null Egyszerűbb pénzügyi ügyintézés a NÉBIH öt telephelyén

Egyszerűbb pénzügyi ügyintézés a NÉBIH öt telephelyén

2016. március 4, péntek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) öt telephelyén vált elérhetővé az új pénztárprogramja, mely többek között gyorsabb és könnyebb pénzügyi ügyintézést tesz lehetővé a hatóság ügyfelei számára.

A fejlesztés a központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez (EFER) történő csatlakozással valósulhatott meg. A szolgáltatás jelenleg a NÉBIH négy budapesti és egy székesfehérvári telephelyén érhető el. Segítségével az ügyfelek a hivatal felé fennálló fizetési kötelezettségeiket bankkártyával is kiegyenlíthetik. Emellett a rendszer lehetővé teszi az egy ügyhöz tartozó, több jogcímen fizetendő tételek egy tranzakcióval történő rendezését is, valamint elvégezi az elszámolást a célszámlák irányába.

Az alábbi telephelyek érintettek:

  • Költségvetési Igazgatóság – 1024 Budapest, Keleti Károly u. 24. III. emelet
  • Állattenyésztési Igazgatóság, Lóútlevél Iroda – 1144 Budapest, Remény utca. 42.
  • Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság – 1143 Budapest, Tábornok u. 2.
  • Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága – 1118 Budapest, Budaörsi u. 141-145.
  • Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság, Székesfehérvári Regionális Élelmiszerlánc Laboratórium – 8000 Székesfehérvár, Csíkvári út 15-17.

Az EFER-hez történt csatlakozás további előnye, hogy az elszámolások egyértelműen beazonosíthatóak lesznek a jövőben, valamint, hogy a rendszer maga végzi a tranzakciós díjelszámolást is, ami a korábbi 1,7%-ról 0,8%-ra csökkent.

A NÉBIH továbbra is keresi azon fejlesztési lehetőségeket, melyek a szakigazgatási feladatok egyszerűsítését, valamint az ügyfelek számára gyorsabb és könnyebb ügyintézést tesznek lehetővé.

 

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Kapcsolódó anyagok:
a közlemény letölthető formában


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >