null Mit tegyünk a telelő helyre vonuló poloskákkal?

Mit tegyünk a telelő helyre vonuló poloskákkal?

2016. október 5, szerda

Nem javasoljuk, hogy a lakásban háztartási irtószerrel védekezzen ellenük az ember. Érdemes a nyílászárókat megfelelően tömíteni, hogy a poloskák ne tudjanak bejutni a lakásba, viszont, ha már bent vannak, célszerű összegyűjteni és valahogy megsemmisíteni a rovarokat.

A hazánkban jövevény zöld vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska kifejlett egyedei a hűvös őszi idő beköszöntével kezdik elhagyni a táplálkozási helyüket és keresnek telelő helyet maguknak. A tenyészidőszakban nagyon sok kerti növényen, pl. zöldségféléken, dísznövényeken, okoznak kárt a szívogatásukkal. Ősszel aztán gyakran húzódnak be a nyílászárókon, redőnyszekrényen és más réseken keresztül emberi tartózkodásra használt meleg helyiségekbe. Egyes esetekben nagy tömegben, invázió-szerűen lepik el a házakat. Emberre alapvetően nem veszélyesek, de jelenlétük, esetenkénti tömeges megjelenésük zavaró lehet.

Lakásban nem javasolt ellenük háztartási irtószerrel védekezni. Célszerű a lakásba bejutott poloskákat összegyűjteni és mechanikai vagy más úton megsemmisíteni. A nyílászárókat érdemes megfelelően tömíteni, hogy megakadályozzuk az említett poloskák, valamint a szintén gyakran beköltöző harlekinkatica bejutását. 



Friss hírek

2025. december 4, csütörtök

Év végén rövid leállás várható a Nébih szakrendszereiben

A Nébih ezúton értesíti az ügyfeleit, hogy 2025. december 31. 20:00 és 2026. január 01. 14:00 óra között több szakrendszer átmenetileg nem lesz elérhető. A karbantartás miatt szükséges szüneteltetés ideje alatt a Nébih által üzemeltetett ügyfélfelületek, valamint a kapcsolódó szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

Tovább >

2025. december 3, szerda

Calicivírus-járvány okozta a budapesti XIII. kerületi tömeges megbetegedést

Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata. A hatósági, laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok kimutatták, hogy a járványt Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta. A vírus feltételezhetően nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe, a fertőzés terjedése tipikus közösségi mintázatot mutatott.

Tovább >