null Komplex tejpiaci ellenőrzést rendelt el a NÉBIH elnöke

Komplex tejpiaci ellenőrzést rendelt el a NÉBIH elnöke

2016. április 4, hétfő

A magyar tejágazat helyzetéről, a tejtermelők legsúlyosabb problémáiról és a hatósági támogatás megerősítéséről egyeztetett többek között Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) elnöke a tejtermelők és -feldolgozók képviselőivel hétfőn a hatóság székházában. A NÉBIH elnöke átvette a termelők petícióját és tájékoztatta a résztvevőket, hogy az első adatok kézhezvételét követően haladéktalanul elrendelte az ágazat komplex, fokozott ellenőrzését.

A NÉBIH székháza elé érkező demonstrálók állatait friss vízzel és állatorvosi ügyelettel várta a hatóság. Oravecz Márton a hivatal nevében átvette a petíciót, majd egyeztetésre invitálta a tejtermelők és -feldolgozók képviselőit.

A megbeszélésen szóba került, hogy a termelők, a piac fehérítése érdekében, több és esetenként a korábbi évekre is visszanyúló vizsgálatot szeretnének. Mindehhez elengedhetetlennek tartják a hivatal megerősítését, számítanak a NÉBIH szigorú és következetes fellépésére.

Oravecz Márton biztosította a képviselőket, hogy a NÉBIH minden rendelkezésére álló jogi eszközzel fellép a tisztességtelen előállítókkal és forgalmazókkal szemben. A hivatal elnöke a mai naptól átfogó célellenőrzést rendelt el a tejpiacon, a munkatársak reggel óta végzik a vizsgálatokat az ország több pontján. A hatóság szakemberei többek között a beszerzési ár alatti értékesítést vizsgálják a legmeghatározóbb kereskedelmi szereplőknél. A vizsgálat első szakaszában az elmúlt 60 napot ellenőrzik, ami a korábbi évek szúrópróbaszerű átvilágításával folytatódik majd.

A gazdasági csalások felderítése mellett a hatóság kiemelt figyelmet fordít az élelmiszerbiztonsági feltételek teljesülésére is. Ennek érdekében a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága több napos vizsgálatsorozatba kezdett az ország teljes területén. Emellett Zsigó Róbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár elrendelte a tej- és tejtermékek célellenőrzését is, amit a kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági szakemberei hajtanak végre.

A Földművelésügyi Minisztérium és a NÉBIH az elmúlt években is sokat tett az ágazat tisztaságának védelméért, azonban, ahogy eddig is, nyitott az ágazati szereplők javaslataira. A hatóság célja, hogy a komplex célellenőrzéssel még hatékonyabban támogassa a magyar tejtermelőket és a kiváló minőségű, biztonságos hazai termékeket.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


Friss hírek

2025. március 3, hétfő

Kis- és középvállalkozásokat segítő workshopokon vettek részt a Nébih szakértői

2025. február 25-én a Környezetvédelmi Gyártók és Szolgáltatók Szövetsége a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség partnereként a kis- és középvállalkozások körforgásos gazdaságra való átállását segítő projekt megvalósításaként szervezett workshopot. Az eseményre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is meghívást kapott.

Tovább >

2025. március 3, hétfő

Új eGN napló, új műveleti kódtár

Március 5-től elérhetővé válik a 2025. évi elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN), melyben már frissített műveleti kódtár fog szerepelni. A helyes műveletek kiválasztásához a Nébih napokon belül közzéteszi a kapcsolódó kódtársegédletet is. Az átállás egy napos üzemszünettel jár.

Tovább >