null Fontos változások az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírásokban

Fontos változások az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírásokban

2021. augusztus 23, hétfő

Megjelent az állatgyógyászati termékekről szóló 128/2009. (X. 6.) FVM rendelet módosítása, mely elsősorban az antimikrobiális rezisztencia (AMR) kockázatának csökkentését célozza új állategészségügyi intézkedések bevezetése révén. Az életbe lépő rendelkezések az antibiotikum felelős alkalmazását segítik, összhangban az új Uniós jogszabályokkal és a nemzetközi szervezetek ajánlásaival.

A rendeletmódosítás előírásai az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik. Fontos változás többek között, hogy augusztus 19-től legfeljebb hétnapos kezelésre elegendő mennyiségű antibiotikumot írhat fel az állatorvos és azt kizárólag vényen teheti meg. Az antibiotikumok esetében tehát már nem alkalmazható a kevesebb adatot tartalmazó ún. megrendelő. Emellett az állatorvosnak az AMR kockázatáról is tájékoztatnia kell az állattartót.

Élelmiszer-termelő állatok kezelésekor a humán-egészségügyi szempontból kritikusan fontos hatóanyagok megelőző célú alkalmazása ezentúl tilos. Nem megelőző célú alkalmazáskor a használat indokoltságát laboratóriumi érzékenységi vizsgálattal kell alátámasztania az állatorvosnak. További lényeges változás, hogy a közvetlen kiszolgálás érdekében a nagy létszámú telep állattartójának írásban nyilatkoznia kell a nagykereskedő, a kiskereskedő, vagy a közforgalmú gyógyszertár felé az általa megbízott szolgáltató állatorvos személyéről, FELIR azonosítójáról, valamint a felhasználás helyének tenyészetkódjáról.

Az ellenőrzések hatékonyabbá tétele és az adatminőség javítása érdekében a nagy- és kiskereskedőknek október 1-jétől ügyleti nyilvántartásaikat elektronikus formában kell vezetniük. Emellett a nagykereskedőknek augusztus 19-től a beszállító és vevő neve, valamint címe mellett – magyarországi partner esetén – a FELIR azonosítót is rögzíteniük kell. A jövőbeni változások közül lényeges, hogy 2022 januárjától az antibiotikum-felhasználást a jelenleginél bővebb adattartalmú gyógykezelési naplóba kell rögzíteni, valamint elindul a Nébih online rendszerében történő adatszolgáltatás. A nagy létszámú állattartó telepek esetében antibiotikum-felhasználás csökkentési tervet is kell majd készíteni. A változásokról a későbbiekben részletes tájékoztatást kapnak az érintettek. A nemzetközi tapasztalatok alapján az új előírások jelentősen hozzájárulnak az AMR terjedésének visszaszorításához, és ezáltal a köz- és állategészségügy védelméhez.

Forrás: AM Sajtóiroda


Friss hírek

2025. április 23, szerda

Békés vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van. A madárinfluenza vírusa gyakorlatilag már folyamatosan jelen van hazánkban, ezért a járványvédelemben lévő legkisebb hiányosság is elősegíti a vírus bejutását a baromfiállományokba. Fontos, hogy az álltaratók betartsák a járványvédelmi előírásokat!

Tovább >

2025. április 22, kedd

Új uniós útmutatók segítik a felkészülést az EUDR alkalmazására

Az Európai Bizottság új útmutatót és gyakran ismételt kérdéseket tartalmazó dokumentumot tett közzé az erdőirtásmentes termékek forgalmazását szabályozó uniós rendelet (EUDR) gyakorlati alkalmazásának támogatására. Az intézkedés célja a kellő gondossági eljárás egyszerűsítése és az adminisztratív terhek csökkentése a gazdasági szereplők és hatóságok számára. A tudnivalók elérhetőek a Nébih tematikus EUDR oldalán.

Tovább >