null Plakátok tájékoztatják a látogatókat a budai erdőkben

Plakátok tájékoztatják a látogatókat a budai erdőkben

2019. október 4, péntek

A kirándulók tájékoztatása érdekében a következő napokban információs plakátok kerülnek az afrikai sertéspestis miatt fertőzött területté nyilvánított budai erdőkbe. A plakátokkal – hasonlóan a korábban érintetté vált területekhez – elsősorban a turistautak mentén, valamint a pihenőhelyeken találkozhatnak a látogatók.

Bár az afrikai sertéspestist Pest megyében kizárólag a Pilisi Parkerdő Budakeszi Erdészetének egy kerítéssel körbezárt területén mutatták ki a vizsgálatok, ettől független – az előírásoknak megfelelően – a hatóságnak kötelező kijelölnie az ún. fertőzött területet. Az intézkedésről, információs plakátok tájékoztatják a látogatókat, amik a következő napokban kerülnek ki az érintett budai erdőrészekbe. A tájékoztatók a kirándulók egy részének már ismerősek lehetnek, hisz ugyan ilyen plakátok találhatóak a korábban érintetté vált megyék erdeiben is.

Fontos, hogy az erdők lezárására nem kerül sor, a turistaútvonalak továbbra is látogathatóak. Néhány alapvető szabályt azonban a kirándulóknak is be kell tartaniuk a járvány esetleges terjedésének megelőzése érdekében.

A legfontosabbak:

  • Élelmiszerhulladékot (ételmaradékot), illetve zöldhulladékot ne hagyjunk, ne vigyünk az erdőbe vagy annak határába. A hulladékokat kizárólag a kijelölt gyűjtőkbe szabad dobni.
  • Kutyánkat kizárólag pórázon sétáltassuk az erdőben.
  • A magányos (elárvultnak gondolt) kismalacot ne próbáljuk megfogni, „megmenteni”.
  • Ha elpusztult, betegnek tűnő vaddisznót látunk, ne érjünk hozzá és azonnal értesítsük a Nébih-et ingyenesen hívható zöldszámán (06-80/263-244).
  • Az erdőjárás után alaposan mossuk le cipőnket, bakancsunkat, amihez célszerű vírusölő fertőtlenítőszert is használni.

A betegséggel és a védekezéssel kapcsolatban számos hasznos információ található a „Gyakran Ismételt Kérdések” gyűjteményében. Az afrikai sertéspestissel kapcsolatos tájékoztató plakátok gyűjteménye elérhető tematikus aloldalunk „Plakátok” menüpontjában.


Friss hírek

2024. május 29, szerda

Elképesztő hiányosságok egy debreceni vendéglátóhelyen

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni vendéglátó-ipari egység ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek.

Tovább >

2024. május 22, szerda

Új rendelet a gyógyszeres takarmány szabályozásban

Megjelent a nem céltakarmányokban visszamaradó antimikrobiális hatóanyagok egyedi keresztszennyeződési határértékeinek és ezen anyagokra vonatkozó analitikai módszerek megállapításáról szóló EU rendelet.

Tovább >