null Több mint 200 kiló halat foglalt le az ÁHSZ

Több mint 200 kiló halat foglalt le az ÁHSZ

2016. szeptember 5, hétfő

4 nap, 23 település, 72 halárusító, valamint több mint 200 kg lefoglalt hal és haltermék a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) Balaton-parti akciójának fő mutatói. Az ellenőrzéssorozaton az üzletek mintegy ötödénél, 14 egységben tapasztaltak problémát a szakembereknek.

A NÉBIH szervezésében augusztus végén tartott halászati ellenőrzés célja a balatoni vendéglátó egységekben kapható hal és haltermék nyomon követhetőségének ellenőrzése volt. Az akcióban a NÉBIH szakemberei mellett a kormányhivatalok munkatársai vettek részt, így összesen 31-en végeztek ellenőrzést.

A négynapos akció során az ellenőrök 23 Balaton-parti településen összesen 72 vendéglátó egységet, halsütödét vizsgáltak. A szakemberek 14 esetben összesen 205 kg halat, vagy halterméket foglaltak le, illetve semmisítettek meg. A legnagyobb forgalomból kivont tétel mintegy 20 kg harcsafilé volt, de ártalmatlanítottak pontyot, pisztrángot, süllőt, keszeget, hekket és halbelsőséget is. Az ellenőrök olyan állapotú fagyasztott halat is találtak, melynek fajtáját már meg sem lehetett állapítani.

Több esetben higiéniai hiányosságokat is tapasztaltak az ellenőrök. Ezen vizsgálatokat az illetékes kormányhivatalok folytatják le. Egy strandi halsütöde esetében több mint 71 kg nem megfelelően tárolt, bűzlő halat és halterméket (afrikai harcsa, cápaharcsa filé, harcsa filé, ponty, keszeg, pisztráng és süllő) találtak a halőrök. A termékeket, a további hatósági vizsgálatok lefolytatásáig kivonták a forgalomból az ÁHSZ szakemberei.

A képek letölthető formában



Friss hírek

2025. december 4, csütörtök

Év végén rövid leállás várható a Nébih szakrendszereiben

A Nébih ezúton értesíti az ügyfeleit, hogy 2025. december 31. 20:00 és 2026. január 01. 14:00 óra között több szakrendszer átmenetileg nem lesz elérhető. A karbantartás miatt szükséges szüneteltetés ideje alatt a Nébih által üzemeltetett ügyfélfelületek, valamint a kapcsolódó szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

Tovább >

2025. december 3, szerda

Calicivírus-járvány okozta a budapesti XIII. kerületi tömeges megbetegedést

Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata. A hatósági, laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok kimutatták, hogy a járványt Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta. A vírus feltételezhetően nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe, a fertőzés terjedése tipikus közösségi mintázatot mutatott.

Tovább >