null Bolti májasból készült a kistermelői portéka

Bolti májasból készült a kistermelői portéka

2015. május 21, csütörtök

Egy péteri kistermelőnél tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (NÉBIH KÜI) szakemberei április közepén. A helyszínen tapasztalt számos szabálytalanság miatt mintegy 5700 kg alapanyag, félkész- és késztermék forgalomból történő kivonását és megsemmisítését rendelték el az ellenőrök.

A feldolgozó helyiségek, hűtők és füstölők egyáltalán nem voltak alkalmasak kistermelői tevékenység végzésére. A termelő penészes szemeteskukában pácolta a termékeket, koszos üstökben ipari zsírt olvasztott. Maga az üzem egy takarítatlan garázsban volt berendezve, ahol tyúkok mászkáltak a termékek között.

A kistermelő az ellenőrzést megelőző három hétben az alapanyagokról, a gyártásról és az eladásról sem vezette a szükséges dokumentumokat, így termékei többek között a nyomonkövethetőség szabályainak sem feleltek meg.

A kistermelő három piacon árusított termékeit (Péteri, Sülysáp és Diósd). Mivel a kistermelők számára engedélyezett heti egy sertésvágásból nem tudta kielégíteni a vásárlók igényeit, ezért alapanyagokat (például zsírszalonnát, sertés apróhúst, marhanyelvet) és késztermékeket (többek között paraszt májast, füstölt oldalast, füstölt szalonnát) is vásárolt.  Előbbieket saját termékeibe dolgozta be, míg utóbbiakat átcsomagolta.

Az előállító helyen talált 52 tétel közül 46 nem volt nyomonkövethető, 6 tételnek pedig lejárt a fogyaszthatósági, illetve minőség megőrzési ideje. A szakemberek az ellenőrzés során többek között 2012 márciusában lejárt fokhagyma port és 2013 év elején lejárt kötözött sonkát is találtak. Legnagyobb mennyiségben étkezési zsírt (2883 kg-ot) kellett megsemmisíteni.

A NÉBIH KÜI összesen több mint 5700 kg alapanyag, félkész- és késztermék forgalomból történő kivonását rendelte el. A megsemmisített tételeket ekkora mennyiségben egy kistermelő – normál esetben – több mint 2 év alatt tudná előállítani.

 

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.

 

Kapcsolódó anyagok
                    Képek tömörítve
                    Közlemény letölthető formában



Friss hírek

2024. április 15, hétfő

Több száz gyümölcsültetési szaporítóanyagot semmisítettek meg az ellenőrök az ónodi piacon

Folytatódott a tavaszi szőlő- és gyümölcs-szaporítóanyagok árusításának ellenőrzése. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a vármegyei kormányhivatalok, valamint a NAV szakemberei április elején hatósági ellenőrzést tartottak az ónodi Országos Állat- és Kirakodóvásáron. Az akció során több száz gyümölcsültetési szaporítóanyagot kellett megsemmisíteniük. A leggyakoribb problémák a szaporítóanyagok minőségével voltak, de a címkék kapcsán is számos hiányosságot találtak az ellenőrök. A rózsatövek esetében feltűnő volt a fajtamegjelölés és a származást igazoló dokumentumok hiánya.

Tovább >

2024. április 13, szombat

Keddtől élesedik a mezőgazdasági termékek behozatalát bejelentő felület

Április 16-án hatályba lép az egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalára vonatkozó kormányrendelet1. A jogszabály szerint a bejelentésköteles termékek nem magáncélú behozatalát tervező természetes személynek, egyéni vállalkozónak, jogi személynek vagy egyéb szervezetnek e szándékát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) előzetesen jeleznie kell. Az elektronikus adatszolgáltató űrlap, valamint a tematikus ügyfélszolgálati csatornák keddtől lesznek elérhetőek az ügyfelek számára.

Tovább >