null Jogszabályi változások a növényvédelemben

Jogszabályi változások a növényvédelemben

2016. január 8, péntek

A jövőben kötelező lesz a szerződéskötés a szakirányító és a termelő között, amennyiben növényorvosi vény kiállítására kerül sor. Az új előírást is tartalmazó és a növényvédelmi szakirányítók munkáját több ponton is érintő rendeletmódosítás 2015. december 25-én lépett hatályba.

A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet módosítása értelmében a szakirányító a továbbiakban kizárólag olyan személy részére állíthat ki növényorvosi vényt, akivel a növényvédelmi szolgáltatás nyújtásáról írásbeli szerződést kötött.

A rendelet szerint a szerződés időtartamának legalább egy vegetációs időszakot kell felölelnie, mely az elővetemény betakarításától a fő növény betakarításáig tart. Amennyiben a vegetációs időszak az adott kultúra tekintetében (pl. őszi búza, őszi káposztarepce) a rendelet a hatályba lépésének időpontjában már megkezdődött, úgy a szerződés időtartama kivételesen rövidebb időszakra is szólhat.

A növényvédelmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötését a szakirányítónak 15 napon belül a jogszabályban leírtaknak megfelelő adattartalommal elektronikus úton is be kell jelentenie a NÉBIH által működtetett internetes felületen. A szerződés megszűnését, valamint módosításait ugyanezen a felületen kell a későbbiekben rögzíteni.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a rendelet hatályba lépését követően a hatóság egy rövid, átmeneti időszakot vezet be, amelyben lehetőséget ad a szerződések megkötésére, illetve az adatok feltöltésére, amelyre február elsejétől lesz lehetőség a NÉBIH honlapján. Az ezekkel kapcsolatos ellenőrzések március elsejétől kezdődnek el.

Az új rendelkezéssel azt kívánjuk elérni, hogy a növényvédelmi tevékenység ne ad hoc permetezésekből álljon, hanem a növényvédelmi szakembereknek legyen lehetőségük a megelőzésre helyezni a hangsúlyt, biztosítva ezzel az integrált növényvédelem érvényesülését és ezáltal csökkenteni a környezet növényvédő szer terhelését.

Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság


Friss hírek

2025. december 4, csütörtök

Év végén rövid leállás várható a Nébih szakrendszereiben

A Nébih ezúton értesíti az ügyfeleit, hogy 2025. december 31. 20:00 és 2026. január 01. 14:00 óra között több szakrendszer átmenetileg nem lesz elérhető. A karbantartás miatt szükséges szüneteltetés ideje alatt a Nébih által üzemeltetett ügyfélfelületek, valamint a kapcsolódó szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

Tovább >

2025. december 3, szerda

Calicivírus-járvány okozta a budapesti XIII. kerületi tömeges megbetegedést

Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata. A hatósági, laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok kimutatták, hogy a járványt Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta. A vírus feltételezhetően nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe, a fertőzés terjedése tipikus közösségi mintázatot mutatott.

Tovább >