null A madárinfluenza miatt felállított megfigyelési körzeteket is feloldotta a Nébih a déli országrészben

A madárinfluenza miatt felállított megfigyelési körzeteket is feloldotta a Nébih a déli országrészben

2022. július 4, hétfő

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében nem történt újabb kitörés a védőkörzetek feloldása óta, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az összes megfigyelési körzetet feloldotta ezekben a megyékben. Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, a járványvédelmi fegyelem lazításának korántsem jött el az ideje.

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében azért kerülhetett sor a megfigyelési körzetek feloldására, mert a védőkörzetek feloldása óta eltelt a minimálisan előírt 9 nap, illetve ez idő alatt nem történt újabb madárinfluenza-kitörés.

Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a fennmaradó védőkörzetek legkorábban a hét közepén, a megfigyelési körzetek pedig július közepén oldhatók fel. 

A járványügyi előírások betartására a járvány felszámolása után is kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen a cél egy újabb járvány kitörésének megelőzése. Éppen ezért a kötelező zárt tartás továbbra is érvényben marad a magaskockázatú megyékben, ahogyan a kötelezően előírt szállítás előtti tamponvizsgálatok is.


Friss hírek

2026. április 21, kedd

Kertészeti szaporítóanyag és növényegészségügyi ellenőrzés az ónodi piacon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a vármegyei kormányhivatal és a NAV munkatársai áprilisban ellenőrizték a kertészeti szaporítóanyagok árusítását az ónodi vásáron. Az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordítottak a jelölési előírások és a növényegészségügyi szabályok betartására. Az eredmények szerint csökkent az ismeretlen eredetű és kifogásolható minőségű növények száma, és javult a jelölések megfelelősége is. Ugyanakkor egyre több mediterrán eredetű növény, például olajfa jelenik meg a kínálatban, amelyek megfelelő dokumentáció hiányában komoly kockázatot jelenthetnek. A szabályok betartása ezért kulcsfontosságú a biztonságos és ellenőrzött növényanyag forgalmazásában.

Tovább >

2026. április 20, hétfő

A magas kockázatú vármegyékben is visszavonták a baromfik zártan tartására vonatkozó határozatot

A madárinfluenza járványügyi helyzetének kedvező alakulásának köszönhetően dr. Nemes Imre országos főállatorvos a magas kockázatú vármegyékben is visszavonta a baromfik zártan tartására vonatkozó határozatot. Az állategészségügyi szabályok betartása továbbra is kiemelten fontos.

Tovább >