null Megkezdte a Nébih az adategyeztetési javaslatok kiküldését

Megkezdte a Nébih az adategyeztetési javaslatok kiküldését

2020. október 5, hétfő

2020. július 15-ig volt lehetőségük az állattartóknak az adategyeztetési kötelezettségük teljesítésére. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nyilvántartása alapján az érintettek egy része elmulasztotta az adatszolgáltatást, amelynek pótlásához a hivatal adategyeztetési javaslatok útján kíván segítséget nyújtani. A javaslatok kézbesítése ezekben a napokban vette kezdetét.

Mint ismeretes, az ún. TIR rendelet* módosításának értelmében 2018. december 23-tól egy tenyészethez csak egy tartási hely tartozhat. A jogszabály módosítása következtében a tartási helyek rendezésével kapcsolatban közel 7000 állattartónak állt fenn adategyeztetési kötelezettsége. Az előírás teljesítésére az ügyfeleknek 2020. július 15-ig volt lehetőségük, amelyhez a Nébih részletes eljárásrendet is kidolgozott, az adatszolgáltatásban érintetteknek pedig több alkalommal személyre szóló értesítést is küldött.

A hivatal nyilvántartása alapján még mindig vannak olyan állattartók, akik a jogszabályi kötelezettségüknek nem tettek eleget. A Nébih célja, hogy az adategyeztetés az állattartók szándéka szerint történjen, ezért a szakemberek segítségképpen adategyeztetési javaslatot készítettek számukra. A javaslatok kiküldése megkezdődött, a küldemény érkezésére postai úton levélben vagy az elektronikus ügyintézésre vonatkozó előírások alapján, a cégkapujukon keresztül számíthatnak az érintettek.

Az eljárás arra irányul, hogy a meglévő tenyészetéhez csak egy tartási hely tartozzon, így egyértelmű legyen az állatok tartózkodási helye és biztosítható legyen az állatmozgások pontos nyomon követése.

A kiküldött nyomtatványon (1418 komplex bizonylat) – az állattartás dátumai, a tartási helyek címei és a nyilvántartás egyéb adatainak figyelembevételével – az a tartási hely szerepel, amit az eredeti tenyészetkódnál célszerű megtartani, vagyis ahová a hivatal az állatokat „kötni” javasolja. Hasonlóképpen a füljelzők esetében is feltüntettük a javasolt tartási helyet.

A javaslat elfogadására, visszaküldésére vagy elektronikus ügyintézésére a levélben megadott határidőig van lehetőség. A határidő jogvesztő hatályú. Amennyiben az állattartó nem reagál a megkeresésre, a Nébih a javaslatban megadott adatokkal elvégzi az automatikus adategyeztetést, ami nem kívánt következményekkel is járhat.

Az állattartó leggyorsabban és ellenőrzötten elektronikus úton, a jelenleg is rendelkezésre álló webALI felületén (https://upr.nebih.gov.hu/), új bizonylat generálásával és rögzítésével tudja benyújtani az adategyeztetést. Emellett a kiküldött papíralapú 1418-as komplex bizonylat, aláírást követően a Nébih Ügyfélszolgálatára postai úton is visszaküldhető.

A kiküldött javaslat pontos értelmezéséhez segítséget nyújt a Nébih portálon (https://portal.nebih.gov.hu/-/kezdodik-az-adategyeztetes-a-tobb-tartasi-hellyel-rendelkezo-allattartok-szamara) elérhető útmutató vagy a Nébih Ügyfélszolgálata az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

  • Postázási cím: Nébih-ENAR, 1537 Budapest, Pf. 397.
  • Központi telefonszám: 06-1-336-9050
  • E-mail: enarufsz@nebih.gov.hu.

További információ a https://portal.nebih.gov.hu/enar útvonalon áll rendelkezésükre.

Hivatkozott jogszabály:
*A tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló, 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet

Friss hírek

2024. április 18, csütörtök

A magyar fogyasztók aflatoxin terhelését vizsgálták a Nébih szakemberei

A Debreceni Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös projektben vett részt: „A magyar fogyasztók rövid és hosszú távú aflatoxin-terhelésének meghatározása a tejtermékláncban és a kockázatkezelő intézkedések megalapozása”-címmel. A szakemberek megállapították, hogy a hazai lakosságot jelenleg nem fenyegeti jelentős aflatoxin egészségügyi kockázat. Bár azonnali ellenintézkedések nem szükségesek, a takarmányok és élelmiszerek folyamatos ellenőrzése a lehetséges aflatoxin szennyeződésekre mégis indokolt és javasolt.

Tovább >

2024. április 16, kedd

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

Tovább >