null Letölthetők a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság EUTR előadásának anyagai

Letölthetők a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság EUTR előadásának anyagai

2016. augusztus 12, péntek

Telt házzal, több mint 300 érdeklődő részvételével zajlott le az uniós fa-és fatermékpiaci szabályozás hazai jellemzőiről tartott szakmai tájékoztató előadás. A résztvevők prezentációkat hallhattak a hazai végrehajtás és a jogszabályi háttér részleteiről, hasznos tanácsokat kaphattak a kellő gondosság elvén alapuló dokumentációs és kockázatkezelési rendszer összeállításához, illetve tájékozódhattak az EUTR kötelezettségekkel összhangban módosított nyomtatványok alkalmazásával kapcsolatban. 

A rendkívüli nagy érdeklődésre való tekintettel a 2016. augusztus 3-án megtartott rendezvényen a NÉBIH Erdészeti Igazgatóságának kollégái egy helyett két előadássorozatot tartottak. A szervezők a férőhelyek eredeti számát többszörösére emelték: a délelőtti előadásokra 175 fő, a délutániakra 150 fő regisztrált. A jelenlévők többsége erdőgazdálkodó, vagy erdészeti szakszemélyzet volt, de elég sok egyéb, jellemzően fafeldolgozással és kereskedelmi tevékenységgel foglalkozó szakember is megjelent.

Az előadásokat követő beszélgetés alkalmával a résztvevőknek lehetőségük volt kérdéseket is feltenni az előadóknak. A fórum alkalmával több olyan kérdés is felmerült, amelyek megválaszolása további egyeztetéseket igényel. Ezek alapján a NÉBIH képviselői lehetőséget láttak arra, hogy az eddig kiadott tájékoztatások, útmutatások helyenként kiegészítésre, illetve módosításra kerüljenek. Az EUTR portálon továbbra is elérhetők a friss, érvényes információk, a szükséges nyomtatványok, valamint a folyamatosan frissülő Gyakran Ismételt Kérdések menüpontja is.

A NÉBIH a jövőben is nyitott az ügyfelek észrevételeire, hiszen az uniós ellenőrzési célokat csakis a faanyag ellenőrzési lánc szereplőivel együtt lehet megvalósítani. A hatóság célja az, hogy a lehető legnagyobb mértékben könnyítsen a szabályozás által érintettek nyilvántartási és adminisztrációs terhein. A fentiek értelmében a közeljövőben várható a Szállítójegy kitöltési útmutatójának kisebb mértékű módosítása és a Gyakran Ismételt Kérdések körének bővítése, utóbbiban kiemelve olyan fontosabb témaköröket, amelyek az ügyfeleket leginkább érdekelték, vagy amelyekből jellemzően érkeztek a kérdések a hatósághoz, illetve amelyeket az ellenőrzések alkalmával kiemelten kezelnek majd a kollégák. Az ügyfelekkel történő együttműködést az uniós szabályozás is kulcsfontosságú feladatként kezeli, ugyanakkor rögzíti, hogy ez a közreműködés nem veszélyeztetheti az ellenőrzések eredményességét.

Az elhangzott előadások letölthető anyagai:
Az EUTR szabályozás bevezetése, felépítése
A faanyag kereskedelmi lánc szereplőit érintő jogszabályi rendelkezések ismertetése
A kellő gondosság elvén alapuló (DDS) rendszer kidolgozása
Az EUTR kötelezettségekkel összhangban módosított nyomtatványok alkalmazása


Friss hírek

2026. szeptember 7, hétfő

Harmadik országból származó ökológiai termékek behozatala és forgalomba hozatala

Ökológiai és átállási termékek harmadik országból történő importálását végző élelmiszer-vállalkozó tevékenységét tanúsító szervezet ellenőrzése alatt folytathatja. E célból szükséges a tevékenység megkezdése előtt a szervezetnél a nyilvántartásba vételét kérni.

Tovább >

2026. augusztus 25, kedd

Engedélyköteles állati eredetű élelmiszer-előállító létesítmények engedélyezése

Engedélyköteles létesítmények: vágóhidak, húsdaraboló üzemek, húskészítmény előállítók, tej üzemek, tojás csomagolók és tojástermék előállítók, halászati termék előállítók,vadfeldolgozók, hűtőházak, bélüzemek.

Tovább >