null Csótányok miatt függesztette fel egy pékség működését a NÉBIH

Csótányok miatt függesztette fel egy pékség működését a NÉBIH

2016. március 10, csütörtök

Egy pékség XIII. kerületi üzemében tartott ellenőrzést a hét elején a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (NÉBIH KÜI). Az egységben csótányok szaladgáltak, valamint nyomonkövetési és dokumentációs problémák is bőven akadtak. Az ellenőrzés során több mint 3 mázsa alapanyagot, félkész- és készterméket kellett kivonni a forgalomból.

A külföldi tulajdonú üzemben sem az alapanyagok és termékek nyomonkövetését, sem a gyártást nem dokumentálták megfelelően, emellett a raktárban, a feldolgozótérben és a hűtőben csótányokat találtak a KÜI ellenőrei. Az egységben több mint 3 mázsa alapanyagot, valamint félkész- és készterméket kellett kivonni a forgalomból.

Az érintett vállalkozás adatai elérhetők a kormany.hu oldalon közzétett ún. jogsértés listán. Az üzem működését a feltárt hiányosságok javításáig felfüggesztette a hatóság. Ennek azóta eleget tettek az üzemeltetők, így az ismételt hatósági szemle után újra indulhatott a gyártás. Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható.

Kiemelt Ügyek Igazgatósága

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve



Friss hírek

2024. október 11, péntek

Október közepétől fizetni kell a szarvasmarhák BSE vizsgálataiért

A Nébih tájékoztatja az érintetteket, hogy 2024. október 14-től az emberi fogyasztás céljából, rendes vágással levágott szarvasmarhák BSE vizsgálatai esetén kötelező lesz a 7.200 Ft + áfa összegű térítési díj fizetése. Magyarországon a BSE vizsgálatok elvégzése a 30 hónaposnál idősebb, Romániából, Bulgáriából vagy 3. országból származó szarvasmarhák esetében kötelező.

Tovább >

2024. október 10, csütörtök

Az EFSA 12, az uniós növényegészségügyre nagy kockázatot jelentő szúbogár fajt azonosított

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) a Padovai Egyetemmel (Olaszország) együttműködve 12 olyan szúbogár fajt azonosított, amelyek magas gazdasági vagy környezeti kockázatot jelentenek a növények egészségére az EU területén. Ezek a lomblevelű fákat megtámadó bogarak, melyek megfelelnek a potenciális uniós zárlati károsítóként történő besorolás kritériumainak, egyelőre nincsenek jelen vagy még nem terjedtek el az EU-ban.

Tovább >