null Több mint 60 kg ismeretlen eredetű nyúlhúst foglalt le a NÉBIH

Több mint 60 kg ismeretlen eredetű nyúlhúst foglalt le a NÉBIH

2017. március 17, péntek

Nyúlhúst is forgalmazó húsboltokat ellenőrzött egy fővárosi vásárcsarnokban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A három vizsgált üzletben nem tudták igazolni az előhűtött nyúlhús tételek eredetét. A szakemberek összesen több mint 60 kg ismeretlen eredetű terméket vontak ki a forgalomból.

A vásárcsarnokban ellenőrzött három húsboltban az előhűtött nyúlhús tételek nyomon követése nem volt biztosított: a termékek jelöletlenek voltak és a származást igazoló kereskedelmi dokumentumokat sem tudták bemutatni. Ezek hiányában a húsok fogyaszthatósági idejét sem lehetett megállapítani.

A NÉBIH szakemberei a három helyszínen összesen 63,6 kg ismeretlen eredetű nyúlhús forgalomból történő kivonását rendelték el.

A hatósági ellenőrzés eredményei alapján az sem zárható ki, hogy a boltokban a nyúlhús átvétele, valamint azok helyszínre történő szállítása szabálytalanul, illetve élelmiszerek szállítására alkalmatlan gépjárművekkel történt. Ennek felderítésére a hatóság további vizsgálatokat végez.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben százezres nagyságrendű bírság várható.

Az érintett üzletek listája elérhető a jogsértés listán.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.



Friss hírek

2026. október 12, hétfő

A Nébih idén már mintegy 400 kiskultúrára engedélyezett növényvédőszer-felhasználást

A Nébih mint a növényvédőszerek engedélyezésére kijelölt hatóság Magyarországon, prioritásként kezeli, hogy a kisebb területet elfoglaló, úgynevezett kiskultúrák termesztése is biztonságos, kiszámítható és jövedelmező legyen. A munka különböző szakmai szervezetekkel: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Növényvédelmi Szövetség, FruitVeb, Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, valamint növényvédőszer gyártókkal szorosan együttműködve folyik. Célja, hogy a szükséghelyzeti engedélyek helyett a már forgalmazási és felhasználási engedéllyel rendelkező növényvédőszer készítmények elérhetőek legyenek a különböző kiskultúrák termesztése során is.

Tovább >

2026. október 9, péntek

Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezéshez

Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate Zeon 5 CS, Decis Forte, Lamdex Extra rovarölő szerek és az Oroganic gomba-, rovar- és atkaölő szer kijuttatására. Az engedélyek célja, hogy elősegítse a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni hatékony védekezést. A készítmények 2026. október 9. és 2027. február 5. között felhasználhatóak országosan, mezőgazdasági és kertészeti kultúrákban, közterületeken és házi kertekben földi permetezéssel történő kijuttatással.

Tovább >