null Egy hét – két helyszíni ellenőrzés – kétezer megsemmisített gyümölcsfaoltvány

Egy hét – két helyszíni ellenőrzés – kétezer megsemmisített gyümölcsfaoltvány

2020. április 22, szerda

A jelenlegi járványhelyzetben a piacokról és vásárokról kiszorult szaporítóanyag-árusok közül sokan az interneten folytatják tevékenységüket, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei fokozottan vizsgálják az e fórumokon megjelenő hirdetéseket. Az elmúlt hét folyamán az előzetes internetes felderítést két helyszíni ellenőrzés is követte, melynek eredményeként összesen 2000 illegálisan forgalmazott és hiányosan dokumentált gyümölcsfaoltvány megsemmisítését rendelte el a hatóság.

A koronavírus-járvány miatt a szaporítóanyag-árusok esetében is jelentősen csökkent a piaci értékesítési lehetőség. Sokan az online hirdetések felé fordultak.  Fontos azonban tudni. hogy a netes hirdetéseknél nem elég az árusítóhelyet (pl. faiskolai lerakat, áruda) megnevezni, de az ún. növényegészségügyi regisztrációs számot is kötelező megadni. Ez igazolja ugyanis, hogy a hely, ahol a növényeket tárolják, növényegészségügyi szempontból megfelelő. Emellett a szaporítóanyagokra egyedi hatósági címkét kell elhelyezni – ami egyben a növényútlevél funkcióját is betölti –, továbbá hiteles dokumentummal kell igazolni a növények származását.

Az előzetes online felderítést követően a Nébih munkatársai, a Heves és Csongrád megyei kollégák együttműködésével,a múlt héten két helyszínen tartottak ellenőrzést, melynek során összesen 2000 gyümölcsfaoltvány megsemmisítését rendelték el. Az árusított növények közt alma, körte, kajszi, őszibarack, szilva, cseresznye, naspolya, gránátalma, ribizli, köszméte, málna és szeder is szerepelt. A választék azonban szélesebb volt, mivel egy dobozban számos fajtát ábrázoló színes kép is akadt. Az illegális tevékenységet tetézte, hogy az eladó nem rendelkezett növényegészségügyi regisztrációs számmal, a növények tekintetében pedig hiányzott a származást igazoló dokumentum és az egyedi (növényenkénti) hatósági címke is.

A szaporítóanyagok többségén mindkét helyszínen csupán színes képek ábrázolták az értékesíteni kívánt fajtát, de az ellenőrök olyan szabálytalanságokat is találtak, mint például, hogy az almaoltványon folyton termő málna fotója szerepelt, vagy a Vilmos körte megnevezést „Vilmus” néven rótták fel egy vonalas lapra. Ráadásul a növények állapota sem volt megfelelő, hiszen elenyésző gyökérmennyiséggel, a tűző napon, esetenként kivirágozva várták a vásárlókat.

A gyümölcsfaoltványok bizalmi termékek, így nagyon fontos, hogy ellenőrzött, megbízható helyről vásároljunk, mert csak így juthatunk garantáltan fajtaazonos, életképes szaporítóanyaghoz. Bár az illegális szaporítóanyag sok esetben olcsóbb, de ha nem ered meg vagy később nem a kívánt termést hozza, akkor a vásárló is számára is bebizonyosodik, hogy nem érdemes kockáztatni.

A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy semmiképpen ne vegyenek meg bizonytalan eredetű gyümölcsfa-csemetéket, hanem kizárólag a hatóság által felügyelt faiskolai lerakatokban, árudákban vásárolják meg az ültetésre szánt alapanyagot!

Amint azt korábbi cikkünkben is hangsúlyoztuk, a Nébih számára a jelenlegi rendkívüli helyzetben is kiemelten fontos a hazai gyümölcsfaiskolák és a vásárlók megóvása az ellenőrizetlen termékektől. A tisztességes termelők szorult helyzetben vannak az új koronavírus következtében kialakult gazdasági helyzet miatt, ezért az eddigieknél is fontosabb a támogatásuk.

Amennyiben valaki olyan szaporítóanyag-árusításról szerez tudomást, amely nem az előírásoknak megfelelően történik, netán megkárosítják egy ilyen vásárlás során, kérjük, jelezze észrevételét a szgy-szap@nebih.gov.hu email címen!



Friss hírek

2026. július 20, hétfő

Szlovákiában is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár

A szlovák növényegészségügyi hatóság hivatalos tájékoztatása szerint Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom) is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis). A kihelyezett csapdában összesen 18 kifejlett imágót fogtak. A pufferzóna határon átnyúló kiterjedése miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi szakemberek növényegészségügyi intézkedéseket végeznek az érintett térségekben. Hazánkban június végén igazolódott a kiemelt zárlati károsító jelenléte Beregsurány térségében. Jelenleg két ország érintett az Európai Unió területén.

Tovább >

2026. július 18, szombat

Cukrászati üzemben ellenőrzött a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a nyári kiemelt ellenőrzés részeként tartottak ellenőrzést egy tápiószecsői fagylalt és szaloncukor előállító létesítményben. Az üzemben higiéniai hiányosságok, valamint a vizsgálat idején 11 tétel, 2025-ben és 2026-ban* lejárt minőségmegőrzési idejű és 29 tétel nem nyomon követhető élelmiszert találtak a szakemberek.

Tovább >