer-termelésnek közel a duplájára kellene nőnie. Előadásában összefoglalta a tárgykörrel kapcsolatos hivatalos információkat, és felsorolta azokat a területeket, melyeken hasznát vesszük a rovaroknak, valamint hangsúlyozta a lehetséges kockázataikat is. Kitért arra, hogy a rovarértékesítés és fogyasztás egyelőre jogilag leszabályozatlan terület, de folyamatban van egy Európai Bizottsági útmutató kidolgozása, mivel érezhetően nő ezen élelmiszerforrások iránti nagyfokú érdeklődés.

PROGRAM
Megnyitó:

  • Dr. Szeitzné Dr. Szabó Mária
     

NÉBIH-ÉKI igazgató, A szekció programjának ismertetése

  • Dr. Oravecz Márton
     

NÉBIH Elnök, országos főállatorvos helyettes
Téma: az együttműködés fontossága az élelmiszerbiztonság területén

Előadások:

Előadó: Francesco Vernazza, EFSA

Előadó: Dr. Szabó Enikő, OTH

Előadó: Prof. Dr. Tuboly Tamás, SZIE

Előadó: Prof. Dr. Farkas József, MTA

Előadó: Gál Veronika, NÉBIH-ÉKI


Friss hírek

2024. június 4, kedd

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.06.04.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. június 4, kedd

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.06.04.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >