null Tárolás, szállítás

Tárolás, szállítás

Amennyiben Ön kizárólag takarmány tárolással vagy szállítással kíván foglalkozni, a tároló vagy szállító létesítmény(ek) nyilvántartásba vételét kell kérelmeznie a telephely szerint illetékes Megyei Kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonságért felelős szervezeti egységnél, vagy a Járási Hivatalnál. A kérelmet a takarmányok előállításának, forgalomba hozatalának és felhasználásának egyes szabályairól szóló 65/2012. (VII. 4.) VM rendelet 9. melléklete szerinti adattartalommal kell benyújtani. Ezen nyilvántartásba vétel nem jogosítja fel állateledel, engedélyköteles vagy nem engedélyköteles takarmány előállításra, forgalmazására!

A takarmányhigiénia követelményeinek meghatározásáról szóló 183/2005/EK rendeletben foglaltak szerint takarmány kizárólag engedélyezett, illetve nyilvántartásba vett takarmányipari létesítményben állítható elő, tárolható, illetve hozható forgalomba.

A hivatkozott rendelet értelmében a takarmányipari vállalkozó köteles bejelenteni a megfelelő illetékes hatóságnak nyilvántartásba vétel céljából az irányítása alatt álló bármely olyan létesítményt, amelyben aktív tevékenységet folytat a takarmány előállításának, feldolgozásának, tárolásának, szállításának vagy forgalmazásának bármely szakaszában. A nyilvántartásba vételt követően pedig a takarmányipari vállalkozónak naprakész információt kell szolgáltatnia az illetékes hatóság számára az irányítása alatt álló létesítmény(ek)ről, illetve értesítenie kell a hatóságot, ha egy meglévő létesítmény tevékenységében bármilyen lényeges változás következik be, vagy ha tevékenységével fel kíván hagyni, vagy adott létesítményét be kívánja zárni.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az engedélyezett, illetve nyilvántartásba vett takarmányipari vállalkozásokról, létesítményekről naprakész nemzeti listát vezet.

Kapcsolódó tartalmak
Engedélyezett és nyilvántartott takarmány-előállító üzemek listája - List of registered and approved establishments
Engedélyezett és nyilvántartott takarmányközvetítők listája - List of registered and approved intermediaries
Felelős képviselők nyilvántartása - Register of establishments manufacturing feed in third countries and feed business operators importing feed from third countries (representatives) 

Takarmányipari létesítmények közösségi listája
Megyei Kormányhivatalok elérhetősége
Járási hivatalok székhelyei, illetékességi területei
Az Európai Parlament és Tanács 183/2005/EK rendelete a takarmányhigiénia követelményeinek meghatározásáról
65/2012. (VII. 4.) VM rendelet a takarmányok előállításának, forgalomba hozatalának és felhasználásának egyes szabályairól
Gy.I.K.

 

 


Friss hírek

2024. december 11, szerda

Tájékoztatás: elveszett hatósági bélyegzők

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatala tájékoztatása

Tovább >

2024. december 4, szerda

Tájékoztatás a dísznövény szaporítóanyag-kísérő okmányról

A dísznövénytermesztőknek vagy forgalmazóknak értékesített dísznövény szaporítóanyag csak olyan tételekben forgalmazható, amely rendelkezik úgynevezett szaporítóanyag-kísérő okmánnyal.

Tovább >