null Elvétve akadt élelmiszerbiztonsági gond a nyári táboroknál

Elvétve akadt élelmiszerbiztonsági gond a nyári táboroknál

2024. július 23, kedd

A nyári szezonális ellenőrzés célterületei közül a nyári táborok sem maradtak ki. Az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek országosan 155, csaknem 6300 főt ellátó tábor étkeztetési tevékenységét ellenőrizték. A feltárt hibák jellemzően higiéniai hiányosságokból adódtak. Az akció során mindössze 6 esetben indult eljárás, összesen mintegy egymillió forint értékben szabott ki bírságot a hatóság.

A kéthetes ellenőrzési időszakban a táborok saját konyháit, valamint az oda beszállító éttermeket és főzőkonyhákat vizsgálták a szakemberek. Az ellenőrzött 155 helyszínen összesen 6288 fő ellátásáról gondoskodtak. A napközis táborok esetében a szervezők jellemzően háromszori étkezést biztosítottak a résztvevők számára, az „ottalvós” táborokban ezt vacsorával is kiegészítve. Tízóraira és uzsonnára rendszerint frissen beszerzett, hűtést nem igénylő pékárut, gyümölcslevet és gyümölcsöket kínáltak a táborozóknak. Jellemző volt továbbá, hogy azokban a táborokban, ahol a fertőtlenítő hatású mosogatás nem volt megoldott, a meleg ebédet egyszer használatos dobozokban szállították ki az élelmiszer-vállalkozók. 

Általánosságban elmondható, hogy az ellenőrzött táborok üzemeltetése megfelelt a vonatkozó előírásoknak, jogszabályi feltételeknek. A nagyszámú ellenőrzéshez képest a hibák mennyisége kismértékű, azok javításáról a táborüzemeltetők minden esetben azonnal intézkedtek. Az előző évekhez hasonlóan legtöbbször a dolgozók érvényes egészségügyi könyvének hiánya (5,8%), valamint a nem megfelelő személyi higiénia jelentett problémát. A fertőtlenítő hatású mosogatás az ellenőrzések 6,5%-ában nem volt megoldott. Ugyanakkor pozitívum, hogy az ételek és élelmiszerek nyomonkövetése biztosított volt, a HACCP-ben előírt dokumentumokat többnyire naprakészen vezették.

Kirívó példaként egy Heves vármegyei tábor esete említhető, ahol a fagyasztókamra meghibásodott, ezért a benne tárolt húsok kiolvadtak. Ugyanitt az ellenőrök lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű, valamint nem nyomonkövethető termékeket is találtak, melyek forgalomból való kivonása megtörtént, továbbá sor került összesen 109,2 kg alapanyag megsemmisítésére is.

A nyári táborok ellenőrzése során 6 esetben indult eljárás, melyek kapcsán ‒ elsősorban higiénés problémák miatt ‒ 1.045.000 Ft bírságot szabott ki a hatóság.

Az augusztus 15-ig tartó ellenőrzés-sorozat további részében fesztiválok, Balaton-környéki vendéglátóhelyek, street foodok és strandbüfék vizsgálatára is sor kerül. Emellett a nyári akció során grillsajtokat, szezonális gyümölcsöket, zöldségeket, növényvédőszereket és macskák számára engedélyezett készítményeket, valamint az élőállatok nyári hőségben történő szállítását is ellenőrzik a hatóság emberei.

Kapcsolódó anyag: 
Elvétve akadt élelmiszerbiztonsági gond a nyári táboroknál című közlemény letölthető formában (docx)


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >