null Állatjóléti felelős képzés

Állatjóléti felelős képzés

Annak az állattartónak, aki a a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet 11/A. § (1) bekezdésének a)-o) pontjában felsorolt állatfajokat a rendeletben meghatározott mminimális mennyiségben vagy azon felül mezőgazdasági haszonszerzés céljából tart, állatjóléti felelőst kell kijelölnie az adott telepen.

Az állatjóléti felelős feladata, hogy felügyelje és elősegítse az állatok tartási körülményeit meghatározó állatvédelmi jogszabályok betartását, ellássa az állatok gondozásával és felügyeletével megbízott személyeket az állatok jólétével kapcsolatos utasításokkal és útmutatással, évente oktatást tartson az állattartó telep dolgozói részére, valamint új dolgozó belépése esetén a munkakezdést megelőzően, mely elvégzett állatvédelmi oktatásokat dokumentálnia kell.

Azt a személyt lehet állatjóléti felelősnek kijelölni, aki a kijelölést megelőzően állatvédelmi képzésen részt vett, és képesítési bizonyítványt szerzett. Az állatvédelmi képzés iskolarendszeren kívüli hatósági jellegű képzés. A képzést és a vizsgáztatást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) szervezi, végzi, illetve e feladatokat átruházhatja. Eredményes vizsgát követően a NÉBIH képesítési bizonyítványt ad ki, a kiadott képesítési bizonyítványokat nyilvántartja.

A képesítési bizonyítványt megszerző személy valamennyi állattartó telepen végezhet állatjóléti felelősi tevékenységet, állatfajtól és állatlétszámtól függetlenül.

Kapcsolódó anyag
Tananyag az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló 2011. évi CLVIII. törvény, valamint a kapcsolódó rendeletek, különösen a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmiszabályairól szóló, többször módosított 32/1999. (III.31.) FVM rendelet alapján


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >