null Első öko őszi búza fajtabemutató Fertődön

Első öko őszi búza fajtabemutató Fertődön

2023. július 3, hétfő

A Nébih 2020-ban indította el a közel 20 ha-os Fertődi Fajtakísérleti Állomás átállítását ökológiai minősítésre. Az első kísérlet a területen a posztregisztrációs őszi búza fajtateszt volt. Az idei kísérlet vetése 2022 őszén már átállt ökológiai minősítésű területen történt. Ennek a munkának egyik fontos mérföldkövét jelenti, hogy június 22-én a Nébih az ÖMKi-vel közösen megrendezte az első öko őszi búza fajtabemutatóját Fertődön.

Az ÖMKi 2020-ban kezdte el az öko kisparcellás búza fajtateszteket. A hálózat egy rendkívüli és sokszereplős együttműködésnek köszönhetően jött létre, melyben a Nébih, a VSZT, vetőmagforgalmazó cégek (Karintia Kft., Lajtamag Kft., RWA Magyarország Kft., Saatbau Linz Hungária Kft., Tradisco Seeds Kft.), valamint a hazai agrárkutatásban élen járó intézmények, így a martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézet, a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a Debreceni Egyetem, a MATE karcagi kutatóintézete, valamint ökogazdálkodók (Csoroszlya Farm és Decsi Árpád) vesznek részt.

A júniusi fajtabemutató a szántóföldön kezdődött, ahol Péntek Ákos, állomásvezető ‒ beszámolva az átállás alatti évek tapasztalatairól ‒ bemutatta az állomást és megosztotta a legfontosabb tudnivalókat az öko őszi búza kísérlet agrotechnikájáról, melynek ‒ az eddigi tapasztalatok alapján ‒ az egyik lényeges eleme az időben elvégzett gyomfésűzés. Beszámolója szerint a kísérletben 19 őszi búzafajta és 5 tönkölybúzafajta, továbbá ősgabona fajták szerepeltek.
A program során a fajtáik bemutatása mellett a fajtatulajdonosok lehetőséget kaptak azon tapasztalataik megosztására is, hogy az ökológiai gazdálkodás során mely meghatározó tulajdonságokat érdemes figyelembe venni a fajtaválasztáskor.
A szántóföldi szemlét követően Várszegi Gábor, a Nébih MGEI igazgatója, miután előadásában ismertette azokat az uniós irányelveket, melyek hatására megfogalmazódott  a törekvés, hogy a Nébih ökológiai körülmények között vizsgálja az ökológiai gazdálkodásra alkalmas fajtákat, tájékoztatta a jelenlévőket az elmúlt 3 év tapasztalatairól és a jövőbeli tervekről is.
Dr. Mikó Péter, a VSZT Ökológiai vetőmag munkacsoportjának elnöke, valamint a martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézet Kalászos Gabona Nemesítési Osztályának vezetője bemutatta a fajtateszt hálózatot, valamint az ökológiai nemesítés jelenlegi helyzetét. A beszámolók sorában őt követte az ÖMKi vezető kutatója, Dr. Szira Fruzsina, aki előadást tartott az ÖMKi ősgabona kísérleteinek eredményeiről, kedvező tulajdonságairól.
A tartalmas programot végül Balogh Stefánia, a Nébih MGEI vetőmag-minősítő mérnökének előadása zárta az öko vetőmag-adatbázis bemutatásával, továbbá az öko vetőmag-előállítás aktuális adataival. 
A fajtateszthálózat kialakítása az ökológiai gazdálkodás sikere érdekében történt, azt szorgalmazva, hogy a termelők megfelelő információkhoz jussanak a fajták teljesítőképességéről, ami hasznos információ lehet a térségükben legjobban teljesítő fajták kiválasztásában. Ebben kívánt segítséget nyújtani a szántóföldi bemutató is, mely a tervek szerint a következő évek során hagyománnyá válik majd a Fertődi Fajtakísérleti Állomáson.
A fajtateszt 2021-2022 éves eredményei elérhetőek az ÖMKi honlapján. 
 



Friss hírek

2025. július 19, szombat

Hazánk újra mentes a magas patogenitású madárinfluenzától

Magyarország ismét madárinfluenzától mentesnek minősül az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) előírásai alapján. Az ország egészére kiterjedő kedvező státusz lehetővé teszi, hogy élő baromfival és baromfitermékekkel akadálytalanul lehessen kereskedni az egyes harmadik országokkal.

Tovább >

2025. július 18, péntek

Útmutató az állategészségügyi laboratóriumok részére

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság útmutatót készített az állategészségügyi laboratóriumok engedélyezési és akkreditálási eljárásához. A segédlet online is elérhető a Nébih portálon

Tovább >