Miskolci csapat nyerte az V. Országos KözÉtkeztetői Szakácsversenyt
Tizenkettő, az ország különböző pontjáról érkező közétkeztető csapat mérte össze tudását tegnap a Hungexpon megrendezett V. Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) döntőjében. A "Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában meghirdetett versenyen végül a Sodexo Magyarország Kft. miskolci csapata vehette át az aranyérmet.
A közétkeztetők legnívósabb versenyének számító OKÉS-t az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szervezi. A közétkeztetési gasztro kupa idei témája a „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” volt, célja pedig, hogy bebizonyítsa, a hagyományos ízeknek is helye van az étlapon, csupán a közismert fogások modernizálására, a mai kor követelményeihez igazítására van szükség.
A versenybe bármely közétkeztetést végző főzőkonyha 2 fős csapata (szakács és segítője) benevezhetett és cégenként akár több csapat is elindulhatott a megmérettetésen. A 26 indulóból végül 12-en, biatorbágyi, budapesti, hódmezővásárhelyi, kecskeméti, miskolci, nyíregyházai és pécsi csapatok állhatak a tűzhely mögé, hogy bemutassák tudásukat.
Az ismert és elismert szakemberekből álló zsűri – többek között Vomberg Frigyes, Gundel János, Wolf András, Bernáth József – a legjobbnak a Sodexo Kft. miskolci csapatát találta. A legfinomabb előételt szintén a Sodexo csapata készítette, akik harcsfasírtot tálaltak céklapürével és marinált sárgarépával. A főételek közül a Hungast Mecsek Kft. pécsi indulói által készített sajtos káposztával töltött csirkecombfilét találták a legjobbnak, amit céklás árpakásával, valamint zöldborsócsírával gazdagított zöldborsó-pürével tálaltak. Desszert kategóriában a PQS International Hungary Kft. nyíregyházi csapatának Dara duó gyümölcsvarázzsal nyerte meg leginkább a bírák tetszését.
Kapcsolódó tartalmak:
Részletes eredmények