null Felfüggesztette egy budapesti étterem melegkonyhás tevékenységét a NÉBIH

Felfüggesztette egy budapesti étterem melegkonyhás tevékenységét a NÉBIH

2017. május 30, kedd

Csaknem 90 kg alapanyag, félkész- és késztermék forgalomból történő kivonását, valamint a melegkonyhás tevékenység felfüggesztését rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy budapesti étteremben. A vendéglátóhely raktárában több éve lejárt és egérrágta alapanyagokat is találtak az ellenőrök.

A budapesti étterem jó néhány ponton megsértette az előírásokat. A húselőkészítőben található hűtőben például együtt tárolták a nyers húst és a fedetlen készételeket, míg a főzőtér hűtőiben vegyesen tartottak alapanyagokat, félkész és késztermékeket. Utóbbiak nagy része ráadásul jelöletlen, ezáltal nem nyomon követhető volt.

Egyes alapanyagok 2015-ben, illetve 2016-ban lejártak, de az ellenőrzés során a szakemberek találtak 2012-es minőségmegőrzési idejű fagyasztott garnélarákot is, valamint a szárazáru raktárban egérrágta élelmiszereket és egy egértetemet.

Az egység minden helyisége és berendezése erősen szennyezett, takarítatlan volt. A mosogatómedencéket nem lehetett használni. Az üzemi és a fogyasztói edények, valamint az előkészítőkben használt eszközök mosogatása egy helyen, fertőtlenítő hatású mosogatószer nélkül történt.

A hatóság 37 tétel, összesen 87,367 kg mennyiségű alapanyag, félkész-, illetve késztermék forgalomból történő kivonását, valamint – az elfogadhatatlan higiéniai körülmények miatt – az étterem melegkonyhás tevékenységének felfüggesztését rendelte el.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható. A vendéglátó egység tevékenységét csak az ismételt helyszíni ellenőrzést követően folytathatja.

Az érintett egység adatai megtekinthetők a NÉBIH jogsértésekről tájékoztató aloldalán.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.



Friss hírek

2025. december 4, csütörtök

Év végén rövid leállás várható a Nébih szakrendszereiben

A Nébih ezúton értesíti az ügyfeleit, hogy 2025. december 31. 20:00 és 2026. január 01. 14:00 óra között több szakrendszer átmenetileg nem lesz elérhető. A karbantartás miatt szükséges szüneteltetés ideje alatt a Nébih által üzemeltetett ügyfélfelületek, valamint a kapcsolódó szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

Tovább >

2025. december 3, szerda

Calicivírus-járvány okozta a budapesti XIII. kerületi tömeges megbetegedést

Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata. A hatósági, laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok kimutatták, hogy a járványt Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta. A vírus feltételezhetően nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe, a fertőzés terjedése tipikus közösségi mintázatot mutatott.

Tovább >