null Együttműködés az élelmiszerhamisítás ellen

Együttműködés az élelmiszerhamisítás ellen

2015. március 10, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) együttműködési megállapodást kötött 2015. március 9-én, Budapesten, az élelmiszerhamisítás elleni küzdelemben való összehangolt fellépés érdekében. A szerződést a két intézmény nevében dr. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke és dr. Bendzsel Miklós, az SZTNH elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnökhelyettese látta el kézjegyével.

A NÉBIH és az SZTNH az élelmiszerlánc-biztonság és az élelmezésbiztonság, vagyis a megfelelő minőségű és biztonságos élelmiszerrel való ellátás érdekében meghatározó feladatuknak tekintik a felelősségi körükben előforduló illegális tevékenységek mind hatékonyabb visszaszorítását. Ennek kiemelkedő fontosságú eszköze a társadalmi tudatformálás, a tudatos fogyasztói magatartás bátorítása, erősítése, a feketegazdaság kifehérítésének előmozdítása, a hamisítás visszaszorítása.

Mindezek érdekében az együttműködés kiterjed a képzések, tájékoztató rendezvények, konferenciák, előadások, konzultációk közös szervezésére, ráirányítva a figyelmet a szellemi-tulajdon védelmi lehetőségek és eszközök tudatos használatára és szellemi javak hatékonyabb megvédése érdekében.

Az együttműködésben jelentős koordináló szerep jut a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületnek, mely új tagokkal és megújult lendülettel vesz részt a jogsértések elleni fellépés hatékonyabbá tételében. A testület titkárságát működtető SZTNH elnöke, dr. Bendzsel Miklós, a legfrissebb felmérések tükrében úgy látja: „egyre jobban tudatosul az állampolgárokban, hogy a hamisítás következtében munkahelyek szűnnek meg és a megtévesztő termékek forgalma a szervezett bűnözői körök bevételeit jelentősen növeli.”

Dr. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke a megállapodás kapcsán úgy fogalmazott: „az együttműködés, a szemléletformáláson túl, hozzájárul a 2013-ban kidolgozott Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiában meghatározott célkitűzések megvalósításához is. Különösen a feketegazdaság elleni küzdelemben, valamint a magyar élelmiszerlánc-biztonság védelme és javítása érdekében tett lépéseket segítheti majd.”

Letölthető állományok:
képek


Képek


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >